Különös megismerkedés...( Kempf Zozo ff )

31. Fejezet

Jázmin szemszöge:

4 nap telt el azóta, mióta kórházba kerültem. Szerencsére lázam már tegnap sem volt. A reggelek még most sem a kedvenc napszakaim, főleg, hogy egyedül ébredek. Az orvos rutinosan sétált be a szobámba két kopogás után. Nem szeretem a kórházakat. Annyira lehangoló a vakító fehér fal, és a sok köpenyes és maszkos ember.
A kialakult járvány miatt ma már vissza mehetek, de a lehető legkevesebbet kell mozognom.

A fejem még néha fáj és szédelgek, de ezt már kibírom. Ha nagyon rossz lenne kaptam gyógyszert rá.

A kisbuszba beülve megcsapott az a tipikus régi szag. Nem volt mai darab ez a jármű. Sajnos a bajnok csapat a táborba került. Mindenképpen jobban örültem volna annak, ha ott pihenhetek.

Az idő reggel 6 óra körül járhatott. A pontos időt nem tudtam. Körülbelül 20 perc után a lakhelyünkhöz értem. A sofőr kisegített az autóból, ezt mosolyogva megköszöntem.

A kertben található nagy sziklák egyikén egy alakot pillantottam meg. Amint közelebb mentem láttam azt, hogy Olivér ücsörög ott egymagában.

-Szia.-köszöntöttem vidáman

-Szia kislány. Mesélj mi volt veled.

-Dengue láz. Már jobban vagyok, csak tegyél le.

-Ohh, ugye nem okoztam fájdalmat?

-Kicsit fáj a fejem, de el fog múlni.

-Zozó aggódik érted napok óta. Szerintem te ébreszd.

-Oké, de mindent el kell mesélnetek.

A faházba érve az alvó társaságon végignéztem. Egyből kiszúrtam a barátom ágyát.
A szőkés fiú az egész ágyat elfoglalta. A fekvőhelyen találtam egy kicsi részt, amire le tudtam én is ülni.
Olivér előző akciója után kissé szédültem. Az igazak álmát alvó fiú meztelen hátát kezdtem el óvatosan simogatni. A leégés nyomai, még mindig látszódtak.

-Szia Zozi-köszöntem neki halkan.

-Szia kicsim.-mondta csukott szemmel-mi, Jázmin tényleg itt vagy-kiáltott fel hirtelen.

-Igen, itt vagyok, de halkabban legyél, nagyon korán van.

Mosolyogva felkapott, és ő is megpörgetett a levegőben.

-Jajj, Istenem te vagy a második már ma aki ezzel a mozdulatsorral akar megölni.

-Bocsánat, nem akartam fájdalmat okozni.-vágott bűnbánó arcot.

-Semmi baj, csak ha sokat forgok szédülök. De azt mondták ez még normális.

-Ki volt aki rajtam kívül még örömében megpörgetett?-kérdezte a még mindig aggódó barátom

-Mindkét tettes itt ül mellettem.

-Kijöhetsz a pálya szélére?-kérdezte Oli

-Ki, de a kispadról meg sem mozdulhatok szinte. Szóval nem sok értelme lesz.

-Szükséged van rád. Kell a te plusz lelkesedésed és energiád a csapatba.

-Rendben. Nagyon ügyesek legyetek.-öleltem meg először Olivért, majd Zozót. Az utóbbi fiú lágyan megcsókolt.

-Hiányzott ez.-jelentettük ki teljesen egyszerre.

-Mielőtt felfaljátok egymást a szemem láttára, és felkeltem a többieket.

-Oli, ez bocsánatos bűn. 5 napja nem is láttam.

-Hogy fogjátok kibírni egymás nélkül az exatlon után?