second chance ~ jikook | ✔

48. fejezet

Az idő borzasztóan gyorsan telt. A napok egybefolytak, a hétvégéim megszűntek és sokkal többet túlóráztam, mivel kellett a pénz, hogy tudjuk fizetni Jungkookkal az ügyvédet. Anyáék és barátom szülei is felajánlottak, hogy segítenek, de nem akartam, hogy más fizesse helyettem a dolgokat. A szüleimnek már így is rettenetesen hálás voltam, amiért befogadtak, nem akartam, hogy még több kiadásuk legyen miattam. Abba sem szerettem volna eleinte belemenni, hogy Jungkookkal közösen fizessük az ügyvédet, de sajnos rá kellett arra jöjjek, hogy hiába túlórázok minden nap, sajnos ennyi összeget nem tudok egyik napról a másikra összegyűjteni. Plusz Jungkook többször is kijelentette nekem, hogy mivel együtt vagyunk, így bele sem menne abba, hogy mindent magamtól fizessek. A megbeszélték szerint kétnaponta látogattuk meg Yoon ügyvédet és beszéltük át a tudnivalókat. Felkészített arra, hogy nagy valószínűséggel szóba fog kerülni, hogy jelenleg egy azonos nemű a párom, de ez csak azért mert mással nem igazán tudnak majd támadni, esetleg még a ház bekamerázásával. Fel kell készüljek arra, hogy nem lesz gyerekjáték az egész, nagyon erősnek kell legyek, mert a kislányom sorsa múlik ezen a tárgyaláson, aminek az időpontja szeptember huszonhárom lett. Az ügyvéd benyújtotta a pert a bíróságra, ők pedig értesítették Yunát, hogy feljelentést tettem kiskorú veszélyeztetése és szándékosan elkövetett testi sértés vádpontban, aminek következtében szabadságvesztésre ítélhetik Yunát és megszüntethetik a szülői felügyeleti jogot, szóval nem nevelheti tovább Seoyult.

Több mint egy hónap volt még a tárgyalásig, én még is tiszta ideg voltam és már most féltem attól, hogy mi lesz, ha esetleg nem érünk el semmit a bizonyítékunkkal. Yoon ügyvéd próbált biztatni, hogy konkrétan kilencvenkilenc százalék, hogy mi kerülünk ki győztesként és nem ő. Túl sok bizonyítékunk van ellene, az orvos pedig tanúskodni fog Yuna ellen, amiért lefizette őt, amikor még eltört a keze.

Azt tanácsolta Yoon ügyvéd, hogy még van egy hónapunk, szóval megpróbálkozhatnánk azzal, hogy Seoyult elvisszük gyermekpszichológushoz. Erről hallani sem akartam először, de Yoon ügyvéd elmagyarázta, hogy orvosi kirendelésre akkor van szükség, ha a veszélyeztetettségen kívül olyan sérülést is elszenvedett – Seoyul esetében a kéz törés –, melynek büntetőjogi megítéléséhez szakértői vélemény kell, szóval lényegében nincs más megoldás, kell Seoyul mellé egy pszichológus, aki egy hónap alatt megpróbálja elérni, hogy megbízzon benne és elmondja neki, hogy Yuna mikor, hogyan és miért bántotta őt. Igazából örültem is ennek, meg nem is, mivel azért mégiscsak egy négy éves kislányról volt szó, aki nem fogja érteni, hogy miért kell ismeretek nénihez, vagy bácsihoz járnia, aki kérdéseket tesz fel neki.

Az lebegett a szemeim előtt, hogyha túl leszünk ezen a szarságon, akkor végre minden rendeződhet és olyan élete lehet Seoyulnak, amilyet minden gyerek megérdemel.

Miután kellően lezsibbadt az agyam, Jungkookkal elmentünk mekizni, mert mindketten éhen haltunk már, hiába voltunk csak két órát Yoon ügyvédnél. Szomorú voltam, mert Seoyult két hete nem láttam, ugyanis Yuna egyszerűen ignorál engem. Nem veszi fel a telefont, amikor elmegyek a házához, akkor nem enged be. Sejtettem, hogy ilyesfajta reakciót fog kiváltani belőle, amikor megtudja, hogy feljelentettem. Sajnos nem tudok mit tenni, mert jelenleg ő a gyámja, én pedig elvileg akkor látogathatom meg, amikor csak szeretném, gyakorlatilag meg reménykedek abban, hogy nem lesz ilyen flegma a tárgyalásig, mert akkor rohadtul nem láthatom a lányomat még vagy öt hétig.

– Jimin? – rázta meg tenyerét az arcom előtt, mire sikeresen félrenyeltem a shakemet, amit éppen ittam.

– Hm?

– Éppen most ajánlottam fel, hogy elkísérhetsz öltönyt venni, de ezek szerint kihagyod ezt a megtisztelő alkalmat – sóhajtott fel, majd hátradőlt a székén és figyelte a reakciómat.

– Nem, erről szó sincs, szívesen elkísérlek – vágtam rá azonnal. – Bocsi, csak... csak megint Seoyulon agyaltam.

– Fel kellene hívnod megint Yunát, hátha most belemegy abba, hogy egy kicsit láthasd – mondta, de én csak eleresztettem egy szomorú mosolyt.

– Teljesen felesleges. Az elmúlt hetekben legalább negyvenszer hívtam, de vagy a hangposta kapcsolt azonnal, vagy kicsengett, de nem vette fel.

– Akkor majd felhívom én és elbeszélgetek vele – nyúlt a telefonjáért, én pedig hiába próbáltam lebeszélni arról, hogy ezt tegye, konkrétan meg sem hallott.

– Nem hiszlek el, de komolyan – forgattam meg a szemeimet, mire eleresztett egy apróbb mosolyt és küldött egy puszit.

Az első hívás sikertelen volt, viszont nem adta fel és legalább még hatszor próbálkozott. Már teljesen feladtam és rajta is látszott, hogy ez volt az utolsó hívás, amikor is Yuna felvette a telefont és igaz, hogy nem kedvesen, de megszólt. Azt már nem hallottam, hogy mit, de Jungkook reakciójából a szokásos kedvességét vette elő most is.

– Nem gondolod, hogy okkal kerültél ilyen helyzetbe? – horkantott fel a barátom, én pedig hiába kíváncsiskodtam, ő leintett és azt mondta, hogy majd elmondja. – Attól még nem tilthatod meg, hogy láthassa a lányát, Yuna, gondolkozz már egy kicsit. Értem én, hogy most a hátad közepére sem kívánod őt, de Seoyulnak szüksége van az apjára, te pedig nem tilthatod el őket egymástól, érted? – mondta egy fokkal idegesebben, így én is egyre idegesebb lettem. – Most mindketten ráérünk, szóval átmegyünk, jó? Vagy szóljak a rendőrségnek? – kérdezte, mire pár másodperccel később eleresztett egy elégedett mosolyt. – Akkor hamarosan megyünk, szia.

– Na? – kérdeztem azonnal, miután letette a telefont.

– Sok szeretettel vár ma minket vacsorára – villantotta ki a fogait, majd bekapott egy sült krumplit.

– El tudom képzelni, hogy mennyire örül majd nekünk – nevettem el magam. – A rendőrség megemlítése után ment bele, igaz?

– Igen – bólintott. – Mondjuk semmit nem tudnának tenni az ügy érdekében, de ezt neki nem kell tudnia.

– Ebből is látszik, hogy mennyire nincsen tisztában a dolgokkal.

– Ez nekünk csak jól jön, szóval... – vonta meg a vállait, majd közölte velem, hogy most már egyek, mert utána jelenésünk van.

Nem voltam éhes, de magamba erőltettem pár falat hamburgert és egy kevéske sült krumplit is, csak azért, hogy Jungkook ne tudjon majd piszkálni, amiért megint "fogyókúrázok". Pedig amúgy erről szó sincs, csak olyan szinten görcsben van a gyomrom, hogy egyetlen falat sem megy le a torkomon. Mi lesz velem akkor a per napján? Remélem azért nem ájulok majd el ott mindenki előtt, mert a végén még engem sem fognak alkalmasnak találni Seoyul neveléséhez.

Fél óra múlva már Jungkook kocsijában ültünk és Yuna háza felé tartottunk, hogy két hét után végre lássam a kicsimet. Annyira hiányzott már, hogyha meglátom, száz százalék, hogy nem fogom elengedni és addig fogom puszilgatni, amíg nevetve el nem tol magától és közli majd velem, hogy nagyon hiányoztam neki és nagyon szeret.

Jungkook a térdemre csúsztatta a tenyerét, majd gyengéden megszorította azt, mire eleresztettem egy apró mosolyt és igazából rettenetesen jól esett most ez a kis gesztusa. Mindig mellettem van, amikor szükségem van rá és mindig tudja, hogy hogyan tudna legalább egy kicsi életkedvet varázsolni belém. Néha az is jól esik, amikor csak odajön hozzám és megölel. Biztonságban érzem magam mellette és jó érzés az, hogy egy ember biztosan mellettem fog állni, történjen bármi. Tudom, hogy anya, apa és Jungkook apja is mellettünk áll, de azért ez teljesen más. Más, ha nem egy családtag áll melletted, hanem egy olyasvalaki, akire egykor haverodként tekintettél, most viszont az életet jelenti számodra és már szerelmedként tekintesz rá, akire gondolkozás nélkül az életedet is rábíznád.

– Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire szeretlek – suttogtam, hiszen még abban sem voltam biztos, hogy azt szeretném, hogy meghallja.

– Tudom, babám és én is nagyon szeretlek – válaszolta.

Ezek szerint meghallotta, én pedig nem tudtam, hogy ennek most örülnöm kellene-e vagy sem. Az elmúlt hetekben túlságosan romantikus lettem, mármint folyamatosan ölelgetem, szeretem, ha megfogja a kezem és imádom, ha elalvás előtt simogat. Megnyugtat, akárcsak Jungkook egész léte. Nem akarok túl nyálas és érzelgős lenni, de néha úgy érzem, hogy muszáj kimondanom, amit gondolok, mert sajnos nem tudom úgy kifejezni magam cselekvésben, mint például szavakban. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy nem szeretem, mert erről szó sincs, ezért az utóbbi időben konkrétan mindig közlöm vele, hogy mennyire szeretem, amikor kettesben vagyunk.

– Remélem nem hánysz már szivárványt a nyálasságom miatt – mondtam, mire elnevette magát, majd beharapta alsó ajkát.

– Még nem, de ha így folytatod, akkor hamarosan annak is eljön az ideje. Egyébként nem zavar, szóval bármikor odajöhetsz hozzám és megölelhetsz, nem foglak elküldeni, hidd el.

– Tudom, hogy nem, csak mégsem szeretném azt, ha túl sok legyen neked a szeretethiányom és besokallj.

– Ez nem fog bekövetkezni, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy milyen nehéz időszakon mész keresztül. Melletted vagyok, bármi történjen, szóval ha úgy tartja kedved, hogy minden nap menjünk el Seoyul kedvenc cukrászdájába, akkor elmegyünk oda és eszünk valami finomat. – kezdett dobolni a rádióban elinduló szám ütemére a térdemen, a szívem pedig majd szétdurrant a kedves szavainak köszönhetően.

– Úristen, de szeretlek – mondtam, majd zavartan az arcomba temettem a fejemet, ugyanis rettenetesen zavarba jöttem.

– Én is téged, Jimin – válaszolta, hangján pedig hallani lehetett, hogy mennyire önelégülten mosolyog.

Sajnos a nyálasan romantikus pillanatnak hamar vége szakadt, ugyanis megérkeztünk Yuna házához, aminek felhajtóján egy fekete terepjáró állt, így kénytelen voltunk az út szélére parkolni. Még is ki a fene van itt? Nyeltem egy hatalmasat, majd a mellettem ülő Jungkookra pillantottam, aki szintén semmit sem tudott. Yuna úgy barátja van itt, vagy a szülei esetleg?

– Menjünk – biccentett egyet a mellettem ülő, én pedig bólintottam egyet, majd remegő kezekkel kicsatoltam a biztonsági övet és kiszálltam a kocsiból.

Azonnal megfogtam Jungkook kezét, amint egymás mellé értünk és olyan szorosan szorítottam, amilyen szorosan csak tudtam. Nem érdekelt, hogy Yuna majd meglát minket így, nem fogom elengedni még akkor sem a barátom kezét, ha kényszerítenek rá. Így indultunk meg a bejárati ajtó felé, a szívem pedig hevesen kezdett dobogni, amikor Jungkook becsöngetett és vártuk, hogy ajtót nyissanak nekünk. Nem tudtam, hogy mire számítsak, egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mégis kié lehet a fekete terepjáró. Már csak abban reménykedtem, hogy nem bérelt fel senkit Yuna, hogy eltegyen engem láb alól, mert akkor jó nagy pácban vagyok.