Ayumu

Tizenhetedik fejezet

Sakura-sama végül távozik, hiszen megtudta, amit akart. Én pedig örülök, hogy sikerült nem magamra haragítanom, mert tapasztalatból tudom, mire képesek a nők, ha azt hiszik, egy pet befurakodott közéjük és a kedvesük közé. De Sakura-sama nem haragszik rám, talán azért, mert tudja, hogy bár fontos vagyok Hiroki-samának, de nem fogok az ágyába feküdni. Hiszen erre semmi remény, én nem tukmálhatom rá magam a gazdámra, ő pedig nem akar lefeküdni velem. Talán beszélnem kéne vele, hogy adjon ajándékba Satoru-samának, vagy küldjön el a háztól, de úgysem fogja megtenni. Nem tudom, hogy ha nem akar engem, akkor mégis miért tart itt, mi a célja velem, ez pedig megőrjít. Én mindent meg akarok tenni érte, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem értem őt, ennek ellenére nem akarok megválni tőle, belehalnék, ha elvinne innen, ha eladna egy bordélynak, vagy egy aukción értékesíttetne. Nem tudom, mi ez az érzés, de nagyon fáj, ami pedig fáj, az csak rossz lehet, nem? A rossz dolgok szoktak fájni az embereknek, márpedig vele eddig szinte csak rossz történt.

Vacsorázni sem megyek le, gazdám felküldet nekem egy adag lasagnát, amit ímmel-ámmal eszegetek meg. Az öreg Sawada-sama egyértelművé tette, hogy nem akar engem szem előtt látni. Ráadásul Haruna-santól megtudom, hogy Sakura-sama is itt vacsorázik, így inkább hagyom őket hármasban. Én úgyis csak útban lennék az étkezőben, hiszen felesleges feszültséget keltenék. Arra pedig ma semmi szükség, különösen így, hogy Satoru-sama kórházban van. A gondolataim akaratlanul is gazdám öccsére terelődnek. Ha meg tudtam volna akadályozni a dolgot, megtettem volna, de Hiroki-sama szerint nem az én hibám. De nem tehetek róla, hogy felelősnek érzem magam. Az egész nem is történt volna meg, ha aznap Hiroki-sama nem kap rajta minket a majdnem aktus közben. De Akira szerint a dolgok már hamarabb kezdődtek, de én akkor sem értem, miért nem vett észre senki semmit. Bár igaz, a gazdag szülők gyakran nem figyelnek a gyerekeikre, csak teletömik őket pénzzel és márkás holmikkal. Sokszor a testvérek sem jönnek ki egymással, így nem csoda, ha senki sem vette észre, hogy Satoru-sama szenved. Szeretnék neki segíteni, de nem tudom, hogyan tegyem, nem tudom, mit tehetnék egyáltalán. Hiszen csak egy pet vagyok, egy senki, embernél is kevesebb élőlény. De mégis, amikor Satoru-sama bevallotta az érzéseit irántam, nagyon megdöbbentem. Eddig még soha senki nem mondta, hogy szeret engem, azt meg pláne nem, hogy szerelmes lenne belém. Egy petet nem szokás szeretni, egy pettel nem szokás kedvesnek lenni, kivéve, ha különösen jól viselkedett. Satoru-sama sem volt kedves velem az elején, de talán csak féltékeny volt Hiroki-samára. Nem tudom, tényleg szeret-e, de ha így van, én akkor sem lehetek az övé. Hiszen tilos, hogy egy pet a gazdáján kívül bárkihez is kötődjön. Olyan nehéz ez az egész, hogy a fejem majd széthasad a sok gondolattól. Eltolom magam elől a félig üres tányért, majd úgy döntök, inkább megfürdöm. A meleg fürdő néha segíteni szokott, ha le akarok nyugodni. Most pedig muszáj lesz, különben meg fogok őrülni, ami nem lenne szerencsés dolog. Főleg a mostani helyzetben nem.

A forró fürdő tényleg jót tesz, végre le tudok kissé nyugodni, rendezni tudom a gondolataimat, bár továbbra is aggaszt, hogy ezek után mi lesz. Mi lesz, ha Sawada-sama kötelezi a gazdámat, hogy szabaduljon meg tőlem? De hát, elvégre ő hozatott ebbe a házba, ő vett meg a fiának, mégis dönthet úgy, hogy csak rombolom a légkört és ideje eltakarodnom. Ha így dönt, még gazdám sem mondhat ellent, én pedig végképp nem. Ezen kívül aggódom Satoru-samáért, hogy mi lesz vele, ha kikerül a kórházból. Vajon Sawada-sama tényleg elküldi Szibériába? Ugyan nem volt mindig jó hozzám, de Satoru-sama nélkül unalmas és üres lenne a ház. És igazából nem is rossz ember, csak ilyenné vált, hogy figyeljenek rá.

Elgondolkodva lépek be a szobámba, nem viselve mást, mint csupán egy fürdőköntöst. Bár még azt sem kéne, hiszen egyedül vagyok, aludni is meztelenül alszom, hiszen ezt szoktam meg. Ám amikor a szobámba érek, látom, hogy ég az ágy melletti kislámpa, amit biztosan nem én kapcsoltam fel. Meglepetten látom, hogy Hiroki-sama ül az ágyamon, mintha engem várt volna. Az éjjeliszekrényen levő óra szerint este tíz is régen elmúlt, nem is tudtam, hogy ilyen későn van. Habár, más házaknál csak most kezdődött az igazi „munkám", a gazdám kényeztetése, mindenfajta igényeinek kiszolgálása. De itt ilyentájt szoktam nyugovóra térni. Nem értem, gazdám mit keres itt, így csak állok, még a fürdőköntöst is kissé összébb húzom magamon, bár ez talán az ijedtség miatt van. Hiroki-sama csak néz engem, majd megpaskolja az ágyat maga mellett. Tétova léptekkel sétálok oda, majd telepszem le mellé. Nem tudom, mit akarhat ilyen késő este nálam, de megkérdezni nem merem. Végül ő szólal meg.