Ayumu

Negyvennyolcadik fejezet

A gyomrom összeugrik, a szívem a torkomban dobog, mialatt a kapitányság felé hajtunk. Hála égnek a két nyomozó megengedi, hogy Hiroki és Satoru társaságában utazzam, de így is elég feszült vagyok. Satoru vezet, mert ahogy látom, erre Hirokinak nem lennének idegei.

– Minden rendben lesz, csak ne mondj olyat, ami gyanút kelthet – mondja Satoru a volán mögül. – Ha megneszelik, hogy esetleg hazudsz, akkor utánad nyomozhatnak és sok kellemetlenségre derülhetne fény.

– Viszont akkor vége lenne az egész rémálomnak – mormogja Hiroki.

– Igen, és Ayumut elvennék tőled, téged meg apát pedig lekapcsolnának emberkereskedelem vádjával – magyarázza Satoru. – Itt nemcsak Ayumuról van szó, hanem mindannyiunkról. A cég is megsínylené, ne feledd! Ki akarna olyan céggel üzletet kötni, ahol emberkereskedelem folyik?

– Óvatos leszek, ne féljetek! – szólalok meg. – Jól a fejünkbe verték, hogy mit kell mondani a zsaruknak, ha arra kerülne a sor. Ráadásul, nem először vagyok rázós helyzetben.

– Reméljük, minden rendben lesz – sóhajt fel Satoru, miközben fél kézzel a hajába túr. – Más sem hiányzik, minthogy a sajtó kiteregesse a szennyesünket. Bár most el vannak foglalva azzal, hogy Sakura rád támadt, szóval talán egy időre talán befogják a szájukat.

Bólintok, de tudom, hogy itt még nincs vége. Közel sincs vége, hiszen Sakura akármit is csinált, meg fogja úszni. Nincs az a bíróság, ami elítélne egy gazdag családból jött lányt. Ha szerencsénk van, bezárják egy elmegyógyintézetbe, terápiára küldik, vagy valami és pár év után kijut onnan. De őszintén szólva, én még ebben sem merek reménykedni.

Mikor kiszállok a kocsiból, és Hirokiékkal együtt elindulok a nyomozók után, rossz érzés fog el. Ki akarnak hallgatni. Lehet, hogy ez csak egyszerű rutineljárásnak tűnik, de akkor is rettegek. Ki tudja, hogy Sakura miket mondott rólam, hogy milyen hazugságokkal tömte tele a rendőrök fejét. De nem adhatom fel! Itt nem én vagyok a rosszfiú, hanem az áldozat, így nem is értem, miért kéne mentegetnem magam. Én nem csináltam semmi rosszat, mindössze aprót füllentettem a múltamat illetően. De erre szükség volt, és senki sem róhatja fel nekem. Mikor beérünk az épületbe, egy pillanatra elbizonytalanodom, de Hiroki gyengéden megfogja a kezem, ami biztonságérzetet ad.

– Elnézésüket kell kérnem, de várjanak itt, amíg beszélünk Shimada-kunnal – szólal meg Sakuto nyomozó. – Sajnos ez az eljárás, nehogy esetleg befolyásolhassák abban, amit mond.

– Természetesen, nyomozó – biccent Hiroki, bár látszik rajta, hogy nem tetszik neki a dolog. – Légy ügyes, jó? – súgja a fülembe, mielőtt a nyomozók elvezetnének.

Végigvezetnek a folyosókon, de nem tudom, hová megyünk. Elég sokan vannak az épületben, rendőrök, ügyintézők és néhány bilincsbe vert ember. Az egyik rettentően szitkozódik, és próbálja kitépni magát az őt lefogó nagydarab rendőr kezéből. Ha jól veszem ki a szavakból, akkor rablásért hozták be, de ő erősen tiltakozik ez ellen. Ijesztő, egy pillanatra el akarok futni, de megemberelem magam.

– Ide tessék! – nyitja ki az ajtót Ando nyomozó. Kedves embernek látszik, fiatalabb Sakuto nyomozónál. – Nem fog sokáig tartani, ha együttműködik velünk, Shimada-kun.

Egy szót sem szólok, csak belépek a helyiségbe, ahol mindössze egy asztal és három szék van. Egy szék az asztal egyik oldalán, kettő a másikon. Kihallgatószoba, már hallottam ilyenekről, de belépve elég ijesztőnek tűnik. A fényt mindössze egy, az asztalon elhelyezett lámpa szolgáltatja. A nyomozók intenek, hogy üljek le, majd mikor megteszem, ők velem szemben foglalnak helyet. Ando nyomozó előveszi a telefonját és megnyom rajta valamit. Biztosan rögzítik az elhangzottakat. Eszembe jut, hogy vajon Sakura vallomását is rögzítették-e. Vajon volt vele ügyvéd? Biztosan, hiszen akit megvádolnak, ahhoz jön ügyvéd. Az egyik gazdámnál így jártak el, mikor zálogba kerültem. Egy öltönyös férfi jött, majd miután a gazdám aláírta a papírokat, ő magával vitt. Azt mondta, ez az eljárás és már nem ahhoz az emberhez tartozom, mert a sok tartozása miatt elveszített engem. Nekem meg teljesen mindegy volt, hová kerülök. Azt hiszem, olyan tizennégy éves lehettem akkoriban, talán valamivel fiatalabb.