second chance ~ jikook | ✔

33. fejezet

– Gondolom senki nem tud arról, hogy romantikázni jöttetek ide – mosolyodott el Yuna, miután leült a kanapéra, Jungkookkal szembe.

– Ez csak is ránk tartozik – vontam meg a vállaimat, miközben az ölemben ülő Seoyult ölelgettem.

– Igaz – válaszolta volt feleségem, majd teljesen elkényelmesedett a kanapén és még a lábait is keresztezte egymással.

– Miért vagy itt? – előzött meg Jungkook ezzel a roppant fontos kérdéssel, amit már azóta mindketten tudni szerettünk volna, mióta anyám felhívott, hogy Yuna a házuk előtt van.

– Seoyul látni akarta az apját, én pedig nem vagyok olyan kegyetlen, hogy ettől megfosszam.

– Biztos vagy ebben? – horkantottam fel a kijelentésére.

– Igen, Jimin, biztos vagyok – mondta, de hangján hallani lehetett, hogy gúnyos megjegyzésnek szánta válaszát. – Rájöttem, hogy teljesen felesleges bíróságra vinni ezt az egészet. Összenéztünk Jungkookkal és szerintem mindkettőnknek ugyan az volt az első gondolata; hazudik és valamiben mesterkedik.

– Igen? – kérdeztük szinte egyszerre Jungkookkal, mire Yuna bólintott egy aprót.

– Seoyul, drágám – kelt fel a kanapéról, majd elém és a lányom elé lépett. – Felfele jövet láttam játszósarkot, ahol tudnál színezni. Szeretnél elmenni oda?

– Aha – csillantak fel a szemei, hiszen a rajz az egyik olyan dolog volt, amivel bármikor és bárhol zsarolni lehetett.

– Akkor gyere, elviszlek oda – mosolyodott el, egy pillanatra pedig még én is elhittem, hogy nincsen rossz szándéka.

Viszont ezután leesett, hogy nyilván okból viszi ki a szobából Seoyult, gondolom hat szem közt szeretne velünk beszélni. Vettem egy hatalmas levegőt, amikor elhagyták a szobát és azonnal Jungkookra pillantottam, aki az ajtót bámulta.

– Nem fogom visszafogni magam, ha valami olyat fog mondani – mondta, én pedig bólintottam egyet, hiszen nem is kértem volna meg ebben a helyzetben, hogy csendben hallgassa Yuna faszságait.

– Nem is értem, hogy miért félek ennyire tőle – motyogtam lehajtott fejjel.

– Azért mert elhitette velünk, hogy hatalma van felettünk, pedig erről szó sincs – kelt fel a fotelből, ahova még akkor ült le, amikor Seoyulék megérkeztek. Leguggolt elém és megfogta mindkét kezem, majd a szájához emelte és nyomott rájuk egy-egy apróbb puszit. – Minden rendben lesz, jó? Ki ő, hogy ennyire sakkban tartson minket?

– Senki – válaszoltam végszóként, hiszen ekkor kopogni kezdtek az ajtón.

Nyomott egy gyors csókot a számra, majd egy biztató mosoly kíséretében megindult, hogy beengedje Yunat. Most még magabiztosabban sétált a kanapéhoz, mint először, viszont úgy voltam vele, hogy én is kihúzom magam és megmutatom neki, hogy nem félek tőle.

– Most, hogy nincs itt Seoyul, elmondhatod a látogatásod igazi okát – tért a lényegre Jungkook.

– Van egy ajánlatom számotokra – mosolyodott el, majd előrehajolt és térdein támaszkodott meg. Nem szóltunk semmit, így ismertette azt a bizonyos ajánlatot. – Nem viszem bíróságra az ügyet, ha befejezetik ezt az izét kettőtök között – mutatott hol rám, hol Jungkookra.

– Mi van? – nevettem fel, hiszen olyan abszurdnak találtam, amit mondott.

– Ha szétmentek, akkor nem viszem bíróságra az ügyet és nem fog semmi változni. Akkor fogod látni Seoyult, amikor csak szeretnéd és ameddig csak szeretnéd. – mondta, miközben egész végig tartotta a szemkontaktust kettőnk között.