Ayumu

Negyvenharmadik fejezet

Rettentően félek, hogy most mi lesz. Mi van, ha Hayashida-san nem hiszi el, hogy tényleg vannak irataim? Mi van, ha hamisnak hiszi őket, csak azért, hogy engem megkapjon? Észre sem veszem, hogy Hiroki ölbe kap, majd óvatosan leül velem az egyik székre. Tudom, hogy ez sem Sawada-samának, sem Keitának, sem pedig Sakurának nem tetszik. Utóbbi még mindig próbálkozik a sírással, meg a picsogással, de Hiroki nem figyel rá. Hozzábújok Hirokihoz, aki óvón átölel, mintha meg tudna védeni mindentől. Pedig, ha a dolgok most rosszul sülnek el, akkor én pár percen belül már egy férfi tulajdona leszek. Remegve figyelem, ahogy Hayashida-san kiveszi a zacskóból az irataimat, majd óvatosan nézegetni kezdi, és a fény felé tartja őket. Összehúzza a szemeit, mire látom, hogy Sawada-sama arcán elégedett mosoly suhan át. Végül Hayashida-san sóhajt egyet, és visszaadja az iratokat Satorunak.

– Miért adta vissza? – kérdi Keita, megelőzve, hogy Sawada-sama szóljon. – A kölyök egyértelműen hazudik!

– Sajnos az iratok valódiak – mondja lassan Hayashida-san, és felém fordul. – Elnézésedet kell kérnem, Shimada-kun, amiért azt hittem, te is egy „olyan" fiú vagy. De az iratok valódiságáról most győződtem meg.

– Ezt hogy érti?! – hördül fel Sawada-sama, de Sakura egyből nyugtatni kezdi. Igaz, nem tenne jót az idős férfinak, ha felidegesítené magát. Bár gyűlölöm őt, de nem szeretném, ha megint összeesne. – Ez a kölyök – mutat rám – nem létezik! Az iratai csak hamisítványok! Én magam vettem őt egy olyan embertől, akit nem kívánok megnevezni. Azt sem tudja, mikor született, és hol, vagy kik voltak a szülei! Mégis hogy hihet neki?

– Úgy, kedves barátom, hogy többek között az az okmányiroda is, ahol ezek az okmányok készültek, az enyém – válaszol Hayashida-san, mire a szemeim elkerekednek. De ahogy látom, a hír a többieket is meglepi. – Mindent tudok az ügyintézésről, és arról, hogy egy irat valós, vagy sem. Ha hamisítvány lenne, más lenne a fényben a pecsét színe, ami megakadályozza a hamisítást. Nem lenne ott az egyébként láthatatlan vízjel sem, ami a fényben pedig tökéletesen látszik. Ráadásul a fénykép kiváló minőségű, nincs nyomdahiba és elírás sem. És nálunk készült, erről is megbizonyosodtam az iratok alján. Sajnálom, Sawada-san, de nem vehetem meg a fiút, akkor bajba kerülnék. Csak az időmet vesztegette, pedig találhattam volna magamnak jobb elfoglaltságot is. Ha most megbocsát! – biccent egyet, majd odalép hozzám.

Összerezzenek, ahogy Hayashida-san közeledik, pedig az arcán semmi más nem látszik, mint sajnálat. Hiroki gyanakodva néz rá, miközben Satoru és Aiden is odasietnek. Satoru visszanyújtja az iratokat, amiket Hiroki elrak.

– Mindannyiuktól elnézést kell kérnem – hajol meg mélyen Hayashida-san. – Sawada-kun, az apja rosszul informált engem, ezzel pedig nemcsak önnek, de Shimada-kunnak is kellemetlenséget okoztam. Természetesen, ha bármilyen módon kiengesztelhetem magukat, csak szóljanak!

– Arra nem lesz szükség – rázza a fejét Hiroki. – Örülök, hogy ez a kis félreértés tisztázódott. De a maga helyében, én megpróbálnék normális kapcsolatot kialakítani egy partnerrel ahelyett, hogy kisfiúkat vásárolok. Egyszer megütheti a bokáját, Hayashida-san.

Nem igen figyelek oda, de az feltűnik, hogy ez a férfi nem gonosz. De attól még hozzám hasonló fiúkkal fekszik össze, bánthatja is őket és a kedves külső lehet álca is. Annyit hallok, hogy a pénzt még nem fizette ki értem, de most hogy minden tisztázódott, már nem is lesz rá szükség. Még pár percig beszélgetnek, majd Hayashida-san távozik.

Megszeppenve ülök továbbra is Hiroki ölében, aki megnyugtatóan cirógat, ügyet sem vetve a külvilágra. Végignézek Sawada-samán, Keitán és Sakurán. Mindhárman dühösek, Sakura kisírt szemekkel, kissé gyűrött ruhában, ökölbe szorított kézzel áll a bátyja mellett.