second chance ~ jikook | ✔

2. fejezet

– Egy epres és egy csokis lesz – mosolyogtam a pultos srácra, miközben Seoyul kezét szorongattam.

Másnap munka után ismét átmentem hozzájuk, viszont a lányom kitalálta, hogy mivel jó idő van, ezért ő fagyizni szeretne. Nem volt ellenemre, hiszen két gombóctól nem lesz baja, de eddig tisztára abban a tudatban éltem, hogy nem szereti a csokisat. Ezt szóvá is tettem neki, mire azt a választ kaptam, hogy a nagy szerelmének ez a kedvence, szóval meg akarja kóstolni, mert biztosan finom lesz. Végül leültünk az egyik két személyes asztalkához, majd eltoltam a kis tálkát, amiben a kért gombócok pihentek és figyeltem, ahogy nyammogni kezdi. Először természetesen az epreset ette meg, mert az az egyik kedvence és csak utána kóstolta meg a csokisat. Arca fintorba húzódott, én pedig majdnem elnevettem magam, hiszen látszólag egyáltalán nem ízlett neki.

– Na, nem ízlik, bogaram? – kuncogtam fel, majd átnyújtottam neki egy szalvétát, hogy száját megtörölhesse.

– Hogy lehet ez Kisu kedvence? – motyogta, majd eltolta maga elől a tálkát és karba tett kezekkel hátradőlt.

– Nem mindenkinek ugyan olyan az ízlése, szóval... – vontam meg a vállaimat, majd úgy döntöttem, hogy megeszem a fagyit, mert én amúgy is szerettem a csokit.

– De Kisu ízlése nagyon jó! Kaptam tőle rózsaszín virágot tegnap és adott egy puszit az arcomra! – mutatta meg, hogy pontosan hova is kapta azt a bizonyos puszit.

– Holnap én megyek érted az óvodába és megnézem, hogy még is ki is ez a Kisu – mondtam neki, mire ő kuncogva megrázta a fejét.

– Neeem, te nem láthatod, apa.

– Miért nem? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

– Mert Kisu az én barátom, nem a tiéd! – válaszolta határozottan, majd az asztalon levő pohárért nyúlt, ami vízzel volt megtöltve.

– Nem fogom elvenni tőled, csak kíváncsi vagyok, hogy még is hogyan néz ki.

– Oké, talán megegyeztünk – motyogta, majd szürcsölni kezdte az innivalóját.

Nem maradtunk már sokáig, hiszen már hét is elmúlt, de azért még jól kitárgyaltuk a ma történteket az oviban. Úgy érzem, hogy Seoyul teljesen belehabarodott ebbe a fiúba, bár nem tudom, hogy ez az ő korában mennyire lehet komoly. Meg amúgy arra jöttem rá, hogy az oviban több dráma történik, mint a való életben. Hazafele úton azt tárgyaltuk ki, hogy holnap átjön hozzá két barátnője, mert teázniuk kell. Mosolyogva hallgattam végig, ahogy ismét teljes beleéléssel mesél nekem a tea fajtákról – sületlenségeket.

Összeráncoltam a szemöldökeimet, amikor Yuna háza elé értünk és egy számomra idegen kocsit pillantottam meg. Egyszer sem láttam még, ezért tippem sem volt, hogy még is ki a fene lehet itt. Seoyul is rákérdezett, hogy ki van itt, de nem tudtam neki választ adni. Megkértem, hogy maradjon a kocsiba, de ő elkezdett sírni, hogy kíváncsi, és hogy nem akar egyedül maradni. Volt egy tippem, hogy talán Yuna alakulgató kapcsolatának szereplője van itt, viszont reménykedtem benne, hogy valamelyik barátnője ugrott csak be egy kávéra. Nem tartottam még jó ötletnek, hogy Seoyul találkozzon a sráccal, és bevallom őszintén, hogy még én sem terveztem.

– Megjöttünk! – kiáltottam el magam és a lehető leghangosabban csuktam be a bejárati ajtót, hogy biztosan meghallják, hogy megérkeztünk.

– Oh, azt hittem kicsit később jöttök – jelent meg szinte azonnal a volt feleségem. – Itt van... szóval itt van az egyik barátom.

– Gondoltam – forgattam meg a szemeimet. – Mivel holnap még ovi van Seoyulnak, ezért gondolhattad volna, hogy nem maradunk este tízig.

– Anya, ki az a bácsi? – szólalt meg a kezemet szorongató lányom, mire automatikusan Yuna mögé néztem.