second chance ~ jikook | ✔

10. fejezet

Kicsit feszengve éreztem magam, amikor Seoyullal és Jungkookkal elindultunk fagyizni az én kocsimmal. Lányomat beültettem a gyerekülésébe, becsatoltam, majd a volán mögé ültem. Jungkook elkényelmesedett az anyós ülésen és figyelemmel kísérte minden mozdulatomat, ami egy kicsit zavarbaejtő volt, főleg mert még akkor is nézett, amikor már elindultunk.

– Mi az? – pillantottam rá, mikor már beütöttem a GPS-be a fagyizó címet, ahova megyünk.

– Semmi, csak édes vagy, amikor koncentrálsz – jegyezte meg, mire száz százalékban biztos vagyok, hogy elpirulhattam.

– Hát... ilyet sem mondtak még nekem – válaszoltam zavartan, majd felkapcsoltam a rádiót, hogy ne kelljen tovább folytatnom a beszélgetést Jungkookkal, de úgy tűnt, hogy most beszédes kedvében van, hiszen azonnal ki is kapcsolta azt, így ismét síri csend telepedett a kocsira.

– Meg sem köszönöd, hogy kiálltam melletted Yunával szemben? – villantotta ki fogait, mire nagyokat pislogva pillantottam rá.

– Miért kellene megköszönnöm? Nem kellett volna kiállj mellettem, egyedül is meg tudom védeni magam, viszont rád most rendesen besértődött, szóval engesztelheted majd ki valamivel.

– Amúgy is ez volt a véleményem, szóval lényegében nem álltam ki melletted. Ma tényleg messzire ment és ha ezt senki sem közli vele, akkor túl messzire fog menni. – magyarázta, mire felkuncogtam.

– Már rég túl messzire ment, ezzel szerintem te is tisztában vagy.

– Jó... lehet – sóhajtott fel. – Szóval most remélem veszel nekem fagyi kelyhet, mert nem hoztam magammal pénzt és rettentően szomorú vagyok, amiért Yuna megsértődött rám! – mondta drámaian, kezét pedig még a szívéhez is emelte, hogy még hatásosabb legyen a színjátéka.

– Nem is tudtam, hogy két kisgyerekkel indultam útnak – forgattam meg a szemeimet, mire Jungkook és a hátsó ülésen ülő Seoyul is egyszerre csattant fel, hogy ő márpedig nem is kisgyerek.

– Te még az vagy, tökmag, én viszont már nem! – szólt hátra a mellettem ülő nevetve, mire lányom eljátszotta, hogy vérig lett sértve.

Az út további része némán telt, én az útra koncentráltam, Jungkook az elsuhanó utcákat tanulmányozta, Seoyul pedig dúdolt valamit, amire nem sikerült rájöjjek, hogy még is melyik szám az. Nagyjából negyed óra múlva oda is értünk, szerencsénkre alig voltak rajtunk kívül páran a fagyizóban, így választási lehetőségeink is voltak, hogy hol szeretnénk helyet foglalni. A végső választás az emelet egyik legeldugottabb asztalkájára esett – amit Seoyul választott ki, – de a kilátás igazán szép volt az utcára és a kis fagyizót is teljesen be lehetett látni.

Azt hittem, hogy a lányom majd egy gombócot kér, viszont amikor a pult mögött álló fiatal lánynak sorolni kezdte, hogy mit kér, az állam jóformán a földet súrolta. Rá is szóltam, hogy szerintem elég lesz egy gombóc is, de ő hisztizni kezdett, aminek az lett a vége, hogy megegyeztünk a kettő és fél gombócban. Nagyon rendes volt az ott dolgozó, hiszen belement abba, hogy feles gombócokat is kaphasson Seoyul, amiket amúgy nem is lehetne. Jungkook persze kuncogva figyelte, ahogy veszekszünk, nem hogy kiállt volna mellettem. Most bezzeg nem, amikor elvártam volna, amikor meg nem kell, akkor meg játssza a nagy hőst. Én csak egy gombócot kértem, nem volt igazán kedvem most a fagyihoz, ezért egy epressel be is értem, míg Jungkook szintén többet kért. Durva, de pont a három kedvencemre esett a választása; csokira, zöldalmára és oreósra.

– Jó választások – kacsintottam egyet neki, mikor már visszaindultunk az asztalunk felé. – Pont ez a három kedvencem.

– Kérsz? – kérdezte, mire megráztam a fejem, de utána meg is bántam, hogy ezt a jó lehetőséget elhalasztottam.