Különös megismerkedés...( Kempf Zozo ff )

60. Fejezet Part

-Lia szemszöge:

December eleje van, én pedig szokás szerint késésben vagyok. Pedig most arra az eseményre tartok, amiről nem kéne elkésnem. Vagyis még csak a próbára, de ez most nem számít. Ma este lesz a szalagavatóm. A bakancsomat felkaptam, majd az ajtót is bezártam. Oli igaz, hogy itthon volt, de ő még aludt.
Barátnőimet vigyorogva öleltem meg, már a helyszínen. Már hónapok óta próbálunk, a lábam fáj, én rettentően izgulok, de mégis örültem ennek a napnak. Bántam, hogy a főpróba előtt nem tudtam beszélni Olival. Jól esett volna néhány bátorító szó reggel.

A próba jól sikerült. Ed Sheeren Perfect című számát eddig szerettem, most viszont már kezdem unni. Tél révén már bővel sötét volt délután 5 órakor is, de mèg mindig volt egy óránk a kezdésig.

Mindenki azt gondolja, hogy sminkesek dolgoznak rajtunk, vagy legalább fodrászok rohangálnak körbe minket. Ez közel sem így történik. A hajadat vagy előre megcsináltatod, imádkozva azért, hogy kibírja a táncig, vagy pedig magadnak megcsinálod. A sminkkel ugyan ez a helyzet. A fiúöltözőben piaszag terjengett. Ők így küzdötték le a félelmeiket. Kétségbeesetten rohangáltunk a fehér báliruhák között minimum egy szájfénnyel vagy egy telefonnal a kezünkben.
A kezdés előtt pontosan 20 perccel készült el mindenki. Feszülten figyeltem a telefonomat, rettentően izgultam, hogy valamit elrontok.

Pontban hat órakor vonultunk ki párosával. A keringő jól sikerült, és a szalagtűzés is megvolt. Tanáraink mindenkihez egy-egy kedves szót intéztek, majd folytatódott az este. Nővéremmel egy gimibe jártunk, az oka pedig, hogy én 19 ő pedig 20 évesen végezte el az, hogy ő évvesztes. Mint minden szalagavatón itt is felkérhettek valakit a végzős diákok. Volt bővel időnk táncikolni, és beszélgetni, ezzel töltöttük ki az üres 1 órát. A közönség soraiban a családomat kerestem. Nővérem és barátja, anyuék, a Kempf szülők, Patrik, mindenki megvolt, de Olit sehol nem láttam.
A meglévő rokonokhoz és barátokhoz sétáltam, kissé hisztérikus állapotban.

-Gyönyörűek voltatok.-törölgette szemeit anyukám.

-Köszönöm. Olit láttátok?-kérdeztem meg azt, ami engem a legjobban érdekelt jelenleg.

-Itt volt ő is. Az előbb még tőlem 2 széknyire ült. Most viszont fogalmam sincs.-avatott be a nővérem

Ameddig őt nem találtuk, apukámmal táncoltam. Az ő szavaival élve büszke a kicsi lányaira. Meghatódottan megöleltem, de továbbra is aggasztott az, hogy fogalmam sincs merre van az a fiú, akinek mindennél fontosabb a véleménye.

-Megtaláltam.-jött felém mosolyogva az öltönyös Zozó. Még magassarkúban sem voltam akkora mint ő, így amikor megöleltem a vállába tudtam fúrni a fejem.
Egy köszönömet suttogtam, majd átkaroltam a most érkező Olivért.

-Bocsi, hogy eltűntem. Csak elmentem mosdóba, és elsodort a tömeg.

-Az a lényeg, hogy most itt vagy.
A zakó csodásan állt rajta. Haját egy kontyba kötötte. Újabban ez mindkettőnk kedvenc frizurája.

Rövid táncunk végén egy óvatos csókot adott, ő járt rosszabbul, mert szájfényem nagy része átköltözött az ő ajkaira. Egy tőle szerzett zsebkendővel próbáltam eltüntetni róla a rózsaszínes színt.

-Mennyivel boldogabb vagy, mint az előző alkalommal amikor idejöttél.-szólalt meg a kisebbik Kempf fiú.

-Csak annyit szerettem volna, hogy elmegyek átöltözni, és mehetünk.-mondtam ki nem törődve Patrikkal. Az afteron én nem maradok. Fontosabbnak éreztem azt, hogy egy kis időt együtt töltsek a szeretteimmel. A nagyszüleim ezért eljöttek, Győrből, nem tehetem azt meg, hogy lelépek egy szórakozóhelyre olyan emberekkel, akiknek nagy részét csak látásból ismerem.

Az osztálytánc megvolt, szalagtűzés megvolt, keringő megvolt. A hatalmas terem elkezdett kiürülni, én pedig már az utcai ruhámban lépkedtem a családom felé.

-Biztos nem szeretnél maradni a barátaiddal?-kérdezte meg apu.

-Nem. Jövök veletek.

-Egyszer van ilyen lehetőség. Szalagavató after. Buli, pia,-áradozott Zozó.

-Komolyan mindenki le akar rázni? Mi ez az egész?

-Semmi kicsim. Csak nem szeretnék azt, hogy egy hirtelen jött döntés miatt kimaradj valamiből. De én örülök annak, hogy maradsz. Én nem akarlak lerázni.-karolta át a derekamat a már családtagként kezelt barátom.

A vállára hajtottam a fejem, így próbáltunk kijutni a hatalmas csarnokból. Nem mindennapi látványt nyújthatott a társaságunk. A nagyszüleim, a szüleim, a Kempf család, és végül 4 fiatal felnőtt sétált fáradtan este 10 és 11 között a Rakparton.
Kivételes alkalmak egyike volt, hogy mindenki a családi házban aludt. Patrikot befogadtuk, viszont a család többi tagja nem maradt. Gerinek itt lett volna még a helye, de sajnos nem volt Magyarországon. Külföldről pedig nem tudott ideutazni. Természetesen ezért sosem tudnék haragudni rá.
Olivérrel szó szerint bezuhantunk az ágyba. Mindketten baromira fáradtak voltunk, így a sminkem csak félig lett lemosva, Olinak pedig elmondása szerint nincs ereje levenni az ingjét. Végül a fáradság ellenére erre sikerült rábeszélni.

Már csak 1-2 rész és vége a könyvnek. Ténylegesen vége. Már nem fogom tovább folytatni, semmi képpen sem.