second chance ~ jikook | ✔

8. fejezet

Arra riadtam fel, hogy úgy éreztem, mintha zuhannék valahonnan. Régebben többször is álmodtam már ilyesmit, de ez most más volt. Éreztem, komolyan éreztem, hogy zuhanok valahonnan.

– Jimin! – hallottam meg a nevemet, én pedig összegyűjtöttem az összes energiámat és kinyitottam a szemeimet.

Pislogtam párat, majd körbe pillantottam a szobában, ahol jelenleg voltam és arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudom hol vagyok. Soha életemben nem voltam még itt, egyáltalán nem volt ismerős a világos színű fal és a hatalmas ablakok sem, amiknek köszönhetően világos volt a szobában. Még mindig rettenetesen szédültem, azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, de legalább hányingerem nem volt jelenleg.

– Minden rendben? Bekötöttem s jobb kezedet, mert nagyon csúnya volt. Ne hozzak valami tálat, ha hánynod kellene? Vagy vizet?

– Víz az jó lenne és köszönöm – nyögtem ki, majd behunytam a szemeimet, de ez nagyon rossz ötlet volt, hiszen ismét forogni kezdett a szoba, de nagyon durván.

– Tessék – vett fel az ágya mellől egy palack vizet. – Gondoltam, hogy kelleni fog, ezért már bekészítettem.

– Köszönöm – tornásztam fel magam ülésbe, majd – nem túlzok – megittam a másfél liter felét.

– Miért ittál ennyit? – ült le az ágyára, majd kérdőn pillantott rám. Azt hiszem, hogy a lakásán lehetünk.

– Nem akartam ennyit inni, csak meghívtak, én meg mindet elfogadtam – vontam meg a vállaimat.

– De egyáltalán miért mentél el egy kocsmába?

– Mert inni akartam. Felbasztam magam ma és valamivel muszáj volt elterelni a gondolataimat. – takaróztam be nyakig, hiszen időközben fázni kezdtem.

– Bocsánat, ha miattam történt az egész.

– Nem csak miattad, az egész helyzet miatt és amúgy is elegem van már – nyíltam meg neki teljesen.

Nem érdekelt, hogy később ezt megbánhatom, jelenleg úgy éreztem, hogy ki kell öntenem valakinek a szívem és mindent őszintén elmondani, mert komolyan össze fogok roppanni, ha ennyi mindent magamba kell tartsak. Jungkookban meg alapból bíztam, szóval ő lett a szerencsés kiválasztott, akinek nyávogni fogok a szerencsétlen életemről.

– Miből van eleged?

– A kocsmában volt egy lány, aki nos... nos rám hajtott, én meg ha...hagytam magam, mert rohadt régen ért már hozzám bárki is, viszont nem történt semmi. A testem rohadtul nem úgy reagált, ahogy azt egy normális embernek tenné, én meg teljesen beparáztam, a csaj meg tökre hülyének nézett, arról nem is beszélve, hogy hány éves volt és... és miért vagyok ilyen szerencsétlen, Jungkook? Én csak boldog akartam lenni, szerelmes akartam lenni, erre mi lett? Az, hogy elváltam a feleségemtől, a gyerekemnek meg folyamatosan hazudnom kell a kialakult helyzetről. Undorodom magamtól és kurvára egyedül érzem magam. – adtam ki magamból mindent, Jungkook pedig rendesen meglepődött, gondolom nem hitte, hogy ennyire őszinte leszek vele. – Nem érdemlem meg a boldogságot, vagy mi van?

– Miért ne érdemelnéd meg? Ne beszélj már hülyeségeket. Van egy gyönyörű kislányod, aki mindennél jobban szeret.

– És ennyi. Seoyulon kívül senki nincs, aki valóban szeretne engem a szüleimen kívül. Soha életemben nem voltam még igazán boldog, és az utóbbi időben kezdek teljesen depresszióba esni ez miatt. Én csak akarok magam mellé valakit, aki őszintén szeret engem, de a testem még akkor sem reagált semmit, amikor alkalmam lett volna valakit behálózni. Mi a baj velem? – váltottam át hisztizésbe és kezdtem nagyon kiakadni.