second chance ~ jikook | ✔

30. fejezet

Jungkook szemszög:

A szálloda még csodálatosabb volt, mint amilyen képeken. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen luxus az egész, még ha ezt is mondják a környék egyik legjobbjának. Megéri az árát teljesen, nem érdekel, hogy a félretett pénzemet erre költöttem, hiszen Jimin megérdemel pár nap luxust és pihenést. Ki kell pihennünk magunkat, mielőtt belecsapunk a melóba és kiválasszuk az ügyvédet, aki képviselni fogja őt a tárgyaláson. Akárhányszor csak erre gondolok, mindig görcsbe rándul a gyomrom és igyekszem még nem stresszelni, de a napok túl gyorsan telnek ahhoz, hogy nyugodt maradjak. Akárhányszor ránézek Jiminre, mindig eszembe jut, hogy talán ezentúl alig láthatja Seoyult, ami miatt mindig ideges leszek. Yuna nem veheti csak úgy el Jimintől a lányát, ez igazságtalan lenne. Bűntudatom van, mert be kell ismerni; ez az egész miattam van. Ha én nem hagyom el Yunat Jimin miatt, akkor talán sosem jut eszébe ilyesmi. De nem tehetek róla, hogy elcsábított az egykori haverom, nem irányíthatom az érzéseimet.

– Szóóval? – kérdezte Jimin csillogó szemekkel.

– Te... tessék? – pislogtam nagyokat, hiszen rendesen belemerültem a gondolataimba, miközben a medence vizét bámultam.

– Azt kérdeztem, hogy nem veszünk jégkrémet? Láttam, hogy sokan esznek és megkívántam. – mondta, mire azonnal bólintottam egyet.

Azóta teljesen be van zsongva, hogy elindultunk körbenézni a szállodában. Úgy viselkedik, mint Seoyul, de tényleg. Nehezemre esik nem nevetni rajta, mert a lépcsőn még meg is csúszott, annyira sietett és nem figyelt oda. Kíváncsi leszek az arcára, amikor megtudja, hogy hova viszem vacsorázni.

Miután vettünk magunknak jégkrémet  leültünk az egyik kétszemélyes asztalhoz és csendben eszegettünk. Régen láttam már utoljára ilyen boldognak és rettenetesen örültem neki, hogy végül nem fordultunk vissza. A kocsiban egy pillanatra azt hittem, hogy komolyan haza akar menni, de ezek szerint erről már szó sincs.

– Mi az? – kérdezte, amikor észrevette, hogy őt bámulom és mosolygok, mint valami idióta.

– Nincsen semmi – mondtam, viszont Jimin összeráncolta a szemöldökeit és kérdőn várta a magyarázatom. – Csak örülök, hogy itt vagy velem.

– Annak én is – eresztett el egy apró mosolyt, de látszott rajta, hogy zavarba hoztam.

– Remélem jól fogod érezni magad az elkövetkezendő napokban – simítottam asztalon pihenő kezére, mire ő ijedten pillantott körbe, hogy esetleg néz-e minket valaki,

Hát, igen. Ez volt közöttünk a legnagyobb különbség. Jimint mindig is érdekelte mások véleménye, én viszont magasról teszek rájuk, főleg a számomra ismeretlen emberekére. Én életem, azt csinálok, amit csak akarok. Ha barátom van, akkor az van és ha meg akarom fogni a kezét, akkor megfogom. Ha meg akarom csókolni egy szálloda közepén, akkor megteszem és szarok bele, hogy ez kinek tetszik és kinek nem. Ha nem tetszik, akkor ne nézzenek. Már csak az a baj, hogy Jimin nem veszi ilyen félvállról a helyzetet, mint én. Attól is befeszül, ha véletlen egymáshoz ér a kezünk sétálás közben és azonnal arrébb húzódik, mert nem akar undorodó pillantásokat kapni. De ha egész életében így fog hozzá állni a dologhoz, akkor sosem érinthetem meg őt nyilvános helyen, ami egyáltalán nem lesz jó, mert én meg meg akarom. Büszke vagyok arra, hogy a barátom és azonnal felvállalnám őt az emberek előtt, amint lehetőségem adódik rá. Hiába kapnánk több ezer undorodó pillantást, engem nem érdekelne. Hiába nézik le és undorodnak a meleg pároktól Dél-Koreában, én még ezzel sem törődnék. Remélem egy idővel Jimin véleménye is változik majd és nem fog félni hozzám érni emberek között.