A Másvilág titkai

50.rész

Szívem minden eltelt, várakozással töltött perccel hevesebben dobogott. A bőrruha hozzám nyomodva szorította a mellkasomat, így képtelen voltam pánik szerűen lélegezni. A rajta lévő rugalmas, de védőpáncélnak tűnő mellény pedig ezen nem segített.
Vissza akartam fordulni. Újra kétségek jelentek meg a fejemben, a gondolataimat újra elárasztották rosszabbnál borzalmasabb jelenetek.
Az előttem lévő táj egyszerre varázsolt el és keltett félelmet bennem. Elbambultam, minden ki lett zárva körülöttem, csakis a várost és a palotában történhető eseményeket láttam. Sikolyok és kardok csattanása üvöltött a fülemben.
Többször kellett volna meghallgatnom a tervet. Többször kellett volna ott ülnöm és azt elemeznem. Ehelyett annyiból álltak a napjaim, hogy hol Nicholasszal, hol Dorothy-val voltam. Serafine-nel a növényekről és a Másvilágról beszélgettünk, halála után viszont az is megállt. Azok és a harctanulás voltak az egyetlen hasznos dolgok, amiket csináltam. A terv... A tervet egyszer sem kérdeztem meg. Egyszer sem mentem oda Stevenhez, hogy meghallgassam vagy megnézzem.
Féltem.
Bűntudat mardosott, amiért tegnap hallottam először a tervről.
Ezalatt az idő alatt a csapat részévé váltam. Ők lettek az új családom. Soha nem fognak Anya vagy Apa nyomába érni, és ezt ők is tudják. Ők, mint nagyon szoros barátok vannak jelen, egy másfajta családot alkotnak. Sok különböző személy, egy összetartó cél. Ezekkel az emberekkel készülünk olyat tenni, amiből nem biztos, hogy ép bőrrel kijutunk. Ha bármelyiküket is elvesztem, az újabb törés lenne az életemben, amit nem bírnék ki. Fontosak lettek. Fontosabbak, mint amire számítottam.
Éppen emiatt fogok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy győztesként jöjjünk ki.
A hasam megállíthatatlanul görcsölt, reggel alig tudtam megenni bármit is. Nick próbált belém tömni valami kis ételt, hiszen kelleni fog az erő, ahogy mondta. Igaza is volt.
A mellettem lévő személyre vezettem a tekintetemet, aki aggódva figyelt engem. Szürke szemei félve csillogtak, eszembe juttatva, tegnap este és ma reggel mennyire másként nézett ki. Mennyivel vidámabbak voltunk abban a kis ideig tartó buborékban.

Újra a folyosón kötöttem ki az éjszaka, annyi különbséggel, hogy Nick is ugyan úgy ott volt, láthatóan a szobám felé igyekezett. Egymás előtt állva szerényen elmosolyodtam.
—Nem tudok aludni.
—Ahogy én sem.—húzta el a száját.
—Félek a holnap miatt.—vallottam be.—Steven adhatott volna pár nap előnyt, hogy feldolgozzuk. Minden olyan gyorsan történik, talán könnyebb lenne, ha előre tudtam volna a holnapi napról.
—Így is, úgy is ideges lennél. Ezen már úgysem tudsz változtatni.
Közelebb jött, amíg mellkasunk már majdnem össze nem ért. Kezeit a derekamra helyezte, míg én az enyéimet a mellkasára.
—Megvédelek. Engedd... Engedd, hogy vigyázzak rád!
Ezeket sokkal inkább az ajkaimra suttogta, mintsem nekem. Ha válaszolnék, akkor a szánk szinte összeérne.
—Engedem.
Több se kellett, először finoman, majd később mohón kezdett csókolni. Szorítása erősödött, ezért a nyakát átölelve hagytam, hadd vezessen a szobájába.
Az érintéseit mindenhol éreztem magamon, a csupasz bőrünk találkozása szinte elbódított, abban az időben teljesen elfelejtettem a problémákat. Csak Nick és én voltunk. És a mámor, amit egymásnak adtunk.
A testem bizsergett, szuszogva pihentettem a fejemet Nicholas mellkasán. Ő átölelte a ragacsos testemet és nem sokkal később, mindketten elaludtunk.
Reggel más pózban, de ugyan úgy összegabalyodva ébredtünk. Egymással szemben hevertünk az ágyon, mosolyogva köszöntöttük a másikat.
—Itt vagy.—jelentette ki.
—Itt vagy...—válaszoltam ugyan úgy.
—Nem is megyek sehova.
Szürke szemei boldogan csillogtak, szőke haja rendezetlenül állt, ami főként nekem volt köszönhető. Halványan elpirultam az emlékre, majd odahajoltam és egy puszit adtam az arcára.
—Ennyit kapok?—kérdezte felháborodva.
—Többet szeretnél?—vontam fel a szemöldökömet, miközben hátrébb húzódtam. Nick viszont a fülemhez hajolt és onnan adott választ.
—Nem. Többre vágyom.
Szórakozott arccal ránéztem, mennyire gondolja komolyan, de amint tekintetünk találkozott beharaptam a számat, amit észrevett. Pupillái kitágultak és gyorsabban kezdte szedni a levegőt. Alsó ajkát megnyalta, majd összeérintette az enyémmel.
—Olyan csodálatos vagy... Képtelen vagyok elszakadni tőled.
—Akkor ne tedd!—leheltem, aztán magamra húztam.
Enyhe nyomása rajtam, miközben a kezei végigfutnak a testemen... Egyszerűen maga volt a gyönyör. Viszont pont úgy, mint most a gondolataimból, kiráztak abból az állapotból.