A Másvilág titkai

41.rész

Minden nappal úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülök ezekhez az emberekhez. Mikor idehoztak, azt se tudták, ki is vagyok. Van egy nevem, egy rangom, ami miatt itt lakok, de nekik ezen kívül nem volt semmi tudomásuk rólam. Hittek Elizabeth Moneristben, Anyában és aszerint fogadtak hűséget nekem is. Ezt a hűséget meg igyekszem magasabb fokra építeni, nem pedig elveszíteni.
Ennek alkalmából ülünk mindannyian a szabad ég alatt egy melegebb este. Dorothy már sokkal jobban van. A délutáni rosszulléte elmúlt, és mintha semmi sem történt volna, újra a vidám és mozgékony hangulatában van. Az őszinte beismerésem úgy látszik még közelebb hozott a két nővel. Most is itt ülnek mellettem egy-egy kivágott, szelet farönkökön.
Az idő ma a többihez képest kifejezetten meleg, ezért reggel kitaláltuk, hogy este tüzet gyújtunk és köré ülünk, közben pedig beszélgetünk, ezzel még közelebb hozva egymást.
A férfiak a fákkal, apró gallyakkal és száraz levelekkel megtömött, kővel körbetett tűzrakóhoz oda sem engedtek, nehogy valamelyikünk varázslattal tüzet gyújtson. A szemünket forgatva néztük a lépcsőn ülve, ahogy "hősiesen" férfiakhoz illően tüzet csiszolnak.
Nick győzelem ittasan nézett felénk, amikor apró szikrákkal meggyújtotta az egyik száraz gallyat. A többieknek is szikrák pattogtak ki az összeütött köveik közül, de Nicholas volt olyan szerencsés, hogy az övé el is kapja valamelyik száraz növény.
—Most egy varázslattal fel kéne gyújtani a ruhája ujját.-suttogta nekem Dorothy, miközben ravasz mosoly jelent meg az arcán.
—Vagy a haját. Azt jobban sajnálná.-folytattam az ördögi tervet.
—Ne gondoljatok erre a rossz dologra! Gonoszak vagytok a fiúval.-Egy pillanatra elhallgatott és előre nézett, egyenesen a tűz felé.—Miért nem a tüzet próbáljuk meg eloltani? Az sokkal szórakoztatóbb.
A fogait kivillantva ravasz vigyorral nézett ránk, majd a kezében megjelent a jól ismert fehér fény.
Dorothy-val egymásra néztünk és megkönnyebbülten vettük észre, hogy egyikünk sem sejtette a Serafine-ben megbúvó gonoszt, de be kellett vallanunk, tetszett ez a fajta fiatalossága.
Mindhármunk előre fordult és a kezünket nem feltűnően tartva varázsolni kezdtünk. Az erőm fellélegzett, amint a kék fény megjelent a tenyeremen. Körbefutott a kék inda a kezemen, majd lassan lüktetve várta a következő cselekedetemet.
—Most lehetőleg ne vedd el az esélyeinket, Bella!-figyelmeztettet Dorothy. Hát igen... Már nem egyszer történt olyan, hogy ha a szőke lány akart varázsolni velem együtt, én elvettem az összes lehetőségét.
—Akkor mire vársz? Ne is akard megtudni, mennyire ki akar törni belőlem a mágiám!
—Gyerünk Dorothy, Bella mellett sokkal erősebb lett az erőd. Hadd eluralkodni! Engedd, hogy átjárjon, végigfusson az egész testeden, majd a kezeiden keresztül kijöjjön!
—Értem, Serafine. Jól van. Egy pillanat... Egy pillanat és megvagyok.
A tűzre meredt. Szinte már a szemeiben is ugyan az a tűz égett, mint amit olyan mélyen bámult. A narancssárga fény felvillant, aztán az ujjai hegyén vártak. Halkan motyogott valamit, amire még mindig csak annyi választ kaptam, miszerint ez az erejével együtt jön. Magamat sosem hallottam még varázsigét mormolni, mások meg nem tették szóvá, így nálam ez a fajta varázslás-segítség elmaradt.
A fehér fény keveredett a naranccsal. Az én kékem is őrjítően várta a következő utasítást, én viszont vártam. Hagytam a két nálam idősebb nőt érvényesülni, mert igazuk volt. Mindig elveszem tőlük a lehetőséget.
A két fény egyszerre és együtt mozgott. Pillanatok alatt ott termettek a tűznél, amibe belehatoltak, majd belülről pusztították el az égető lángcsóvákat.
Körülöttük a férfiak értetlenül néztek egymásra, mígnem Nick összeszűkült szemekkel vádolt meg minket, mivel Dorothy nem bírta a bátyja lefagyott arcát nézni, így egy feltörő nevetését próbálta visszatartani, de a szőke fiú a Kamélfarkasokat megszégyenítve kapta fel a fejét a tompa hangra.
—Éreztem... Tudtam, hogy nem fogjátok kibírni.
—Miről beszélsz, Nicky? Fogalmam sincs, mire is gondolsz. Mi csak jól szórakozunk a próbálkozásaitokon. Ami, mint látszik...-a kezét a szája elé tette, mert egy újabb nevetés hullám akart kijönni belőle. Nehézkesen visszatartotta, majd fapofával folytatta—...nem jött össze.
—Szóval azt mondjátok, ez csak a véletlen műve?-jött közelebb Peter Reminder. Kék szemeivel az enyémet fürkészte.
—Ne aggodalmaskodjatok! A tűz eltűnt, se perc alatt csinálok újat.
A kezemet felemeltem és az enyhén megégett fákhoz irányítottam. A kék fény csak úgy kirepült belőlem. Egyenesen a tűzrakás közepébe csapódott bele. Először hatalmas óceán-kék tűz jelent meg, ami nálunk is magasabb volt, majd az eredeti színét felváltva, a pár perccel előbbi tűz pontos mása lobogott. Ugyan olyan hevesen táncolt, ugyan olyan erősen falta a fát, és ugyan olyan gyönyörű volt.
Megkönnyebbülten simogattam a tenyeremet.
—Na végre... Már azt hittem sosem tudom használni.
—Ez még nem ment meg titeket. Miféle tervet eszeltetek ki ellenünk?-sétált közelebb Steven Trobilen.
—Egyet értek, Stevennel. Bella, mondd, mégis miről beszélgettetek a lépcsőnél?
Mélyen a szemembe nézett és úgy jött egyre közelebb. Kék szemei az enyémet fürkészték. Az övé egy kicsit zöldes árnyalatú, míg az enyém tiszta kékség, vettem észre ezt a kis részletet.
Nicholas meglátta ezt a fajta néma kommunikációt, ami szemmel láthatóan nem tetszett neki.
—Engem nem zavar. Nem ér annyit egy nyavalyás tűz, hogy ezen vitatkozzunk. Inkább üljünk le és élvezzük ezt a szép estét! Hagyd, Reminder és gyere!
—Igaza van Westromnak. Menjünk fiúk! Hozzunk még rönköket, hogy a hölgyek is le tudjanak ülni.-Steven Serafine-re nézett, aki bólintva válaszolt.—Köszönöm!
Követtem az idős nőt, aki sietve a házba igyekezett.
—Hozom a húst, amit majd tudunk falatozni. Ínycsiklandó lesz!
—Ilyen későn enni? Egyáltalán nem vagyok éhes és szerintem a többiek is jól laktak a vacsorával.
Serafine csak mosolyogva vette ki hűtőből a különböző finom falatokat.
—Imádom ezt a masinát. Muszáj lesz bevezetni ilyet mindenhova. Egyetlen hátránya a varázslatnak ezeknek az eszközöknek a hiánya.
—Miért, itt Másvilágban nincsenek hűtők?
—Nincs se hűtőszekrény, se autó, se vasmadár, se televízió. Amíg Nihilandben az emberek varázslat nélkül próbáltak túlélni és fejlődni, addig itt nálunk a varázslat egy csomó mindent megkönnyített. Emiatt nagyon gyorsan megváltoztunk az egyszerű emberektől. Ők az eszükkel és a fizika törvényeivel, mi a varázslattal tűntünk ki. Ami nekik egy egyenes szilárd vonal, az nálunk lehet görbe vagy puha. A varázslat formál minket, mintsem mi a mágiát. De már elég volt a meséből! Kint a többiekkel is lehet ám társalogni. Fogj meg egy tálcát és segíts kivinni!
—Szeretem, amikor mesélsz erről a világról.-vallottam be.
—Más is tud mesélni történeteket. Peter Reminder sokkal jobban ismeri nálam a történelmünket. Sőt talán a legjobban a világban.
—Vele is szoktam beszélgetni. Nagyon kellemes a társasága.
Serafine felvont szemöldökkel nézett, ami miatt enyhe pír lepte el az arcomat. Nick is felhozta már ezt a témát. Vajon Peter is azt hiszi, hogy akarok tőle bármit is? Nem szeretném hiú ábrándokba terelni, hiszen kedves és nagyon aranyos, de inkább tekintek rá barátra, mint a... szerelmemre? Kimondani is furcsa. Nem csak a kor miatt van ez, mert a korához képest még mindig nagyon jóképű, de egyszerűen nem vonzódom hozzá.
Bezzeg máshoz sokkal inkább vonzódsz, nem igaz?-gúnyolt a tudatalattim.
Rá kell kérdeznem Peternél erről, különben a végén tényleg beleéli magát egy hazugságba, attól meg borzalmas lenne megfosztani.
—Peter nagyon jó barátom lett. Örülök, amiért türelmesen végighallgatja a kérdéseimet, majd kedvesen válaszol rájuk. Eléggé hasonlíthatok egy mindent megkérdőjelező kisgyerekre, ami egy idő után idegesítő lehet. Ennek ellenére mindig itt van, ha kérdésem van.
—Kedvel téged.-jelenti ki oly könnyedén, mintha csak a kezünkben lévő ételről beszélnénk.
—Tessék? Én nem akarom, hogy kedveljen. Serafine, ugye nem mondod komolyan. Én nem érzek iránta semmit. Nem szeretném megbántani, de Peter csak a barátom. Én így tekintek rá.
—És ezt Ő is tudja? Lehet másnak veszi a sok vele töltött időt.
—Azért töltök vele sok időt, mert elmeséli az egész világot, ami jelenleg körülvesz engem.
—Akkor mond meg neki! Ne félj, Bella! Inkább most tedd meg, amíg még teheted, később sokkal szívszorítóbb lesz.
A hajamba túrok, majd megfogom a tálca két oldalát. Mibe keveredtem..?
—Rendben. És köszönöm, amiért figyelmeztettél.
—Semmiség... Egyél egy kis csokoládét, az majd ad egy kis boldogságot. Ne legyél ezen az estén olyan letört!
Aprót bólintottam, majd a pulton lévő csokoládénak letörtem a sarkát és gyorsan bekaptam, mielőtt a másik kezemből kiesett volna a többi étel.
Serafine mindig etetni akar valamivel. Jószívű nő, hatalmas szívvel és csodálatos lélekkel. Mindig itt van és segít akinek csak tud. Ha problémát lát, sietve békét teremt. Ha valakit meggyötörtnek, idegesnek vagy szomorúnak lát, azt egyből megvigasztalja. Máris a szívembe zártam őt. Anyának remek barátnője volt. Biztos boldog, ha látja, milyen jól kijöttem vele...