A Másvilág titkai

11.rész

A közös képünket Emilyvel, amin együtt ölelkezünk, a kis asztalra tettem, a teljes családi képünk mellé. Épp karácsony volt, amikor készült. Én egy széken ülök, mögöttem pedig a szüleim álltak. Bal vállamat Apa, míg a jobbat Anya fogja az egyik kezével. A kép bal oldalán, Anya mögött a karácsonyfa ragyog, alatta meg piros csomagolással ajándékok vannak. Mindenkinél a legszebb mosolya látszik. Senki sem színlelt, ez volt az igazi családunk, semmit mondó problémákkal.
— Már mindjárt kész vagyok, utána elmegyek a fürdőbe átöltözni — vettem le a tekintetemet a képről.
— Rendben. Nekem csak pár ruhát kell eltennem és szintén kész leszek — válaszolta, de nem nézett fel.
Elvettem a szükséges ruhadarabokat, amit most hajtogatott össze, aztán a fürdőbe indultam. A második próbálkozásnál találtam meg.
A fal óceán kékre volt lefestve, a padló homok sárga volt, mintha tényleg egy tengerparton lennék. Egy pillanatra bevillant az otthoni csempéken virító friss vér nyoma, de gyorsan megengedtem a csapot és megmostam az arcomat hideg vízzel.
Felejtsd el, Bella! Ne gondolj rá! Elég, hisz érzed, mennyire rossz..!
Szép lassan levettem a ruhámat, amit a mosógépre tettem, aztán beálltam a zuhanyzóba. Forró vizet engedtem magamra. A szememet behunytam és hagytam, hogy égesse a testemet a víz. Mindenemet meg akartam tisztítani. Mindenhol le akartam mosni a vér nyomát. Tusfürdőt tettem a kezemre, majd szép lassan, részletesen dörzsöltem a testemhez. Ahol nem érzetem jónak, ott fürdőszivaccsal sikáltam tovább. De valamiért mindenhol vért láttam, így erőszakosan folytattam. Már csípet a víz, de nem törődtem vele.
Még nem vagyok elég tiszta. Még kell...
Megfordultam, mert még akartam tenni a kezemre a tusfürdőből, de ahogy léptem egyet, valahogyan megcsúsztam. Időben fogtam meg a közeli kapaszkodót. Teljesen lefagytam, mivel pont úgy álltam meg, hogy a fény megvilágította a testemet, így volt időm jobban megnézni magamat. Az egész testem vörös volt a tűzforró zuhanytól és a szivacstól. Egy-kettő helyen véresre dörzsöltem, míg a többinél talán csak egy kis bőrréteget szedtem le.
Egyből felvettem a földről a zuhanyrózsát, leállítottam és visszatettem a helyére, ami az előbb mentette meg az életemet. Egy perccel sem akartam tovább ott maradni, helyette inkább kijöttem és gyorsan megtörölköztem, de amint hozzá érintettem a törölközőt a felsértett bőrőmhöz, inkább a természetes szárítkozást választottam. Túlságosan fájt és csípett, hiába volt puha anyagból.
Újra a csaphoz fordultam. Felette a tükör, mellette pedig két szekrény volt felfúrva a falra. Először az egyiket, aztán a másikat nyitottam ki fogkefét és fogkrémet keresve. Amikor kivettem őket, hirtelen megakadt a szemem egy gyógyszeren. Nyugtató.
A kezem megállt a levegőben, készültem az apró dobozhoz nyúlni, hátha egy kis időre lenyugszom. Hátha egy kis időre felejtek. Ha itt van, Anya is biztos használja. Csak egyet. Egy ártatlan szem. Senki se fogja észrevenni.
Ujjaim lassan közelítették, remegve érintettem meg, de amint megéreztem a benne lévő gyógyszereket, egyből el is húztam, majd becsaptam azt az ajtót.
Nem fogom ezt tenni. Le tudom magam is győzni ezt a kínt, nem kell ilyenhez folyamodnom.
Fogmosás közben a tükörben néztem magamat. Szerencsére az arcommal nem lett semmi baj, csak piros lett a hőség miatt. Hajamat meg tudtam mosni, még mielőtt ezt tettem magammal.
Miután végeztem, lassan, óvatosan vettem fel a ruháimat, mert még mindig éget minden külső behatás, ami hozzám ér. Végül egy fekete farmer és fehér hosszú ujjú pólóban léptem ki. A pára, ami eddig bent volt, most velem együtt távozott. Remélem Anya nem veszi észre a sebeket. Még szerencse, hogy hosszabb az ujja a pólónak, így akár a kezemet is el tudja takarni.
A szobámba beérve Anya már nem volt ott, de minden rendezetten a helyén volt. A családi képre akartam nézni, de az nem ott volt, ahová tettem. Az asztal sarka helyett a közepén volt. Még jobban körbenéztem. Minden más, amit én pakoltam, az mozdulatlanul ott volt, ahová tettem, egyedül a képet mozdította el.
A hajamba túrtam, majd sóhajtottam egyet.
Miért kerültünk ide? Miért történt meg ez? Miért várom azt minden egyes pillanatban, hogy felébredjek ebből a zavarból? Miért..?
Anya keresésére indultam. Szobából szobára jártam, míg végül újra a konyhában találtam meg. Az ablakon nézett kifelé, kezében pedig egy pohár volt. Elsőre nem láttam, mi van benne, de aztán, amint észrevettem a boros üveget, tudtam, mit iszik. Nem hibáztattam. Csak remélem, nem fog egyszer gyógyszert bevenni, rá pedig inni. Nem is tudom, mit fogok akkor tenni - ha persze egyszer történik ilyen.
— Én kész vagyok, de ha akarod még várhatunk egy kicsit — ajánlottam fel, mert tudtam, neki is idő kell, míg rendbe szedi magát.
— Csak adj öt percet — válaszolta rekedten. Az lenne a legegyszerűbb, ha kiadja magából a könnyeket, nem pedig elnyomja. Rettenetesen rossz így látni.
— Nem kéne egy kicsit több idő? Tudod... könnyebb utána.
— Mi után? — tette fel a költői kérdést. — Teljesen jól vagyok, csak hagyj még öt percig magamra! — förmedt rám érzelemmentes hangon. Hányszor csinálhatta ezt egész életemben? Egyszer sem? Most meg egyik pillanatról a másikra olyan mérgesen beszél velem, mint még soha ezelőtt. A haragja mögé rejti a bánatát.
Egy bólintással válaszoltam, aztán ott hagytam. A nappaliba mentem. Itt talán nem törnek rám az emlékek. Nincsenek képek, nincsenek olyan egyedi tárgyak, amikről eszembe jut bármilyen érzékeny emlék. Csak a könyvespolc, könyvekkel. Bár ezeket mind nem hozhattuk el, így ezek vagy itt voltak, vagy varázslattal lett áthozva.
Levettem egy nekem tetszőlegeset, majd azzal együtt a kanapéra ültem. Nem akartam belemenni, így csak a sötétlila borítót néztem és az oldalakat lapozgattam. Erről eszembe jutott, hogy majd keresnem kell egy könyvtárat, ahol utána nézhetek arról a titkos helyről, amiről Apáék meséltek.
Pár sort elolvastam, majd lapoztam tovább, mert nem akartam olyan mélyen belemerülni, de a történetére kiváncsi voltam. Valami nyálas romantikus történet lehet, vagyis ezt szűrtem le a lapokon át tartó vágyakozást olvasva. Egy lány szemszögéből van írva, ahogyan a semmiből szerelmes lesz, de a másik fél nem akarja viszonozni. A szokásos cselekmény. Ezeknél mindig boldog befejezés van, így az utolsó oldalhoz lapoztam. Az utolsó sorokat látva cinikusan felnevettem. Mégse minden szerelemtől csöpögő történet kiszámítható. Tovább olvasok, de az utolsó mondatot látva kiesik a könyv a kezemből.