Ayumu

Huszonötödik fejezet

Nem tudom, mikor engedem el Hiroki-samát, nem tudom, mikor válnak el az ajkaink, azt sem tudom, hogy kerülünk ki az épületből be Hiroki-sama kocsijába. Csak arra ocsúdok, hogy a sötét utcákon robogunk végig, mi ketten a hátsó ülésen egymáshoz bújva, miközben egy sofőr vezeti az autót. Fogalmam sincs, merre tartunk, de nem is érdekel. Hiroki-sama egyik kezével magához ölel, a másikkal finoman simogatja a hajamat, én pedig nekidőlök erős mellkasának, kezeimmel a zakóját szorítva. Az ablakon nézek kifelé, mintha félnék ránézni, belenézni a szemébe. Annyira összezavart, én pedig úgy érzem, ostobán viselkedtem, feleslegesen akartam őt ellökni magamtól. Nem szólunk egymáshoz, csak az autó motorjának halk zümmögése töri meg a csendet. Nem tudom, milyen fajta kocsi, biztosan jó drága és külföldi darab. Feladtam volna Hiroki-samát, kész voltam rá, hogy az ő érdekeit a magamé elé helyezzem, ahogy azt egy pettől elvárják. Hiszen Hiroki-sama mellé egy nő illik, akivel családot alapíthat, akinek gyerekeket nemzhet, akivel megöregedhet és boldog lehet. Én csak útban lennék, és legfeljebb úgyis csak pár évem van hátra, míg ki nem öregszem ebből az egészből. Akkor már senkinek sem fogok kelleni, mire elérem a húszéves kort, már túl öreg leszek, túl elhasznált. Akkor majd kidobnak, mint egy megunt játékot, vagy ahogy az idős kutyákat szokták. Vajon engem is odaláncolnak majd egy fához, hogy ott pusztuljak el? Nem értem, hogy gazdám miért tette, ami tett, bár a lényem egyik fele repdes a boldogságtól, a másik fele azonban fél és retteg, hogy milyen megtorlásra számíthatok. Sawada-sama nem fogja ezt ennyiben hagyni. Tesz róla, hogy mindannyian megbűnhődjünk, főleg én, aki ellopta a fia egyetlen esélyét egy házasságra.

– Ayumu – hallom meg hirtelen Hiroki-sama hangját, mire összerezzenek. A gondolataim eléggé elkalandoztak. – Ayumu, hallasz?

– Igen, Hiroki-sama – válaszolom halkan, de nem akarok felnézni. Félek, mit látnék a szemében.

– Ayumu, nem kell félned, nem a te hibád az egész – mondja gazdám, miközben tovább simogat Az érintése kellemes, most mégis legszívesebben kitépném magam a karjai közül. – Ha éppen tudni akarod, miután kirohantál, Satoru elég nagy jelenetet rendezett. Mindennek elmondta apánkat, majd kijelentette, hogy mindkét fia olyan forró, hogy tojást süthetnének rajta. Aztán mindenki szeme láttára megragadta Aident és ott a jelenlevők előtt megcsókolta.

– Tessék?! – nézek fel döbbenten, és látom, hogy Hiroki-sama alig tudja visszatartani a nevetését. – Satoru ilyet tett?!

– Ilyet – bólint Hiroki-sama, majd nem bírja tovább és nevetni kezd, holott szerintem ez egyáltalán nem mulatságos. – Satoru... sosem hittem volna, hogy erre képes. Elég nagy botrányt okozott ezzel, nem mondom. Aztán „kedvesen" közölte, hogy vagy utánad megyek, vagy úgy hátsón billent, hogy az Északi-sarkig szállok.

Erre már én is elmosolyodom egy kicsit. Ez Satorura vall, de azért nagy merészség volt tőle mindenki előtt megcsókolni Aident. Vajon Aiden hogy viselte? Biztosan megijedt szegény, ő sem egy bátor fiú.

– Ebből még nagy baj lehet – mondom óvatosa, mire Hiroki-sama arcáról lefagy a mosoly. – Az apjuk nem fogja ezt annyiban hagyni.

– Egyelőre annyira sokkolta Satoru lépése, hogy szerintem pár napig nyugtunk lesz tőle – sóhajt fel a gazdám. – De igazad van, nem fogja feladni. Majd kitalálok valamit, ne félj, kicsim. Nem hagyom, hogy elvegyen tőlem.

Egy szót sem szól arról, hogy lemondtam volna róla, ami megnyugtat. Akkor talán nem haragszik annyira. De akkor is félek, hiszen Sawada-sama bármire képes. Ő vett Hiroki-samának, de bármikor visszakérhet. Vajon ajándékot szabad visszakérni? Nem akarok erre gondolni, így inkább behunyom a szemem és úgy teszek, mintha aludnék. Nem akarok semmin sem gondolkodni.