Ayumu

Ötödik fejezet

Hiroki-sama nem szól semmit, csak néz engem, mintha megkövült volna, mintha nem hinné el, amit mondtam. Pedig én csak azt mondtam ki, ami egyértelmű, amit benne érzek. Érzem, hogy kíván engem, hogy akar engem, ha tehetné, azonnal leteperne a földre és a magáévá tenne. De meg is teheti, hiszen a tulajdona vagyok, a petje, azt csinálhat velem, amit csak akar. Próbálok minél csábosabb lenni, minél jobban érzékeltetni vele, hogy nyugodtan tegye meg, engem nem zavar. Igazából örülnék is neki, ha megtenné, mert így tudnám, hogy kellek neki, szüksége van rám. Bár hogy itt is maradhatok, az még így sem biztos. Mert mi van, ha az első alkalom után túlad rajtam, vagy kidob az utcára? Volt egy Gazdám, még talán három éve, aki az első velem töltött éjszaka után továbbadott rajtam. Azt mondta, nincs velem megelégedve, nem vagyok elég csábító. Nem fájt, nem voltam szomorú, tudomásul vettem a dolgot, ahogy minden mást az életemben. De féltem, igen, mindig félek, ha új helyre kerülök, hiszen nem tudom, mi vár rám.
Gazdám nem mozdul, így én sem tudom, mit kéne tennem. Végül elszánom magam. Tegnap este visszautasított, azt mondta, ne tegyek olyat, amit nem gondolok komolyan. Pedig az az igazság, hogy vágyom rá, az érintésére, a csókjára, a simogatására, az ölelésére. Nem játszottam meg magam annyira, amennyire meg szoktam, hiszen ő annyira más, mint az eddigi Gazdáim. Mégis, van bennem egy kis aggodalom, hogy újra elutasít, talán még meg is büntet, amiért engedély nélkül érek hozzá, de látom rajta, hogy alig egy vékony vonal választja el attól, hogy nekem essen és elevenen felfaljon, mint farkas a gyámoltalan báránykát. Nem is várok tovább, de elhatározom, hogy hagyom, hadd vezessen ő, én csak egy lökést adok neki, ahogy tanultam. Jól kitanítottak, hogy csábítsak el valakit, hogy éreztessem valakivel, hogy csak én tudom őt kielégíteni, csak rám van szüksége, senki másra. Az évek során pedig, mióta először adtak el, rengeteget csiszoltam a technikáimon, hogy Gazdáim minél elégedettebbek legyenek velem. És még mindig tanulok, hiszen sosem lehetek elég tökéletes, mindig van min finomítanom, ahogy jó pethez illik.

Még mindig lábujjhegyen állok, bár a lábam már kezd kissé fáradni, de nem panaszkodom. Óvatosan, lassan simítok végig újra Hiroki-sama arcán, majd feljebb ágaskodom, és egy leheletnyi csókot nyomok azokra az érzéki ajkakra. Ajkaim épphogy csak érintik az övéit, mégis érzem, ahogy felforrósodik a vére, látom, ahogy egy pillanatra lehunyja a szemét, és szabad kezével megragadja a vállam. Csak egy pici lökés. Eltávolodom, ám ő szinte azonnal utánam kap, és az előző estét meghazudtoló módon ránt magához, ajkaival az enyémekre tapadva, úgy tépve, marcangolva azokat, mint egy kiéhezett tigris. Erős kezeivel magához szorít, a hajamba túr, a hátamat simogatja, miközben nyelvével bebocsáttatást kér a számba, amelyet én megadok neki. A gyomromban pillangók fickándoznak, Hiroki-sama csókja vad, szenvedélyes, mégis gyengéd és figyelmes, nem olyan, mint Satoru-samáé. Nem érzek benne fájdalmat, kétségbeesést, csak rengeteg elfojtott, most felszínre törő vágyat. Vajon mennyi ideje nem nyúlt senkihez? Vajon mennyi ideje nem feküdt senki az ágyában? Nem tudom, de nem is érdekel, most itt vagyok, hogy minden vágyát kielégíthessem, mindent megadva neki, amit csak óhajt.
Átölelem a nyakát, ujjaimat végigfuttatom a puha, selymes bőrön, majd végigsimítok a haján, ujjaimmal beletúrva az ébenszínű tincsekbe, miközben ő kétségbeesetten ölel magához, mint fuldokló a mentőkötelet. Bebarangolja a számat, nyelveink vad, mégis lágy tangót vívnak egymással, mialatt érzem, hogy egész testét elönti a vágy, dagadó hímtagja pedig a nadrágjának feszül, amelyet kimonóm anyagán át is érzek. Nem fogja sokáig bírni, ezt tudom, mert én is kezdek gerjedni, bár erővel fogom vissza magam. Nem szabad, csak Rá szabad koncentrálnom, semmi másra. Hozzábújok, miközben hagyom, hogy végigsiklassa kezeit a testemen, nyelvével a nyelvemet cibálva, fogaink pedig össze-összekoccannak a heves csók közben. Én sem vagyok rest, hiszen miközben egyik kezemmel a nyakát cirógatom, ingerlem, a másikat közénk préselem és lassan simítok végig öltönybe burkolt, izmos felsőtestén, majd elérem a nadrágját, jobban mondva az övét, ahol megállnak a kezem. Majd hirtelen indíttatásból lejjebb simítok, végig már félig merev farkán, mire belenyög a csókba. A hangja szenvedéllyel, akarással és visszafojtott vággyal teli, ami nekem csak egy újabb löketet ad. Lassan lehúzom a cipzárt, és már éppen teszem be a kezem, hogy még jobban felkorbácsoljam nem kevés szenvedélyét, amikor Hiroki-sama hirtelen megszakítja a csókot és eltol magától, majd sietve húzza fel a cipzárt. Az arcán döbbenettel vegyes szégyenkezés ül, mintha most jött volna rá, hogy mit is művelt az előbb. Látszik, hogy ő nem ezt akarta, ugyanakkor látom rajta a kielégületlenséget is. Nem értem a dolgot, de biztosan én tettem valamit. Gazdám kipirult arccal, vágytól még kissé kába tekintettel néz rám, majd szemei elkerekednek és hátrál pár lépést.
– Én... sajnálom, Ayumu... én... nem lett volna szabad... – hebegi, én pedig értetlenül, zavartan állok. – Ne... ne haragudj...
– Gazdám? – kérdem óvatosan, nem tudva, vajon miért kér bocsánatot. Ez eddig sosem történt meg velem. – Hiroki-sama, jól van? Rosszat tettem?
– Nem, nem... te nem, csak... csak én... – rázza a fejét. – Nem lett volna szabad, bocsáss meg!
Mielőtt bármit is reagálhatnék, Hiroki-sama egyetlen további szó nélkül sarkon fordul, és a ház felé siet. Nem követem, nem adott rá utasítást, így nem mozdulok. Testemet még átjárja az előbbi élmény, az ajkaimat duzzadtnak érzem és minden olyan különös. Nem tudom, mit tehetnék, hogy jóvátegyem a hibámat, hiszen bizonyára én hibáztam. Gazdám nem hibás, bizonyára azért tette, amit tett, mert akarata ellenére elcsábítottam. Most bizonyára azért sietett el, hogy ne legyen kísértésnek kitéve, míg eldönti, hogy büntessen meg. Hirtelen a jó érzéseket elsöpri a félelem és rettegés. Vajon hogy fog megbüntetni. Talán csak megver, esetleg eltöri a karom. De az is lehet, hogy megkorbácsol, vagy előveszi a láncot, esetleg megerőszakoltat valakivel. Bármi is az, biztosan fájni fog és utána túlad rajtam, mert nincs velem megelégedve. Hiszen akkor nem rohant volna el. Igen, talán csak verést kapok, az szerencsésebb lenne. De az is lehet, hogy bezár valahová, vagy kiköt pár napra egy fához. De addig is nem mozdulhatok innen, vagy Hiroki-sama még dühösebb lesz, mint most. Bárcsak ne csábítottam volna el, ha ő nem akar engem. Akkor nem lennék bajban, de eddig minden gazdám ki akart próbálni, nem vártak napokat, sőt, órákat sem. Az egyikük egy aukció után azt sem várta meg, hogy hazaérjünk, már a limuzinban megdugott. Ő volt az egyetlen külföldi gazdám, ha jól emlékszem, talán hongkongi volt, aki a munkája miatt költözött ide Japánba. Egy szavát sem értettem, amiért gyakran megvert, de négy hónapig húztam nála. Aztán elajándékozott egy japán üzletfelének. Tizenkét éves voltam.