Ayumu

Harmincnegyedik fejezet

Hiroki sokáig ölel, így lassan meg tudok nyugodni valamelyest. Azt hittem, hogy dühös lesz, amiért engedély nélkül jöttem be a kórházba úgy, hogy nem szóltam neki. De ő megérti, mit érzek. Egy szót sem szól, csak ölel engem, míg végül a könnyeim elapadnak és a testem remegése is csillapodik. De még azután sem enged el, hogy teljesen lenyugszom. Tudom, hogy ez az egész őt is felzaklatta, nemcsak engem. Elvégre ő is jóban akar lenni az apjával, azt szeretné, ha Sawada-sama elfogadna engem a párjának, de erre most vajmi kevés az esély.

-– Minden rendben lesz, kicsim – mondja Hiroki, miközben gyengéden rám néz. – Majd megoldjuk.

– Sajnálom, hogy a tudtod nélkül jöttem el, de nem akartalak zavarni – mondom bűnbánó tekintettel. – Attól féltem, nem engednél el, így megkértem Aident, hogy tartsa titokban a dolgot. Még Satoru sem tud róla, hogy idejöttem. Csak feleslegesen kiakadt volna.

– És elengedtek egyedül? – kérdi meglepetten Hiroki, körbenézve a váróteremben.

– Satoru kissé aggódott, de meggyőztem őt, hogy egyedül is menni fog. Aiden elmagyarázta, hogy melyik busszal kell mennem. Még pénzt is adott, mivel nekem ugye... az nincs. De... szörnyen féltem, még sosem utaztam tömegközlekedéssel és... Még egyszer, sajnálom, hogy nem avattalak be – fejezem be a mondandómat.

Azt nem merem elmondani neki, hogy Sakura-sama megint mocskolt minket, hogy ezúttal rólam mondott mindenféle hazugságot. Nem akarom Hirokit még jobban elkedvetleníteni.

Hiroki pár percig nem szól semmit, mint aki emészti a hallottakat, én meg kezdek egyre jobban kétségbe esni. Talán annyira haragszik rám, hogy nem tudja, mit is mondjon. Biztosan csalódott bennem. Hiába szeretem, hiába tudom, hogy sosem bántana, a régi emlékeket, a régi beidegződéseket nem könnyű levetkőzni és elfelejteni. Hiroki gyengéden megsimogatja a fejem, majd leültet az egyik székre és ő maga is mellém telepszik.

– Nem haragszom rád – mondja hirtelen, felém fordulva, arcán kedvességgel. – De nagyon meglepett, hogy ilyen bátor vagy. Igazából, apámhoz jöttem, de azt hiszem, ma inkább nem látogatom meg. Attól félek, az olaj lenne a tűzre és úgy jönne le neki, mintha miattad keresném fel. Majd eljövök holnap, addigra alszik egyet a mérgére.

– Megértem – bólintok. – Szerettem volna beszélni apukáddal, de meg sem hallgatott. A fejemhez vágta, hogy nem kellett volna megvennie engem és hogy jobban tenném, ha kiszállnék az életedből. Csak a szokásos. Már megszoktam, hogy ilyeneket hallok, szóval nem lepődtem meg túlságosan – vonok vállat.

– Akkor sincs joga ilyeneket mondania neked – mondja Hiroki, és a hangján hallom, hogy bosszús. – Igen, megvett és talán ez volt a legjobb dolog, amit valaha tett. Ha nem így történt volna, most kénytelen lennék elvenni azt a nőszemélyt, aztán pont úgy szenvednénk, mint szegény megboldogult anyám annak idején. Hidd el, ha valamiért hálás vagyok apámnak, az az, hogy ajándékul adott nekem. – Hiroki lágyan a hajamba csókol, nekem meg kihagy egy ütemet a szívem. Annyira szeretem, annyira jó ember és törődik velem. – Szeretlek Ayumu, és senki mást nem akarok rajtad kívül.

– De én... buta vagyok... – mondom halkan. – Sosem jártam iskolába, nem tudok semmit. Nem vagyok méltó hozzád, mert... nem vagyok elég művelt. Én...

– Akarsz iskolába járni? – kérdi hirtelen Hiroki, mire döbbenten kapom fel a fejem. – Szeretnél? Elintézhetem.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudok. A peteket nem szokás iskoláztatni, hiszen akkor túl műveltek lennének. Az pedig nem jó. Néhány petet megtanítanak erre-arra, például rajzolni, vagy énekelni, esetleg egy-egy hangszeren játszani, ha igazán nagy tehetséget mutatnak. Engem táncolni tanítottak meg, de mivel alig egy-egy gazdám akarta látni a táncomat, így a gyakorlat kiveszett belőlem. Az egyetlen, ami megmaradt, az az erotikus tánc és a vetkőzés, amit Satoru is kért annak idején. Mintha évek teltek volna el azóta, hogy Satoru először a szobájába parancsolt, pedig csak néhány hónapja történt. Aztán rájövök, hogy Hiroki a válaszomra vár. De nem tudom, mit válaszoljak. Igen, szeretnék iskolába járni, de nem tudom, szabad-e ilyesmi után akárcsak vágyakoznom is.