Ayumu

Negyedik fejezet

Érzem, hogy Satoru-sama egyre erősebben szorít, a kezei szinte satuba fognak, ahogy ajkai az enyémeket marcangolják. Nem tudom, visszacsókoljak-e, hiszen nem kaptam rá engedélyt, ráadásul ő nem a Gazdám, hanem Hiroki-sama öccse. De mi van, ha Hiroki-sama engedte meg neki, hogy ezt tegye velem? Hiszen nem ez lenne az első alkalom, bár eddig minden Gazdám látni akarta az aktust. Talán Hiroki-sama a közelben van, valahol leskelődik, azt várva, mit teszek. Ezen múlik minden, tudom jól. Ha nem úgy reagálok, ahogy a Gazda elvárja, akkor nekem végem. De fogalmam sincs, hogy várnak el tőlem, nem kaptam utasítást. Így hagyom, hogy Satoru-sama irányítson, hadd tegye, amit akar, hiszen bármi történik, úgyis verést kapok. Ha engedek neki, ha nem, így is, úgy is bűnös leszek. Gazdám nem fog kegyelmezni, hiába láttatja magát kedvesnek, nagylelkűnek, tudom, hogy pontosan olyan, mint az előzőek voltak.
Satoru-sama hirtelen egyik kezével a hajamba túr, a másikkal az állam alá fog, úgy kényszerítve, hogy még csak véletlenül se tudjak elszabadulni tőle. Az érintése nem erőszakos, de határozott, arra kényszerítve, hogy ne mozduljak. Aztán nyelvével végigsimít az ajkaimon, kényszerítve, hogy résnyire kinyissam a szám. El akarom tolni magamtól, ezt nekem nem szabad, tilos. De nem tudok mozdulni, a rémülettől szinte kába és béna vagyok. Azon kívül, fogalmam sincs, mit is kéne tennem, hogy kéne reagálnom. Gazdám öccse nyelvével végül utat talál magának a számba, feltérképezve odabenn minden centimétert, majd lassú keringőre hívja a nyelvemet. Nem merek neki ellenállni, akaratlanul engedelmeskedem, miközben tisztában vagyok vele, hogy ezért keservesen meg fogok bűnhődni, ha Hiroki-sama rájön. Talán meg is öl, vagy talán csak félholtra ver. Ha szerencsém van, az arcomat megkíméli, aztán elad, vagy egyszerűen kidob az utcára. Nagyon félek, egész testemben remegek, de ez nem érdekli Satoru-samát. Miért is érdekelné, hiszen nem vagyok egyéb közönséges használati tárgynál, amelyet bárki kénye-kedve szerint használhat, amire akar.

Satoru-sama nem erőszakos, sőt, kifejezetten gyengéd, annak ellenére, ahogy az előbb bánt velem. Elengedi az államat, helyette a derekamra fogja a kezét, a másikkal a fejemet cirógatja. Bátortalanul csókolok vissza, nem igazán tudom, mit kéne tennem. Nem nagyon szoktam visszacsókolni, bár erre is kitanítottak. A kezeim önkéntelenül emelkednek fel, majd ölelik át őt, nem is tudom, mi okból. Simogatni kezdi a testem, nem erőszakosan, inkább kutakodva, mintha próbálna feltérképezni, miközben a nyelveink lassú keringőt járnak. A csókja intenzív, mégis figyelmes, nem kapkodó, ahogy először sejtettem. És mintha valami mély fájdalom és szomorúság lenne benne. Lehunyom a szemem, nem is tudom miért, és magamba szívom az illatát, amely olyan, mintha jázmin és liliom keveréke lenne egy csipet fahéjjal vegyítve. Egészen elbódít, de annyira nem, hogy ne legyek félig észnél. Fülelek, nem hallok-e mozgást, de semmi. Aztán Satoru-sama hirtelen véget vet a csóknak, elenged és eltolva magától bámul rám, mintha most térne magához. Én a csóktól kifulladva lihegek, alig kapok levegőt, miközben belenézek azokba a sötétbarna szemekbe, amelyek ugyan ridegek, de egyúttal valamiféle szomorúság is csillog bennük. Érzem, hogy az arcom ég, valószínűleg elpirultam, ami nagy szégyen. Ha Satoru-sama a gazdám lenne, nem lenne gond,de így... Így ez bűn. Hátralépek, félek, rettegek tőle, nem tudom, mit akar még tőlem.
– Nem is vagy olyan rossz, kis kurva – szólal meg, hangjában már nyoma sincs az előbbi lágyságnak, ami a csókját jellemezte. – De még sokat kell tanulnod. Ne félj, én majd a gondodat viselem.
– Én... – nem tudom, megszólalhatok-e, de mivel Satoru-sama nem pofoz fel, így úgy vélem, beszélhetek. – Én... Hiroki-samáé vagyok... – suttogom halkan.
– Mégis velem smárolsz, ribanc – dönti oldalra a fejét somolyogva, szemmel láthatóan jól szórakozva a zavaromon és ijedtségemen. – És ahogy látom, élvezted, ne is tagadd. Az arcod kipirult, az ajkaid felduzzadtak a csóktól – érinti meg az ajkam, mire remegni kezdek, szememet könnyek szúrják. – Ha a bátyám rájön, biztosan alaposan ellátja a bajod, kicsi pet. De úgy is kell neked. Csak egy huszadrangú kurva vagy, aki első szóra odadobja magát bárkinek. Hiába vagy olyan drága, akkor sem vagy különb bármelyik útszéli prostinál.
Szavaira nem tudok mit mondani, hiszen igaza van. Bár évekig tartott, míg kineveltek, sok pénzért adtak el, de mégsem vagyok más, mint azok a fiúk és lányok, akik az utcán aprópénzért árulják a testüket. Ugyanolyan kurva vagyok, mint ők, hiába van gazdám, nem vagyok különb náluk, csak a csomagolás kerül többe rajtam. Nem tudok Satoru-samával vitatkozni, nem lenne értelme és tilos is. A gazdáknak és a gazdák családtagjainak mindig igazuk van. A személyzetnek is mindig igaza van, mindig mindenért én vagyok a hibás, bár meg sem születtem volna. De még meghalnom sem szabad engedély nélkül, semmit sem szabad, minden tilos, amit a Gazdám nem parancsol meg.