Ayumu

Ötvenharmadik fejezet

Ideges vagyok, ahogy Hiroki leparkol a kórház előtt. Nem ebben vizsgáltak meg Sakura támadása után, de ez van a legközelebb Renék étterméhez. Ahogy berohanunk az ajtón, Hiroki a recepción Ren után érdeklődik. Mint kiderül, az intenzíven van, ahová csak családtagok léphetnek be. Legalábbis a kórterembe. Ha az intenzíven van, akkor komoly a baj, nekem meg a torkomban dobog a szívem az idegességtől. Ha valami történt Rennel, ha elveszítem, abba belepusztulok. De nemcsak én, hanem a családja is. Szeretik őt, védik, oltalmazzák, ha pedig meghal, az mindenkire nézve hatalmas csapás lesz. Lélekszakadva rohanunk az intenzívre, aztán lefékezünk, amikor megpillantjuk a többieket. Azonnal felismerem Kaorut és Airit, Kai-sant is. Kai-san mellett pedig megpillantok egy fiatal lányt, aki nagyon hasonlít Ren bátyjára. Ő lehet Minako-san, Ren nővére. Mindenki feszültnek tűnik, de sehol sem látom Kazuya-sant, valamint Ren szüleit.

– Ayumu, hála az égnek! – rohan oda hozzám Kaoru és átölel. Ki van borulva, ami nem csoda. – Kazuya-san és Hazuki asszony bent vannak a kórteremben. Csak családtagok mehetnek be, és csak egyszerre ketten. Hazuki úr az étteremben maradt, mert valakinek hátra kellett maradnia.

– Hogy van Ren? – kérdi Hiroki, mert én meg sem tudok szólalni. Az aggodalom összeszorítja a torkomat.

– Valaki nagyon megverte – mondja Kai-san, és közben megsimogatja Minako-san vállát. – Rátámadtak, amikor este kivitte a szemetet és eszméletlenre verték. Ha Kazuya-san nem megy ki utána, Ren talán már...

– Ne mondjon ilyet Mayuhara-san! – kiált fel sírva Ren nővére. – Ne mondjon... ilyeneket...

– Sajnálom, nem akartam megbántani, Hazuki-san – mondja békítően Kai-san. – Ő itt Hazuki Minako, Ren nővére – mutatja be a lányt. – Ők pedig Sawada Hiroki és a párja, Shimada Ayumu. Ayumu-kun Ren régi barátja.

– Örvendek! – hajolok meg, mire Minako-san csak bólint. – Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell megismerkednünk.

Nem csodálom, hogy kikészült, elvégre a testvéréről van szó. De nem értem, ki és miért verhette meg Rent. Ren nem ártott soha senkinek. Bár vannak tippjeim, de azok túl rémesek ahhoz, hogy igazak legyenek. Ha az egyik volt gazdája rátalálna, és verőlegényeket küldene rá... A fejem rázom, és a karjaimmal átölelem magam. Inkább csak érzékelem, hogy Hiroki egy székhez kísér és leültet.

Mindenki csendben van, Minako-san sírdogál, de mi többiek inkább magunkba mélyedünk. Hiroki átölel, én pedig hozzábújok, miközben egyre azon jár az agyam, hogy miért akarna bárki ártani Rennek. Talán csak néhány suhanc volt, akik tréfának vélték a dolgot. Az emberek néha ok nélkül is tudnak nagyon kegyetlenek lenni, ezt életem során már megtanultam. Nem tudom felfogni, hogy történhetett ez. Ha én rosszul érzem magam, el sem tudom képzelni, hogy Ren nevelőszülei és mostohatestvérei mit élhetnek át.

Kaoru és Airi valamikor felállnak, majd a közeli automatához mennek. Hamarosan vissza is térnek, a kezükben üdítőkkel és csokoládéval. Mindenkinek adnak egyet, bár Minako-san nehezen fogadja el. Én is csak leteszem magam mellé, bár tudom, hogy enni és inni kell. De nem megy le semmi a torkomon.

– Vajon ki bánthatta? – teszi fel a kérdést Kaoru, majd felém fordul. – Ayumu-kun, te régebb óta ismered Rent. Nem tudod, voltak valaha ellenségei, vagy haragosai?

– Régen nem találkoztam Rennel, mielőtt összefutottunk a szabad iskolában – vallom be. – De nem emlékszem, hogy gyerekként bárki is utálta volna. Habár... volt egy srác, akivel nehezebben jött ki, de vele senki sem barátkozott szívesen.

– Miféle srác? – kap az alkalmon Kai-san, mire mindenki érdeklődve néz rám.

– Harunak hívták, egy szobában laktunk – mesélem, miközben tudom, hogy óvatosan kell fogalmaznom. – Elég balhés és erőszakos volt, de nem emlékszem, hogy nekiment volna Rennek. Bár nem túlzottan kedvelték egymást, de sosem kaptak össze tettlegesen. De nem tudom, most hol van. Ő még ott volt, amikor mi már eljöttünk az otthonból. Azóta meg eltelt nyolc év, szóval bárhol lehet.