Ayumu

Huszonhatodik fejezet

Az elszántságom kissé kezd elpárologni, mire Sakura-sama és Keita-sama távoznak. Hiroki-sama nincs valami jó kedvében, de miattam mosolyt erőltet az arcára és kijelenti, azért is velem tölti a napot. Rossz érzés fog el, mert Sakura-sama biztos mondott neki valamit, de nem akarom megkérdezni. Ahogy arról sem akarok beszélni, hogy a menyasszonya miket mondott nekem. De tudom, hogy valakivel beszélnem kell erről, és csak Satoruval vagyok olyan viszonyban, hogy segítséget kérhessek tőle. Ő jobban ismeri Sakura-samát, talán tud nekem tanácsot adni, vagy esetleg van valami jó ötlete. Pont ezért, amikor gazdám felküld, hogy öltözzek át, magammal hívom Satorut olyan ürüggyel, hogy segítsen nekem egy megfelelő yukatát választani. Szép akarok lenni, a kimonóhoz meg meleg van. Egy yukata szellősebb, könnyebb anyagból készül, ráadásul, ha nyerni akarok, minél csinosabbnak is kell lennem. Most legalább bevethetem azt, amit gyerekkoromban a fejembe vertek. Habár azt is tudom, hogy normális esetben nem állhatnék a gazdám és a párja közé, de a körülmények már korántsem nevezhetőek normálisnak. Éppen ezért bármire képes vagyok, hogy elűzzem ezt a nőszemélyt.

Mikor becsukódik mögöttünk a szobaajtó, Satoru a falnak dől, miközben én kinyitom a szekrényt. Ő csak nézi, ahogy yukatát a másik után tolom félre.

– Nézd, én nem igen értek az ilyesmihez, talán Haruna-santól kéne tanácsot kérned – mondja, mire megállok a mozdulat közben.

– Egyáltalán nem a yukaták miatt hívtalak magammal – mondom hátra sem fordulva, igyekezve kellő nyugalmat erőltetni a hangomba. – Pontosan tudom, melyiket akarom felvenni. Valami másban azonban szükségem van a segítségedre, de nem akarom, hogy Hiroki-sama erről tudjon.

– Miért van olyan érzésem, hogy ennek valami köze van a reggeli kis közjátékhoz? – kérdi Satoru, majd hallom, hogy lassan mellém sétál. – Láttam, hogy Keitáék felzaklattak, te meg kimenekültél. Történt valami közted és Sakura között?

Nem válaszolok azonnal, hanem végre kiemelem a szekrényből azt a yukatát, amit kerestem. Halvány bézs színű, egyszerű darab, mégis gyönyörű, amelyen apró, aranyszínű virágok vannak. De mégsem hivalkodó, inkább szerény és picit elegáns darab is. Hozzá pedig egy hófehér obit választok, amitől az összhatás tökéletes lesz. Leterítem őket az ágyra, majd nemes egyszerűséggel lekapom a pólómat és a nadrágomat. Satoru előtt nem vagyok szégyenlős, hiszen alig hogy megérkeztem, látott ő már engem meztelenül. És nem is egyszer történt ilyesmi. A szemérmességet meg úgyis kiverték belőlem már kiskoromban. Egy pet csak ne takargassa magát. Satoru megütközve néz, látom a szemem sarkából, hogy nem igazán tudja, hová tegye a dolgot. Sosem viselkedtem így, ő is tudja, hogy valami megváltozott, de fogalma sincs, hogy mi.

– Történt – mondom egyszerűen, miközben nekilátok öltözni. – Sakura-sama egyszerűen megfenyegetett. És ezt értsd szó szerint.

– Megfenyegetett?! – kérdi meghökkenve Satoru, mire elmondok neki mindent az első szótól az utolsóig.

Satoru némán hallgat, de ahogy felé fordulok, látom, hogy az arca egyre sötétebb lesz. Nem tudom, hisz-e nekem, elvégre régebb óta ismeri Sakura-samát, mint engem. Talán egyszerűen hazugnak hisz, aki így akar eltávolítani valakit a bátyja közeléből. De ha így lenne, nem akarta volna, hogy megakadályozzam az eljegyzést. De talán a kettő nem egy és ugyanaz. Időközben teljesen felöltözöm, az obimat is megkötöm, majd lábamra vékony, fehér színű zoknit húzok. Mikor elhallgatok, Satoru még egy ideig nem szólal meg, mintha emésztené a szavaimat. Végül leül az ágyra, és nagyot sóhajt.

– A rohadék, repedtsarkú kis kurva! – sziszegi a fogai közül. – Évekig eljátszotta a jó kislányt, miközben mindvégig arra játszott, hogy beférkőzzön a családunkba. És ehhez nemcsak apánkat használta fel, de a saját testvérét is.