Ayumu

Prológus

Pet. Vajon kinek mi jut eszébe erről az angol szóról? Tudom, hogy a többség egyből házi kedvencekre gondol, ha meghallja ezt a kifejezést. Puha bundás, édes kutyusok, cicák, vagy pedig kisemlősök, mint a nyúl, aranyhörcsög, tengerimalac, esetleg a degu jutnak az emberek eszébe. Hiszen ez az angol szó háziállatot, vagy még inkább kedvencet jelent, amelyet az emberek dédelgetnek, szeretgetnek, mintha a saját gyermekük lenne, vagy legalábbis a legjobb barátjuk, aki mindig ott van, ha szükségünk van rá és cserébe csak egy kis szeretetet kér, semmi mást.

Ám van egy sokkal sötétebb, kegyetlenebb jelentése is a pet szónak, amelyet kevesen ismernek. És amely közel sem olyan barátságos, puha, meleg, mint amilyenek sokan hiszik. Egy olyan kifejezés, amely hordozója számára nem jelent mást, mint fájdalmat, kiszolgáltatottságot, rettegést és amely ritkán jár szeretettel.

Hallottak már a szexrabszolgákról, igaz? Ez a pet szó másik jelentése, amelyről nem sok szó esik alvilági körökön kívül. Olyan fiúkat és lányokat jelent, akiket úgy adnak-vesznek, mint holmi tárgyakat, és akiket csupán egyetlen célért nevelnek ki, mégpedig azért, hogy rövidebb-hosszabb ideig gazdájuk minden igényét kielégítsék. Egy pet igazából nem is létezik, legalábbis hivatalosan nem. Nincs személyi számunk, nincs valódi nevünk, nincsenek szüleink, családunk, nem tudjuk, honnan jöttünk, kik vagyunk valójában, de ez nem is számít, még nekünk sem. A mi számunkra csak a jelen létezik, a múlt homályba vész, a jövőnk bizonytalan, mintha nem is lenne. Hiszen valóban nem létezik számunkra jövő.

Tulajdonképpen mi sem vagyunk mások, mint házi kedvencek, kisállatok, akiknek nincsenek jogaik, akiket gazdáik csak addig tartanak meg, míg rájuk nem unnak. Hogy utána mi történik velünk? A szerencsésebbek új gazdát találnak egy ajándékozás, adás-vétel, aukció keretén belül. A nem igazán szerencsések? Nos... az ő sorsuk a halálnál is rosszabb, legalábbis így mesélik, de nem tudom, mi igaz belőle. De megkérdezni nem merem, egyikünk sem meri, ha nem akarja átélni, megízlelni a halálnál is rosszabb helyzetet.

A nevem Ayumu, legalábbis a kiképzőim így neveztek el, de hogy volt-e valaha más nevem is, nem emlékszem. Elvileg tizenhat éves vagyok, alig pár hónaposan kerültem be a rendszerbe, nyolc éves voltam, amikor először eladtak. Aztán újra, újra, újra és újra, miután már megszámolni sem tudom, hány gazdám volt, hány ember ágyában feküdtem, hány emberrel kellett szexuális kapcsolatot létesítenem. Nem tudom, ki vagyok, nem tudom, meddig élek, nem tudom, ki lesz a következő gazdám, nem tudok semmit azon kívül, amire kiképeztek. Ez pedig egyetlen dolog, a gazdám minden óhajának, kívánságának teljesítése. Rab vagyok, háziállat vagyok jogok nélkül, szabadság nélkül, szabad akarat nélkül. Ez az én történetem attól kezdve, hogy újra eladnak. Hogy mi vár rám? Magam sem tudom. Nem tudom, milyen gazdám lesz, nem tudom, hogy fog velem bánni, sem azt, mennyi ideig tart meg.

Kíváncsiak vagytok rá? Akkor tartsatok velem!