Mint kiderül, az étterem nincs is olyan messze. Nagyjából negyed órás autózás után állunk meg egy elsőre nem túl feltűnő épületnél, amely a Hazuki Családi Étterem nevet viseli. Már kívülről is kellemes benyomást kelt a hatalmas üvegablakokkal és a barackszínű fallal, valamint a hófehér ajtajával. Mikor belépünk, egyből az jut eszembe, hogy ez nem az a hely, ahová a gazdagok járnak. A belső tér hatalmas, a padló fekete-fehér sakktáblamintás, a falak pedig halvány barackszínűek. Az asztalokon mindenhol hófehér terítő, a szélükön piros díszítéssel. A székek bézs színűek, a legtöbb asztalnál négy van, de vannak hat, vagy nyolcszemélyes asztalok is. Sőt, az ablaknál álló asztaloknál az ablakok alatt hosszú, kényelmes padok húzódnak. Hátul egy pultot veszek észre, valószínűleg azon túl lehet a konyha. Az egész hely olyan kellemes, otthonos benyomást kelt. Nem sokan vannak, csak egy kisgyerek család és két fiatal pár üldögél az asztaloknál.
Ren az egyik ablak mellőli asztaltól integet felénk a többiek társaságában, majd felpattan és hozzánk siet. Megragadja a karom, majd alaposan megszemlél.
– Hála égnek, jól vagy! – mondja megkönnyebbülten, majd megölel. – El sem tudod hinni, mennyire aggódtunk érted.
– Minden rendben, csak egy apró vágás az egész – rántok vállat, de barátom arca még mindig aggodalmat árul el. – Sakurát letartóztatták, most egy ideig biztosan nem fogjuk látni.
– Reméljük a legjobbakat – mondja Satoru, Ren pedig, mintha csak most venné észre, hogy a többiek is itt vannak.
– Jaj, de udvariatlan vagyok! – neveti el magát Ren, majd játékosan meghajol. – Üdvözlök mindenkit a mi kis családi éttermünkben. Vagyis a fő éttermünkben, mert van még egy pár ezen kívül. Üljetek le, hozok valamit inni. Éhesek vagytok?
Ren szakértően sürög-forog, leültet minket az egyik nyolcas asztalhoz Airi, Kaoru és Kai-san társaságában. Hamarosan étlapok kerülnek elénk, nekem meg csak most tűnik fel, hogy Renen nem hétköznapi ruha van. Egy fekete nadrágot, fehér inget és fekete cipőt visel. Valamint egy piros színű kötényt, amelynek zsebéből most jegyzetfüzetet és tollat kap elő. Profin viselkedik, mint egy igazi pincér. Biztosan nem először csinálja, ha az örökbefogadó családjának több étterme is van.
– Ren, ha tudnád, milyen ennivaló vagy ebben a szerelésben! – nevet fel Kai-san, mire Ren fülig pirul. – Jaj, ne ne legyél már ilyen szégyenlős, életem!
– Ha... hagyja abba... – suttog Ren, de szemmel láthatóan annyira nem akarja leállítani a férfit.
Kai-san csak mosolyog rá, én pedig úgy érzem, hogy ők ketten nagyon is egymáshoz valók. Végül rendelünk, én nevezetesen egy rosé libamellet sült burgonyával és kólával. A többiek is leadják a maguk rendelését, amiket Ren felír, majd elsiet a pult felé. Airiék eközben engem faggatnak, és egyetértenek abban, hogy jobb, ha Sakura a börtönben marad.
– El kéne ásni valahová az ilyet! – dühöng Airi. – Szégyen, hogy az ilyesfajta emberek szabadon lófrálhatnak. Nagyobb baj is lehetett volna.
– Airi, hűtsd le magad! – sóhajt Kaoru. – Ayumu-kun túl van a veszélyen, és az internet is őt támogatja. Ez az ügy még sokáig beszédtéma lesz, de nem kell, hogy ez elrontsa a mai napot.
Ebben mindenki egyetért, és hamar témát váltunk. Mikor Ren visszatér, inkább az iskoláról, a közelgő vizsgákról, Satoru pályamódosításáról és az ismert hírességek botrányairól beszélgetünk. Ren is bekapcsolódik a beszélgetésbe, de nem szól sokat és van egy furcsa érzésem. Az arckifejezés, a tekintete mind arról árulkodik, hogy fejben nincs most nagyon itt, de igyekszik ezt nem mutatni. Én meg nem teszem szóvá. Ha beszélni akar, majd fog.
![](https://img.wattpad.com/cover/129447958-288-k472943.jpg)
VOUS LISEZ
Ayumu
Roman d'amourLassan elérjük a 30 000-res olvasottságot! Sosem gondoltam, hogy ennyien fogják olvasni az én kis történetemet Ayumuról. Nagyon örülök neki, hogy ilyen sokan szeretitek a fiúkat. :) Ayumu egy tizenhat éves fiú, egy pet, akit rövid élete során számta...