second chance ~ jikook | ✔

28. fejezet

Jungkook szemszög:

– Biztosan jó ötlet, hogy te viszed vissza Seoyult Yunanak? – kérdezte Jimin vagy hatodjára.

– Igen, mert muszáj beszéljek vele – bólintottam egyet, majd az ölembe húztam, hiszen én az ágyon ültem, ő pedig mellettem álldogált. – Ura leszek a helyzetnek, csak bíznod kell bennem – öleltem át a derekánál fogva, majd egy cuppanós puszit nyomtam az arca felém eső részére.

– Benned bízok, viszont Yunaban nem – motyogta, mire elmosolyodtam.

– Yunanak csak a szája nagy, nem kell tőle tartani – vontam meg a vállaimat.

– Hát, azért ha úgy van, akkor inkább cselekszik, mintsem csendben ül és várja, hogy történjen valami.

– Ezért fogok beszélni vele, hátha elszólja magát és megtudjuk, ha esetleg készül valamire – mondtam, mire megadóan bólintott egyet, majd hozzám bújt és szorosan átölelt.

– Aztán jövő héten pedig elmegyünk egyet pihenni, oké? – kérdeztem, Jimin pedig egy apró bólintással válaszolt. – Most viszont jobb ha megyek, mert Seoyul már hiányolja az anyját.

– Csak tudnám, hogy miért – forgatta meg a szemeit, mire nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.

– Milyen kis rosszindulatú lett itt valaki – motyogtam, miközben apró puszikat nyomtam a nyakára. Nem bírok betelni vele...

– Na, menj! Sosem fogsz így elindulni és így csak fájdítod a szívem, amiért elmész.

– Holnap úgy is találkozunk, szóval ne aggódj! – csókoltam meg, mielőtt leszállt volna rólam.

Elbúcsúzott Seoyultól, majd beültettem a kicsit a Jimintől kölcsönkért gyerekülésbe és egy intés kíséretében indultunk meg Yuna háza felé. Igazából az este ötleteltem ki, hogy én viszem ma haza Seoyult, mert muszáj beszéljek Yunaval. Bármennyire is próbálok pozitív lenni, attól még van egy rettenetesen rossz előérzetem, amit szeretnék minél hamarabb kiűzni a fejemből. Ezért is határoztam el, hogy letisztázom a dolgokat, hogy utána már csak a hétvégi wellnessel kelljen törődjek. Nagyon vártam már, hiszen nálunk az apám miatt nem lehetünk teljes mértékben kettesben, nála pedig Seoyul és a szülei miatt. Persze nem bánom, hogy ott vannak, mert tudom, hogy amikor nem tudok Jiminnel lenni, akkor nincsen egyedül.

– Szereted apát? – szólalt meg Seoyul pár perc csend után.

– Tessék? – kérdeztem vissza, hiszen nem voltam benne biztos, hogy azt mondta, amit hallottam.

– Szereted apát? – nézett rám nagyokat pislogva.

– Persze, hogy szeretem – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Te is szereted, nem?

– De én máshogy szeretem, mint te – mondta, de nem igazán értettem, hogy mire is akar pontosan kilyukadni. 

– Ezt, hogy érted?

– Láttalak titeket pusziszkodni – kuncogott fel, majd eltakarta az arcát és tovább nevetett.

Szemeim hatalmasra tágultak és ha most nem vezettem volna, akkor biztosan meg kellett volna kapaszkodjak valamiben, nehogy összeesek. Nem tudtam, hogy még is mit kellene reagáljak, mert rohadtul nem számítottam arra, hogy ilyen nyíltan kimondja, hogy látott minket csókolózni. De baszki, mikor és hol? Mindig figyeltünk arra, hogy akkor érjünk egymáshoz, amikor Seoyul vagy alszik, vagy nincs senki a közelünkben.