Ayumu

Hatvanharmadik fejezet

Tudom, hogy még egy valamit el kell intéznem. Ezért nem szóltam sem Hirokinak, sem Satorunak, csak Aiden tud róla. Igaz, neki is azt mondtam, hogy még ajándékokat kell vennem mindenkinek, hiszen Hiroki nyitott nekem egy bankszámlát, amire tett már egy jelentős összeget. De van egy olyan érzésem, hogy Aiden is sejti, hogy kissé kamuzok. Igaz, valóban nem vettem még senkinek semmit, sem Satorunak, sem Aidennek, sem Rennek, de még Hirokinak sem. Egyedül Akira, és Aoi ajándékát szereztem be, most azonban ott állok, ahol Hiroki és az én történetem kezdetét vette. Nagy levegőt veszek, miközben hagyom, hogy az inas a nappaliba vezessen. Meg kell tennem, tisztáznom kell a dolgokat Sawada-samával, akár így, akár úgy. Sakura elengedte Hirokit, mert a bátyja fontos neki. De szerintem ebben az is benne lehet, hogy Sakura végre belátta, ő és Hiroki sosem lennének boldogok együtt, egy idő után a látszatot sem lennének képesek fenntartani. Valamelyikük végül úgyis elhagyná a másikat egy új szerelem kedvéért.

– Itt várjon, kérem! Sawada-sama hamarosan itt lesz – int a középkorú férfi az egyik fotel felé. A hangja udvarias, magáz engem ahelyett, hogy tegezne. Biztosan tisztában van a jelenlegi státuszommal, és bárhogy érez is irántam, nem követne el hibát.

– Köszönöm! – biccentek, mire az inas meghajol és magamra hagy.

Semmi kétségem afelől, hogy megvet. Még emlékezhet rám abból az időből, amikor itt éltem és pontosan tisztában van vele, mi voltam azelőtt. A tekintetében láttam a rosszallást, hogy csak a kötelesség miatt engedett be. Nem is telefonáltam, nem kértem időpontot, csak egyszerűen idejöttem, mert tudtam, ez az egyetlen út.

A nappali most is olyan fényűző, mint ahogy emlékeztem rá, tele drága bútorokkal, süppedős szőnyegekkel. Kényelmesen helyet foglalok a bézs színű fotelben, de a figyelmem egy pillanatra sem lankad. Nem vagyok nyugodt, nem tudom, mit várhatok Sawada-samától. Vajon értesült már arról, hogy Sakura megszakította az eljegyzést? Bizonyára, ha nem Sakura, akkor Keita valószínűleg már aznap beszámolt neki az esetről. Egy hét telt el azóta, de eddig nem volt alkalmam eljönni ide. Hiroki túlságosan félt engem, valamint annyira örült, hogy nem volt szívem közölni vele a döntésemet. Ha megtudja, biztosan mérges lesz, de meg fogja érteni az indokaimat. Legalábbis ebben reménykedem.

Lépések zaját hallom, majd nyílik az ajtó, és Sawada-sama lép be rajta. Jól megöregedett, mióta nem láttam, egy botra támaszkodva sétál felém, mire azonnal felállok és mélyen meghajolok. Akármit érzek is iránta, ő Hiroki apja, így megadom neki a kellő tiszteletet. Mögötte egy fiatal nőt pillantok meg, aki egy tálcát tart a kezében, azon egy teáskanna, két teáscsésze és a teázáshoz szükséges egyéb tartozékok vannak.

– Sawada-sama! – mondom tiszteletteljes hangon. – Sajnálom, hogy bejelentés nélkül érkeztem és köszönöm, amiért ennek ellenére is fogad.

– Nem is vártam mást tőled azok után, amiket műveltél – közli Sawada-sama, miközben nehézkesen letelepszik a velem szemben levő fotelbe. A botját a fotel karfájának támasztja, miközben a fiatal szobalány a köztünk levő mahagóniasztalra pakolja a tálcát.

Megvárjuk, míg a nő a teát tölt nekünk, és elénk rakja az édességet. Feketeerdő torta, ami nagyon jól néz ki. Biztosan házi készítésű, mert a cukrászdaiak nem így néznek ki. Végig magamon érzem Sawada-sama tekintetét, aki úgy vizslat, mint sas a zsákmányát. Nem örül nekem, legszívesebben valószínűleg kidobna, de van benne annyi kíváncsiság, hogy ne most tegye. A megjelenése kifogástalan, elegáns, sötét színű, drága öltöny, méretre készített cipő, fehér ing, nyakkendő.

Miután a szobalány távozik, megízesítem a teámat, de nem nyúlok hozzá. Várom, hogy Sawada-sama mit tesz. Még mindig engem méreget, majd nagy sokára megszólal.