second chance ~ jikook | ✔

31. fejezet

Jól laktam. Rettenetesen jól laktam és, ha még egyetlen falatot meg kellett volna egyek, akkor biztosan rosszul lettem volna. Az étterem még a szállodánál is díszesebb volt, ami nem baj, csak nem vagyok igazán hozzászokva a luxushoz és eleinte nagyon kellemetlenül éreztem magam. Mondjuk ez az állapot csak addig tartott, amíg meg nem láttam az étlapot és az itallapot, majd miután Jungkook közölte, hogy azt kérhetek, amit csak szeretnék; már igazán otthonosnak éreztem a helyet. Nem is tudom már, hogy miket rendeltünk, mert olyan sok mindent, hogy szerintem egy hét tagú társaság is kellemesen jóllakott volna. Megengedtem magamnak egy pohár Rose bort, mert már igazán régen ittam, utána pedig egy Jungkook által ajánlott pezsgőt is megkóstoltam. Kicsit sajnáltam őt, hogy nem ihat semmi alkoholosat, mert vezet, de azzal nyugtattam, hogy ha visszaérünk a szállodába, akkor majd ihat ő is, hiszen a hűtőnkbe kaptunk egy üveg pezsgőt és egy bort is.

– Biztos jól laktál? – kérdezte Jungkook, amikor már a kocsijában ültünk és a szálloda felé tartottunk.

– Igen, tényleg isteni volt minden – bólintottam egy aprót, mire a mellettem ülő elmosolyodott.

– Nekem is ízlett minden. Mondjuk a dinnye nem volt annyira édes, mint gondoltam, de ezt leszámítva finomak voltak az ételek. – mondta, nekem pedig egyet kellett, hogy értsek vele, hiszen a dinnye nekem sem jött be annyira.

– Köszönöm, hogy elhoztál ide – fordultam szembe vele, mire sikerült elkapnom egy pillanatra a tekintetét, de a továbbiakban sajnos az útra koncentrált.

– Nem kell megköszönnöd, de ezt szerintem párszor mondtam már – simított felé eső térdemre, én pedig beharapott alsó ajakkal tanulmányoztam az arcát egy jó ideig.

Még mindig úgy voltam vele, hogy nem érdemlem meg Jungkookot. Túl jó hozzám és nem tudom, hogy hogyan kellene a kedves gesztusait viszonoznom. Nekem nincs ennyi pénzem, hogy elvigyem wellnessezni, sőt szerintem még egy puccos ebéd sem férne bele a keresetembe, főleg, hogy nagyjából minden megkeresett pénzemet az új lakásomra teszem félre. Ezen még sokat kell agyaljak, mert kicsit bunkónak érezném magam, ha nem adnék neki egyszer sem valami pluszt, amit Jungkooktól annyiszor megkaptam már.

– Holnapra nem szerveztem programot, szóval pihenünk majd egész nap, jó? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót, de még mindig az arcát bámultam. – Most miért nézel ennyire? – nevetett fel.

– Nem nézhetem a pasimat? – kérdeztem tőle, viszont csak azután tudatosult bennem, hogy mit is mondtam, miután már kimondtam.

Sosem beszéltünk arról, hogy akkor most mi van közöttünk, ezért is jöttem teljesen zavarba, miután pasimnak hívtam. Az oké, hogy nyilván többek vagyunk, mint szimplán régi haverok, de nem mondtuk még ki, hogy együtt lennénk.

– Szóval a pasid vagyok? – harapta be alsó ajkát és úgy sandított felém.

– Nem tudom – motyogtam, miközben azon gondolkoztam, hogy ha kiugrok a mozgó autóból, az mennyire fog fájni.

– Mi lenne, ha erre visszatérnénk a szállodába? Nagyjából húsz perc múlva odaérünk, aztán ott én is jobban tudok majd figyelni, mint vezetés közben. – csúsztatta kezét a combomra, én pedig még mindig rettenetesen kínosan éreztem magam a megszólalásom miatt, de bólintottam egyet, mert igaza volt.

Addig legalább lesz időm összeszedni a gondolataimat. Bár magamat ismerve most kigondolom, hogy mit akarok mondani, viszont mikor már éles lesz a helyzet, akkor mindent elfelejtek és egyetlen értelmes mondat nem fogja elhagyni a számat. Ezért is utáltam mindig előadást tartani az osztály előtt, illetve egyetemen is, mert mindig olyan szépen felkészültem, csupán lefagytam, amint a táblához, vagy a kivetítőhöz értem. Remélem most az egyszer nem égetem le még jobban magam, bár Jungkook előtt szerintem már nem tudnék jobban beégni az előbbi megszólításom után.