second chance ~ jikook | ✔

6. fejezet

Nagy nehezen sikerült rávegyem Jungkookot, hogy ne akarjon mindenáron kiállni mellettem Yunával szemben, mert nem akarom, hogy még azelőtt szétmenjenek, hogy igazándiból még együtt sem voltak hivatalosan. Mondjuk nem értem, hogy a volt feleségem még is miért húzza az időt, ő sosem az a nő volt. Mindig is szerette, ha valami kerek-perec ki van mondva és nem kell kerülgetni a forró kását, most viszont pontosan ezt csinálja. Halasztja a dolgot, én pedig nem értem, hogy Jungkook miért elégszik meg ezzel a helyzettel.

Szóval miután elmentünk Seoyulért az oviba, haza is dobtam őket, én pedig mentem is vissza anyámékhoz, akikkel utoljára akkor beszéltem, amikor eljöttem dolgozni, még tegnap. Tudtam, hogy anya jelenetet fog rendezni, de próbáltam legalább addig nem erre gondolni, amíg a kocsiban ültem. Gondolataim a lányomra és Jungkookra terelődtek és egyszerre örültem annak, hogy jól kijöttek, másrészről viszont rettenetesen féltékeny voltam. Még én magam sem tudtam, hogy pontosan kire és miért, de egyre nehezebbemre esett játszani magamat előttük, miközben nem örültem annak, hogy így alakulnak a dolgok. Utáltam, hogy nem lehetek a lányom mellett és azt is utáltam, hogy Yunával egyszer sem volt alkalmam kettesben beszélni, mert vagy Seoyul vagy Jungkook ott volt, előttük meg azért még sem akartam jelenetet rendezni, pedig ráférne már a volt feleségemre egy jó nagy adag fejmosás.

Nem lepődtem meg, amikor anyám kérdőre vont, hogy még is hol a halálba jártam. Amikor közöltem neki, hogy a volt házamban aludtam, annyira lesokkolódott, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Nem adtam időt neki arra, hogy kiabáljon velem, vagy éppen el kezdje ismét sértegetni Yunát, hanem amint lehetőségem adódott rá, már a szobámba is mentem és be is zárkóztam oda. Még csak fel öt volt, így egy órát azzal töltöttem, hogy bámultam a fehér plafonomat és gondolkoztam. Egészen a gimis éveimig visszaemlékeztem és ismét átéltem a felejthetetlen pillanataim, mint mondjuk amikor megismertem Jungkookot, vagy amikor életemben először ellógtam miatta suliból, csak azért mert szekált, hogy milyen jó kisfiú vagyok és, hogy ha így folytatom, akkor senkim sem lesz, mert egyik csajt sem indítják be a stréber fiúk. Felidegesített, ezért persze, hogy ellógtam vele, ő pedig olyan büszke volt ezután magára, hogy még hónapokig emlegette es híresztelte, hogy megrontott engem. Az tény, hogy sok rossz, illetve illegális dologra rávett, de nem kényszerített soha semmire, szóval ha nemet mondtam, akkor azt általában tiszteletben is tartotta. Hihetetlen, hogy a lázadó, flegma, szétszort Jungkookból milyen magabiztos, izmos és inteligens férfi lett. Ezek szerint megnevelte az egyetem, vagy csak rájött arra, hogy a lányok jobban díjazzák, ha egy pasi nem füvezik és iszik minden egyes nap.

Gondolatomból a telefonom csörgése riasztott ki, meg is ugrottam egy kicsit, hiszen rendesen kizártam a külvilágot. Yuna nevét pillantottam meg a kijelzőmön, mire vettem egy mély levegőt, majd felvettem azt.

– Szia – szóltam bele azonnal.

– Szia, Jimin. Először is köszönöm, hogy elvitted ma oviba Seoyul és, hogy haza is hoztad. Másodjára pedig akkor holnap nálad aludhat? – kérdezte.

– Hát úgy lett megbeszélve, hogy vasárnap délutánig nálam lesz, nem?

– De, csak nem tudtam, hogy terveztél-e programot azóta, vagy nem – magyarázta, mire megforgattam a szemeimet.

– Nem terveztem – mondtam a kelleténél talán nagyobb cinizmussal, mint szerettem volna.

– Akkor jól van.

– Lehet egy kérdésem? – nyaltam végig alsó ajkamon.

– Felőlem kettő is – sóhajtott fel, majd hallani lehetett, hogy leült valahova.

– Miért vagy mostanában ilyen velem? Mármint eddig semmi baj nem volt, de mióta találkoztam Jungkookkal, nagyon furán viselkedsz velem, pedig szerintem semmi olyat nem csináltam, amivel kiérdemlem ezt a bánásmódot. – tértem rá a témára, ami két napja nem hagy nyugodni.