Ayumu

Huszadik fejezet

Arra ocsúdok fel, hogy Hiroki-sama lefékez egy parkolóban, valahol egy épület alatt. Azt hiszem, ezt hívják alagsori parkolónak. Kiszáll, majd kinyitja nekem az ajtót és kisegít az ülésről. Aztán nemes egyszerűséggel kézen fog, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne és egyetlen szó nélkül indul el velem kifelé a parkolóból. Nem szólok egy szót sem, meg sem tudok mukkanni, ő azonban csak lágyan rám mosolyog, amitől a gombóc a torkomban kissé kisebb lesz. De még mindig ideges vagyok. Soha nem jártam egyetlen gazdám munkahelyén sem, hiszen egy petnek semmi keresnivalója egy ilyen helyen. Mikor kiérünk hirtelen eltátom a szám, ahogy megpillantom a hatalmas épületet. Legalább ötven emelete lehet, ha nem több és úgy nyújtózik a felhők felé, mint valami hatalmas torony. Az ablakai üvegből vannak, a bejárat felett pedig egy óriási tábla hirdeti, hogy ez bizony a Sawada Vállalat. Az ajtón elegáns ruhába öltözött nők és férfiak sereglenek ki és be, amikor pedig meglátják Hiroki-samát, mélyen meghajolnak. Egy nő még félre is áll, hogy gazdámmal együtt be tudjunk menni, én pedig csak a fejem forgatva próbálom befogadni a sok-sok, számomra ismeretlen látnivalót. Az ajtón túl egy hatalmas előtér vár minket a túloldalon egy bézs színű, hosszú pulttal, amely mögött nagyon csinos, fiatal nők ülnek. Összesen hárman vannak.

– Ők a recepciósok – magyarázza türelmesen Hiroki-sama, mire azonnal felé fordulok. – Ha valaki külsős, aki nem itt dolgozik idejön, nekik kell szólni, hogy kit keres. Náluk kell időpontot is kérni, ha valaki fontos ügyben érkezik. Nagyon fontos munkát végeznek.

– Értem, Hiroki-sama – biccentek.

– Ha esetleg nélkülem jönnél ide, akkor ezeknek a kedves hölgyeknek kell szólni, ők pedig felszólnak nekem telefonon, érted? – kérdi, mire bólintok.

A hölgyek felénk pillantanak, ahogy Hiroki-samával feléjük vesszük az irányt. Mélyen meghajolnak, ahogy odaérünk a pulthoz.

– Jó reggelt, Sawada-sama! – mondják kórusban.

– Jó reggelt, hölgyeim! – mosolyog rájuk a gazdám. – Igazán elragadóak ma reggel. – A mondatra mindannyian elpirulnak. – Ő itt Ayumu, az én kis védencem. Lenne olyan kedves valamelyikőjük, hogy átkísérné a büfébe? Nekem sajnos tárgyalásom lesz, és nem érek rá.

Az egyik nő, akit Wakamatsu Ayako-sannak hívnak, azonmód ajánlkozik, hogy a segítségemre lesz. Szemmel láthatóan semmi kivetnivalót nem lát benne, hogy Hiroki-sama vendéget hozott magával. Gazdám elköszön tőlem, majd megígéri, hogy amint végzett, elvisz a kórházba. Addig viszont türelmesen kell várnom. Ezek után Ayako-sanra bíz, ő pedig távozik.

A büfébe sétálva ide-oda forgatom a fejem. Megpillantom a lifteket, amelyek előtt rengeteg ember áll, férfiak és nők vegyesen. Ayako-san elmagyarázza, hogy a liftek a különböző emeletekre mennek, ahol mindenki különféle osztályokon dolgozik. Mindenkinek megvan a beosztása. Nem nagyon értem a dolgot, de nem akarok butának tűnni, így csak bólogatok. Nem nagyon tudok mást tenni. Ayako-san cipősarka hangosan kopog a fényes, sötét színű márványpadlón, míg a büfébe érünk. Ayako-san nem tűnik idősnek, talán huszonöt és harminc év között járhat. Sötétkék szoknyát, ugyanilyen színű mellényt és hófehér blúzt visel, a lábán fekete, magassarkú cipő. Hosszú fekete haját elegáns kontyba tűzte a tarkóján, ajkát leheletnyi, halványpiros rúzs díszíti. Igazán csinos nő, még az én megítélésem szerint is.

Senki sincs ott, kivéve egy férfit a pult mögött. A büfé maga nem túl nagy, talán húsz, vagy huszonöt asztal áll szép rendben, fehér abrosszal letakarva. Minden asztalnál két-két szék, az asztalokon középen egy csokor virág, elegáns üvegvázákban. A padló itt kellemes, meleg barna színű, ahogy a pult is, amely mögött a férfi áll. Nem lehet több harmincöt évesnél. Fehér inget, fekete nadrágot visel, semmi cicoma. Ayako-san leültet az egyik székre, majd vált néhány szót a férfival, aki előbb a nőre, majd rám pillant és bólint. Ayako-san néhány kedves szó után magamra hagy, én pedig kissé ijedten szemlélődöm. Az ablakokon besüt a nap, ami kellemes hatást kelt, de mégis ideges vagyok. Hirtelen egy alak áll elém, mikor pedig felnézek, azt a férfit pillantom meg, akivel Ayako-san is beszélt.