second chance ~ jikook | ✔

45. fejezet

Alsó ajkamat harapdálva bambultam Jungkook gépének monitorát és figyeltem, amint Yuna éppen felkelti Seoyult. Hálás voltam, amiért nem kellett ma bemenjek, mert így legalább figyelhettem a történéseket. Már eltelt majdnem egy hét, viszont semmi sem történt. Yuna egyszer sem emelt kezet a lányunkra és igazából ennek örültem is meg nem is. Nem volt bizonyítékunk még, de legalább nem kapott újabb ütéseket a kicsi. Ideges voltam, rettenetesen az, mert a lányommal sem találkoztam, mióta nálam aludt és a volt feleségem felhívott, hogy biztosan én bántottam. Hiányzott már, magamhoz akartam ölelni és megnyugtatni, hogy hamarosan minden rendben lesz és nem kell már többet félni az anyjától.

Úgy döntöttem, hogy ma én megyek el a lányomért, viszont nem szólók Yunának, mert amúgy sem menne bele, hogy találkozzak a saját lányommal. Írtam is egy üzenetet Jungkooknak, hogy siessen haza, mert kitaláltam egy jó kis délutáni programot. Játszóházba visszük Seoyult.

– Bemehetek? – hallottam meg Jungkook apjának a hangját, mire válaszoltam egy halk igent. – Nem kérsz inni, vagy nem vagy esetleg éhes?

– Nem szeretném itt hagyni a gépet, hátha történik valami, de azért köszönöm.

– Hozok egy feketét – mondta, majd ki is sietett a szobából, így ismét egyedül maradtam.

Jungkook apja mindent tudott, hiszen el kellett neki mondani, hogy a fia szobája miért néz ki úgy, mint egy titkosügynök barlangja. Amúgy is tudta, hogy ki Yuna, mert többször is találkoztak már,Seoyullal pedig csak Jungkook anyja temetésén találkoztak, de ő sem volt számára idegen. Nem mondott igazából úgy konkrétan semmit erről az egészről, csupán arra hívta fel a figyelmünket, hogy vigyázzunk, nehogy mi jöjjünk ki rosszul a helyzetből. Nem hinném, hogy mi veszítenénk, ha végre lesz Yuna ellen bizonyítékunk.

A monitorra vezettem a pillantásom, hiszen eddig bambulva néztem magam elé, viszont arra nem voltam felkészülve, hogy a várva várt bizonyíték most azonnal csöppen a kezeim közé. Olyan gyorsan történt minden, hogy mire feleszméltem, Seoyul bebújt a takarója alá, így egy hatalmas kupac lett belőle. Megpofozta, Yuna komolyan megpofozta Seoyult, ha jól láttam, akkor azért, mert nem hagyta, hogy kifésülje a haját. Szemeim megteltek könnyekkel és közelebb másztam a monitorhoz, hogy jobban lássam a Seoyul szobájában elhelyezett kamerát.

– Tessék, itt is van – mondta Jungkook apja, viszont csak bólintottam egyet, mert úgy voltam vele, hogy semmi pénzért nem fogok elnézni a felvételről, mert ki tudja, hogy mi fog még történni. – Történt valami? – jött közelebb hozzám, majd felhúzta a fejére a szemüvegét, hogy jobban lássa a monitort. 

– Yuna megpofozta Seoyult – suttogtam és igyekeztem erős maradni, bár a torkom már kapart a kitörni készülő sírás visszatartásától.

Néma csend volt a szobában, csak a ház előtt elsuhanó kocsikat és beszélgető embereket lehetett hallani, hiszen mindketten meredten bámultuk a számítógépet és vártuk, hogy történjen valami. Sajnos egy pofonnál többnek kellene történnie, bármennyire is nem akartam még egyszer végignézni, ahogy a volt feleségem kezet emel a lányomra. Ökölbe szorítottam a kezeimet, amikor szemmel láthatóan Yuna kiabálni kezdett Seoyullal, aki még mindig a takarója alatt keresett menedéket és szerintem esze ágában sem volt előbújni. És szerintem ez volt az a pillanat, amikor a volt feleségemnél elpattant valamit, mert konkrétan letépte a lányunkról a takarót és a felsőkarjánál fogva kirángatta az ágyból. Seoyul sírt, szinte hallottam magam előtt keserves sírását és azt, ahogy könyörög az anyjának, hogy engedje el, mert fáj, ahogy szorítja, csak hát Yunát ez egyáltalán nem érdekelte és maga után rángatta az egész házon. Miután elhagyták a házat, már nem lehettünk szemtanúi a történéseknek, de bevallom őszintén, hogy nem is bántam. Már így is legszívesebben szétvertem volna mindent körülöttem és akkorát kiabáltam volna, hogy szegény Jungkook apja megsüketült volna. De tartottam magam, belül tomboltam, kívülről pedig csak érzelemmentesen bámultam a monitort, ahol már Yuna és Seoyul sem volt látható.