Ayumu

Harminchetedik fejezet

Mióta megtudtam, hogy Sawada-samát októberben kiengedik a kórházból, nem vagyok teljesen nyugodt. De nemcsak én, Satorun is látom, hogy rettentően feszült. Most, hogy Hiroki szinte egész nap bent van az irodában, Aiden az egyetemen tölti a napjai nagy részét és Akira is sokat dolgozik, csak ketten vagyunk a házban. Vagyis hárman, mert időközben Haruna-san is visszatért közénk. Ennek nagyon örülök, mert ő tényleg rendben tartja a házat, süt, főz, mos és takarít ránk. Sőt, Hiroki egy kertészt is felvett, aki a kertet gondozza, mielőtt megjön a tél. Minden olyan békésnek tűnik kintről, pedig mindannyian feszültek vagyunk. Tudom, hogy Satoru retteg a legjobban, hiszen ha Sawada-sama nem engedi, hogy tanárnak tanuljon, akkor vége mindennek. Sosem fogja megbocsátani, hogy Satoru otthagyta az egyetemet, hogy egy másikon tanuljon jövő tavasztól. Látom, ahogy minden nap a könyvei és a laptopja fölé görnyed, ahogy írja a jegyzeteket, de úgy érzem, nem igazán van ott fejben. Ezt a kifejezést Aidentől tanultam meg, aki mindent megtesz a párjáért. Hiroki is sokat foglalkozik Satoruval, de tudom, hogy ő attól még szenved.

Furcsa mód, nem magam miatt aggódom, tudom, hogy Hiroki sosem hagyna el, legalábbis önszántából nem. Tudom, hogy minden nap bemegy a kórházba munka után, hogy meglátogassa az apját. Sosem említi, hogy Sakura-sama járt-e ott, talán az irántam való tapintatból, talán azért, mert az a nőszemély nem meri oda többé betenni a lábát. Viszont, még mindig a fülemben csengenek Ren szavai, amiket nem tudok figyelmen kívül hagyni, akármennyire is akarom. Satoru és Aiden boldogok, Hiroki boldog, mert vele vagyok és én is boldognak érzem magam. Vagyis... annak kéne éreznem magam, és az is vagyok, de mégis... Ren szavai nem hagynak nekem nyugtot. De mégsem merem megkérdezni sem Satorut, sem Aident, vagy Hirokit, hogy mégis ezek a szavak mit jelentenek, mert én magam is valahol tudom. Aiden azt tanulja, amit szeret, ez pedig boldoggá teszi. Satoru azt fogja tanulni, amit szeret, ami szintén boldoggá fogja tenni. Ők ketten meg fogják találni a saját boldogságukat úgy, hogy együtt vannak. Vajon Hiroki boldog? Akármennyit gondolkodom, nem tudok erre választ találni. Végül úgy döntök, mégis beszélek vele, elvégre ketten csak döntésre jutunk valahogy. Hiroki nagyon okos, egyetemet végzett és egy nagy céget fog egyszer igazgatni. Biztosan mindenre tudja a választ. Rennek talán, vagy inkább biztosan igaza van abban, hogy Hiroki boldogságát a sajátom elé helyezem. De ebben nőttem fel, hogy a gazdáknak kell elégedettnek lenniük, nem a peteknek. Egy több év alatt beléd ivódott dolgot elég nehéz levetkőzni. Nehéz, de talán nem lehetetlen, ha találok valamit, amitől egyedül is boldog tudok lenni. Mint a mesékben, amiket gyerekkorom óta olvashatok.

Aznap este Hiroki fáradtan ér haza, így fürdés utánig nem is hozok szóba semmit. Tudom, hogy kimerült, de egy jó forró fürdő és egy kis masszás után már egészen felfrissültnek néz majd ki.

– Mondd csak, minek köszönhetem ezt a bánásmódot? – kérdi kíváncsian Hiroki, miközben a csípőjén ülök és éppen levendulaillatú masszázsolajat kenek a hátára. A hangján hallom, hogy mosolyog. – Csak nem terveid vannak?

– Kérdezni akarok valamit – mondom, miközben a vállait masszírozom. A kezeim nem elég erősek, de ő mégis jólesően felmorran. A hangra pír szökik az arcomra. Édes jó atyaúristen, még egy-két ilyen hang, és azt hiszem, nem beszélgetni fogunk ma este. – Fontos és... azt hiszem, csak te tudsz nekem válaszolni.

– Hm? – Hiroki hangja kíváncsi. – Mondd, édesem, miről van szó? Hátha Hiroki bácsi tud neked segíteni.

Akaratlanul felkuncogok a megnevezésre. Azt hiszem, ezt ösztönzésnek veszi, mert hirtelen érzem, hogy borulok, majd csak arra leszek figyelmes, hogy két hatalmas kar ölel át, én pedig Hiroki mellkasának ütközve nézek fel azokba a gyönyörű, sötét szemekbe. A tekintete tele van szeretettel, és vággyal. Mielőtt reagálhatnék, Hiroki közelebb hajol, és nyelvével végigsimít az ajkaimon. Akaratlanul kiszakad belőlem egy sóhaj, mire gyengéden beleharap az alsó ajkamba. Kinyitom a szám, ilyen invitálásnak nem tudok ellenállni. Túl gyenge vagyok én hozzá. Hiroki egyik kezével gyengéden a hajamba túr, majd végigsimítja a nyakamat, a gerincem mentén és az oldalamat, ami újabb nyögést csal ki belőlem. Ő pedig nem átallja kihasználni, hogy a számra tapadva csókoljon, táncra hívva a nyelvemet. Lehunyom a szemem a kellemes érzéstől, annyira jólesik, hogy kíván, mégis az agyam egy része most éppen mást csinálna. Meg akarom őt állítani, a vállába mélyesztem az ujjaimat, de ez úgy tűnik, csak felkérés egy keringőre, ahogy mondani szokás. Hátradönt, és már érzem, hogy kezdek keményedni ott alul. Most kéne megállítanom, így amikor megszakítja a csókot, én egyszerűen félrefordítom a fejem. Ekkor megáll.