second chance ~ jikook | ✔

3. fejezet

Nem mondom, hogy semmi bajom nincsen azzal, hogy Yuna titokzatos csávója Jungkook, de valamiért zavar. Mármint az úgy oké, hogy hivatalosan még együtt sincsenek, de ismerem annyira jól a volt feleségemet, hogy szereti elkapkodni a dolgokat. Jungkook meg sokat változott az évek során, szóval azt nem tudhatom, hogy ő miként áll ehhez a dologhoz. Az világos, hogy nem közömbösek egymás számára, már csak az kérdéses, hogy mikor fognak összejönni. Nem zavar, ezt egy szóval sem mondtam, csak nem gondoltam volna, hogy ilyen kicsi a világ, és pont az egyik gimis haverommal fog kavarni a volt feleségem. Ha szerettem volna úgy igazán Yunát, akkor most száz százalék, hogy rendesen ki lennék akadva, de most inkább csak rendesen megleptek a történtek. Nagyon remélem, hogy Seoyulnak ebből semmi baja nem lesz és jól ki fognak jönni Jungkokkal, mert számomra ez jelent minél többet. Egyelőre úgy döntöttem, hogy szüleimnek nem említem meg a gimnazista haverom felbukkanását, mert amúgy is a hátuk közepére kívánják a Seo családot, nem kell itt még több dráma.

Igyekeztem halkan beosonni a házba, mert nem terveztem beszélni anyáékkal, miután hazaérek, viszont mázlimra sikeresen levertem a fogason lógó kabátokat, táskákat és esernyőket, amikor vettem le a cipőmet. Szitkozódva pakoltam vissza mindent az eredeti helyére, viszont mire újra kiegyenesedtem, anya már ott állt a nappali közepén karba tett karokkal. A fenébe. Úgy éreztem magam, mint amikor tizenévesen később értem haza, mint kellett volna, ezért még a bejárati ajtót is félve léptem át. De hát most nem is csináltam igazából semmit, csak a volt feleségem házába voltam és találkoztam a lányommal, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Kérdőn pillantottam rá, amikor szuggerálni kezdett engem, viszont egy szót sem szólt.

– Igen? – szólaltam meg végül, hiszen elállta a nappaliba vezető utat, így még menekülni sem tudtam előle.

– Minden rendben volt?

– Persze – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Elvittem Seoyult fagyizni.

– Ilyenkor?

– Miért, mikor kellene? – ráncoltam össze a szemöldökeimet. – Majdnem harminc fok volt ma.

– Csak kérdeztem – vonta meg a vállait. – Hétvégén akkor itt lesz a kislány?

– Igen – bólintottam egyet.

– Legalább addig lesz Yunának ideje felszedni magának valakit.

– Anya! – szóltam rá erélyesen. – Attól mert a volt feleségem, még nem kell így beszélned róla. Amúgy is, ha felszed magának valakit, az téged miért zavar? Tudtommal nincsen hozzá semmi közöd. – fogtam meg két felkarját, majd arrébb toltam egy kicsit, hogy elférjek mellette és a szobámba mehessek, mert kezdett felidegesíteni.

– Tudod jól, hogy nem szeretem.

– És? Attól én még igen és Seoyul is tőle van, szóval kérlek tartsd meg magadnak ezeket a megjegyzéseket! Jó éjt! – siettem a folyosó végi szobámba, meg sem várva, hogy esetleg akar-e még valamit mondani.

Mindig is utáltam benne, hogy egyszerűen mindenhez volt valami hozzáfűznivalója, még ha senkit sem érdekelt. Itt vagyok huszonöt évesen és szerintem ha tehetné, még a mai napig megszabná nekem, hogy kivel, mikor, hol és miért találkozhatok vagy éppen beszélhetek. Ez miatt rengetegszer össze is vesztünk, amikor még gimnazista voltam, ugyanis volt olyan, amikor például buliba sem engedett el tizenhét évesen. Így felnőtt szemmel ez már nem annyira szörnyű, mint akkor volt, de rengeteget piszkáltak ez miatt és sokszor 'anyuci pici fiának' is neveztek, ami nem esett olyan nagyon jól. De mindegy, most már nem tud irányítani, terveim szerint kevesebb, mint fél év múlva össze is jön egy kisebb lakásra és nem kell itt élnem velük. Hálás vagyok, amiért befogadtak – bár tisztában vagyok azzal, hogy ezt részben apának köszönhetem. Anya szóba sem akart velem állni, amíg meg nem tudta, hogy elválok Yunától, és ha apa nem beszéli rá, akkor talán most az utcán lennék, vagy el sem váltam volna.