Ayumu

Tizenegyedik fejezet (+18)

 Várom Hiroki-sama válaszát, de az nem akar érkezni, én pedig kezdem magam egyre kellemetlenebbül érezni. Félek, rettegek, hogy ha tényleg válaszol, akkor azt mondja majd, hogy mocskos vagyok, látni sem akar, nem akar hozzám érni, mert bűnös dolog, ha két azonos nemű ember „olyasmit" csinál. Ugyanakkor valamiért úgy érzem, hogy vonzódik hozzám. Hiszen amikor aznap megcsókoltam a kertben, éreztem a vágyát, hogy alig bírja ki, hogy ne teperjen le ott helyben és ne dugjon meg. Nem értem, miért nem tette, de talán... talán... félt? Ez a gondolat meglep, hiszen a gazdáim sosem féltek, a Gazdák olyan emberek, akik mindig bátrak, erősek, akik bármire képesek, akik bármit meg tudnak maguknak szerezni, amit csak akarnak. Hiroki-sama azonban egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogy azt vártam tőle. Nem durva velem, nem kiabál velem állandóan, nem rángat, hanem gyengéd és kedves. Azt akarja, hogy boldog legyek, de nekem nincs jogom hozzá. Időt kért tőlem, de nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz. Aggódom, félek, rettegek, hiszen mi lesz, ha most egyszerűen felkel és magamra hagy, mert ilyesmit merészeltem kérdezni. Mi lesz, ha holnap reggel egyszerűen az utcára hajít, mint a szemetet? Belekapaszkodom az ingébe, mire megmoccan. A lélegzetem is eláll, amikor óvatosan a hajamat kezdi simogatni.

– Ayumu! Mi a baj kicsim? – hallom a hangját, de nem tudom, mit feleljek. – Azon aggódsz, hogy olyan választ kapsz, ami miatt menned kell, igaz? Ne félj, semmi ilyesmiről nincs szó, de a kérdésed valóban meglepett.

– Hiroki-sama... nem mérges rám? – kérdem félénken, picit felemelve a fejem, hogy a szemébe nézhessek. De abban nem látok haragot.

– Egyáltalán nem – rázza a fejét, hangja halk és megnyugtató. – Valahol megértem a kérdésed okát, és arra válaszolva, nos... ez egy elég... hogy is mondjam csak... nem olyasmi, amiről az emberek nyíltan beszélnek.

– Miért? A szex az csak szex, csak igény, nem? – kérdem kíváncsian, hiszen az én szempontomból nézve a szex csak arra jó, hogy örömet okozzon a gazdáknak és kielégítse az igényeiket.

– Ayumu, te kedveled a férfiakat? – szegezi nekem a kérdést, mire döbbenten pislogok.

A kérdése meglep, hiszen ezen eddig sosem gondolkodtam. Én nem teszek különbséget férfi és nő között, és sosem feküdtem le lányokkal. Sosem volt női gazdám, mindig férfiak vettek meg, vagy kaptak engem ajándékba. Erre is neveltek ki, hogy a férfiakat szórakoztassam, az ő ágyukba bújjak. De nem tudom, hogy értethetném meg ezt Hiroki-samával. De valamit mondanom kell, így szóra nyitom a szám, ám ő megelőz.

– Sajnálom, olyasmit kérdeztem, ami meghaladja a felfogóképességed – sóhajt fel. – Nem mintha buta lennél, de azt hiszem, ez a téma kimeríti a gondolkodásodat. De hogy válaszoljak, nem, nem utasítom el a fiúkat. Voltak fiú szeretőim, és persze lányok is. Biszexuális vagyok, mindkét nem vonz. Most elégedett vagy?

– A legtöbb gazdám az volt, de volt, aki csak kötelességből nősült meg, de a fiúk után járt – mondom vállat vonva. – De azért... azért... örülök, hogy... Hiroki-sama... nem utál...

Döbbenetet látok az arcán, én pedig, amikor rájövök, milyen szavak hagyták el a számat, érzem, hogy melegem lesz, az arcom lángol. Így gyorsan lemászom Hiroki-samáról, háttal fordulok neki és a takaró alá menekülök. Még a fejemet is behúzom a szövet alá, úgy gömbölyödök össze, miközben ég az arcom és átkozom magam az arcátlanságomért. Ilyet tilos mondani egy Gazdának! Tilos! Tilos! TILOS! Annyira szégyellem magam, amiért ilyesmit mondtam, hogy nem merek Hiroki-sama szemébe nézni.

Érzem, hogy gyengéden megvereti a takarót, mintha ki akarna onnan csalogatni. Először olyat kérdezek, amit nem kéne, aztán meg ilyeneket mondok neki. Nem értem, mi van velem, de a szívem olyan hevesen ver, ha a közelemben van. Most pedig még mindig itt van, nem haragszik, hanem próbál segíteni.