second chance ~ jikook | ✔

5. fejezet

– Hát te? – pillantottam az anyósülésre beülő Jungkookra.

– Yuna mindjárt indul dolgozni, nekem meg nincs jobb dolgom, ezért úgy gondoltam, hogy eljövök veled és megnézem, hogy neked mi is a trükköd reggelenként – villantotta ki a fogát, miközben becsatolta a biztonságövét.

– Értem – biccentettem egyet, majd a visszapillantóból Seoyulra pillantottam, aki már nagyban az ablakon bámult ki és várta, hogy végre elinduljunk.

– Baj? – pillantott rám Jungkook, arcáról pedig komolyan aggodalom volt olvasható.

– Ja, dehogy is, nyugodtan boldogíthatsz – mosolyodtam el, majd beindítottam az autót, a rádiót pedig bekapcsoltam, mert szinte minden reggel adják Seoyul kedvenc számát, amit mindketten teli torokból szoktunk énekelni, ha elcsípjük.

Ujjaimmal doboltam a kormányom a zene ritmusát, néha a mellettem ülőre sandítottam, néha pedig a hátsó ülésen ülő lányomra. Még mindig fura volt számomra, hogy az egyik gimis haverommal ülök egy kocsiban, aki igazából a volt feleségem miatt van itt. Nem tudom, hogy mióta alakulgat közöttük az a bizonyos dolog, de egyikőjük sem említette nekem, hogy összejöttek, szóval csak nem? Mondjuk nincs sok közöm hozzá, szóval lehet, hogy már rég óta egy párt alkotnak, csak éppen nekem nem szóltak róla. Majd ha kettesben leszek Jungkookkal, akkor rákérdezek, Seoyul előtt semmiféleképpen nem akarom felhozni a témát. Azonnal összekapcsolódott a tekintetünk a lányommal, amikor meghallottuk kedvenc számának első hangját. Szinte már reflexszerűen nyúltam a hangosító gombhoz, hogy a lehető leghangosabbra hangosítsam April - Oh! My mistake című számát, amit már kívülről tudok a csöppségnek köszönhetően. A mellettem ülő kérdőn nézett engem, majd meg is ugrott, amikor énekelni kezdtem a dalszöveget egy fokkal hangosabban, mint azt az átlagos emberek szokták. Seoyul párszor fel is sikított örömében, hiszen valamiért rettenetesen bejön neki ennek a koreai lánybandának a zenéje.

– Oh, az én hibám! Ez így működik, a pillangók pihenni akarnak egy szép virágon, egy szép virágon. – énekeltem a szám refrénjét, miközben a mellettem ülő Jungkookra pillantottam, aki beharapott ajkakkal próbálta visszafojtani a kitörni készülő nevetését. – Csak neked adom a cukorkákhoz hasonlóan édes szívem. Az én hibám, oh, az én hibám. Szerelem, ne habozz, szerelem kérlek gyere közelebb. – énekeltem, mit sem törődve a dalszöveggel. – Egész szívem felfrissül, szóval így beléd szerethetek. Tudom, hogy engem nézel, azt hiszem el fogok olvadni a csillogó szemeidtől.

És igen, Jungkook szemei valóban csillogtak, mint ahogy a dalszövegben állt. Jobbnak láttam, ha inkább elpillantok róla, mert szerintem rendesen zavarba jöhettem. Seoyul még mindig vidáman dalolászott, én viszont fogalmam sincs, hogy miért, de legszívesebben kiugrottam volna a kocsiból. Nem mertem Jungkookra pillantani, a tenyereim feltűnően izzadni kezdtek és úgy negyven fokkal melegebb lett.

Oké, nyugodj meg, Jimin! Ez csak egy zene, ő pedig jót szórakozott azon, hogy énekelsz a lányoddal, mert igen! Van egy lányod és Jungkook a gimnáziumi haverod, aki hamarosan egy pár fog alkotni a volt feleségeddel!

– Apaaa! Halkítsd már lejjebb! – zökkentett ki gondolataimból Seoyul visító hangja.

– Bocsánat, elgondolkoztam – mondtam, miután lehalkítottam a most már ordító reklámot.

Egészen addig egyikünk sem szólalt meg, amíg az ovihoz nem értünk. Egy hatalmas sóhajtás kíséretében állítottam le a kocsit, majd húztam ki a kulcsot a helyéről és szálltam ki a kormány mögül. Jungkook viszont gyorsabb volt, mint én, ezért ő vette ki Seoyult a kocsiból, nem én. Magamra erőltettem egy apró mosolyt, amikor mindketten rám pillantottal, majd lezártam a kocsit és a lányom kezét megragadva elindultunk az épület felé.