second chance ~ jikook | ✔

43. fejezet

– Ma valahogy a szokásosnál is vidámabb vagy – jelentette ki Yiren munkatársam, aki szinte egész nap engem szuggerált és próbált rájönni arra, hogy mégis miért van már reggel nyolckor jó kedvem.

– Igen? Nekem fel sem tűnt. – vontam meg a vállaimat, bár igazából teljesen tisztában voltam azzal, hogy Jungkook miatt vagyok képtelen levakarni a mosolyt az arcomról.

Tegnap hosszú idő óta végre ismét egymást ölelve aludtunk el és igazából ennél jobb érzés nincs a világon. Végre nem úgy feküdtem le, hogy hiányérzetem volt, amikor pedig felkeltem és megláttam, hogy Jungkook milyen édesen alszik – még mindig engem ölelve – a szívem megtelt melegséggel és megfogalmazódott bennem, hogy soha többet nem fogom hagyni, hogy szétválasszanak minket. Szükségem van rá, a szeretetére, a törődésére és arra is, hogy mindig támaszt nyújtson nekem és tudom, hogy ezek az érzések kölcsönösek, így tényleg nem fogom hagyni, hogy a történelem megismételje önmagát. A jó kedvemhez az is sokat hozzátett, hogy indulás előtt megint lefeküdtünk, ez miatt pedig kedvem sem volt otthagyni őt, de úgy beszéltük meg, hogyha végez a munkahelyén, akkor eljön értem és eszünk valamit. 

– Jimin? – rázta meg arcom előtt a kezét Yiren, mire nagyokat pislogva ráemeltem a tekintetem, hiszen eddig az ablakon bámultam ki és agyaltam a munka előtt eltöltött időről Jungkook házában. 

– Hm? – kérdeztem, mire elnevette magát és közölte velem, hogy ezek szerint kibékültem a párommal.

– Hát, igazából össze sem vesztünk – eresztettem el egy apró mosolyt.

– Áh, mindent értek – bólintott egyet. – Azért majd csinálj is valamit, mert nem haladsz, ha egész nap csak a rózsaszín felhőket bámulod magad körül.

– Tudom-tudom – vettem magam elé egy halom papírköteget és a halmaz tetején lévő papírfecniből megtudtam, hogy az adatokat kellene átnéznem és ha van valami változás, akkor azokat korrigálnom.

Yiren kacsintott egy aprót, majd magamra hagyott az irodában. Vettem egy mély levegőt és eldöntöttem, hogy hallgatok rá és csinálok is valamit, mert utána nekem lesz szívás, ha felhalmozódik a munka. Bekapcsoltam a rádiót és halkan dudorászva végeztem a dolgom. Az idő elég gyorsan eltelt, arra eszméltem fel, hogy nyitódik az ajtóm, most viszont nem Yiren vagy bármelyik másik munkatársam lépett be az irodámba, hanem Jungkook.

– Szia – villantottam ki a fogaimat, majd azonnal felkeltem az asztaltól, hogy egy hatalmas öleléssel és egy csókkal üdvözölhessem.

– Hali – válaszolta, majd a derekamnál fogva közelebb húzott magához, én pedig reflexszerűen kulcsoltam össze az ujjaimat a tarkójánál és hajoltam ajkaira, mert hiába reggel találkoztunk utoljára, rettenetesen hiányzott már. – Hogy telik a munkaidő? – kérdezte, miközben helyet foglalt az asztalomnál és a legfelső papírt kezdte olvasgatni.

– Igazából gyorsan – mondtam, majd mellé sétáltam és nekitámaszkodtam az asztalomnak. – Zenét hallgattam, amíg a papírokat átnézegette, így csak úgy elrepült az idő.

– Na, akkor jól van. Az én napom unalmas volt, nem történt semmi fontos.

– Olyan is kell néha – vontam meg a vállaimat.

– Igaz – gurult felém a székemmel, majd úgy helyezkedett, hogy pont lábai közé kerüljek. – Alig vártam, hogy lássalak már.

– Igen? – biccentettem oldalra a fejemet.

– Igen – nyúlt a kezeimért, majd összekulcsolta kettőnk között az ujjainkat és beharapott ajkakkal tanulmányozta az arcomat. – Jó, hogy újra akkor láthatlak, amikor csak szeretnélek és az is, hogy bármikor hozzád érhetek, anélkül hogy elutasítanál.