Ayumu

Ötvennyolcadik fejezet

Sajnos másnap sem tudok időt szakítani arra, hogy beszéljek Hirokival. Sőt, harmadnap és negyednap sem. Hiroki mindig későn ér haza, rengeteget dolgozik valami új szerződés előkészítésén egy amerikai vállalattal, így rettentően fáradt. De tudom, hogy beszélnem kell vele, mert lassan kifutunk a novemberből is. Így végül másfél héttel később, amikor a párom emberi időben ér haza, úgy döntök, itt az ideje. Péntek estefelé jár, Haruna-san már elment, Satoru és Aiden pedig a nappaliban ülnek velem. Feszült vagyok, mert nem tudom, hogy Hiroki hogy fog reagálni. Dühös lesz? Vagy meglepett? Le fog sokkolódni? Vajon kiabálni fog velünk, mert a háta mögött cselekedtünk? Vagy csak szomorú, és letört lesz, mert elárulták és hazudtak neki? Akárhogy is lesz, vállalni fogom a következményeket.

Mikor Hiroki kocsija megáll a feljárón, majd meghallom a jellegzetes lépteket és végül belép az előszobába, a gyomrom összeugrik. De felállok és kisietek, hogy üdvözöljem.

– Megjöttél? – kérdem, mosolyt erőltetve az arcomra. Tudom, hogy hamarosan ő sem fog örülni.

– Ma hamarabb végeztem, gondoltam, nem váratlak tovább – mosolyog rám Hiroki, majd kibújva a kabátjából a karjaiba kap és megcsókol. – Hiányoztál, szerelmem! – ölel át szorosan, nekem meg baromi nagy bűntudatom támad.

– Te is nekem – suttogom halkan, mert valóban így van. Minden nap várom a percet, amikor végre belép az ajtón, hogy a karjaiba omolhassak és vele legyek. – Örülök, hogy végre itthon vagy. Kérsz vacsorát, vagy már ettél? Haruna-san rizses omlettet készített, csak meg kell melegíteni. Együnk együtt, a többiek is itthon vannak. - Nagyjából egy szuszra hadarom le az egészet, ami Hirokinak is feltűnik.

De nem szól semmit, talán betudja annak, hogy boldog vagyok, mert végre itthon van. Ami igaz is, boldog vagyok, ha velem van, ha együtt vagyunk akár kettesben, akár négyesben. Ők az én családom, Hiroki a párom és most már a jegyesem is. Még akkor is, ha nem házasodhatunk össze, másfél év múlva, ha minden jól megy, az élettársa leszek. Hacsak a mai este után nem akar szakítani velem és felbontani az eljegyzést. Ettől félek a legjobban, hiszen ha Hiroki csalódik bennem és kidob, nekem nem lesz hová mennem. De bízom benne, hogy minden rendben lesz.

A vacsorát nyugodtan esszük meg, bár tudom, hogy Aiden és Satoru is feszültek. Mindketten a napjukról mesélnek. Aident beválogatták valami projektbe, amiből én nem sokat értek, de többet kell majd az egyetemen lennie. Satorunak pedig nagyon jól sikerültek az előkészítős vizsgái, bekerült az első tízbe, amire Hiroki is büszkén néz rá. Nem csoda, Satoru keményen tanult az utóbbi időben, és végre majd azt csinálhatja, ami tényleg érdekli. Persze ő is aggódik a februári egyetemi felvételi miatt, de úgy érzi, menni fog neki. Hiroki is mesél az új szerződésről, amit hamarosan tető alá hoznak, ha minden úgy megy, ahogy mennie kell. A vacsora így kellemes hangulatban telik, de utána kénytelen vagyok színt vallani. Persze, csak a desszert után, ami egy kis vegyes gyümölcssaláta, tél lévén fagyasztott gyümölcsökből, de nem baj. Viszont, amikor már elmosogattunk, tudom, nem várhatok tovább. Hiroki a nappaliban ül a tévé előtt, a híreket nézi, mikor odasétálok hozzá, kezemben egy tálcán egy csésze teával. Meglepetten néz rám.

– Gondoltam, szívesen innál egy csésze teát – mondom vállat vonva, miután leteszem elé a csészét.

– Ez aranyos figyelmesség tőled, életem. Köszönöm! – mosolyog rám, miközben odakucorodom mellé. Annyira nincs szívem elrontani az örömét, hogy a szívem belefacsarodik. De muszáj! Nem odázhatom a végtelenségig a dolgot.

– Hiroki... beszélnünk kell – mondom halkan, de olyan hangnemben, hogy tudja, fontos a dolog.

– Mi a baj? – Hiroki leteszi a kezében levő csészét, amiből alig egy kortyot ivott és a két keze közé fogja az arcomat. – Történt valami?