A Másvilág titkai

30.rész

A forró víz mindig is jól esett. Legyen rossz, vidám vagy nyugodt a hangulatom, a zuhanyrózsából kifolyó víz csodákat művel velem. Ahogyan a piszkot és a bánatot lassan lemossa, így megtisztítva engem legalább egy kevéske pillanatra.
A hűvös tusfürdő, ami lehűti a felhevült testemet, enyhe libabőrt hagy maga után. Az édes vanília illat rám ragad, majd a habos testem után is az az illat leng körbe. A zuhanyzóból kilépve a párás szobában lévő tükörhöz megyek. A csempe sokkal hidegebb és eléggé nedves a rátappadt párától, de nem zavartatom ezzel magamat.
A tüktöt megtörlöm, hogy lássam magamat, majd a pár vizes tincseimet, amik a szemembe lógnak, a fülem mögé tűröm.
A fogkefémet már előkészítettem, így márcsak a fogkrémet kell megkeresnem. Kinyitom a szekrényt és szerencsémre pont velem szemben van. Egy üveg pohárban van, mellette pedig egy ugyan olyan tele van fogkefékkel.
Elkezdtem mosni a fogaimat, közben pedig a tükörképemet bámultam. Azt mondják, a tükörben sokkal szebbnek látjuk magunkat, csakhogy én ennek pont az ellentétjét látom. A szemem alatt sötét karikák vannak, a hajam kócos, a szemem pedig már nem csillog úgy, mint régen. Miután felöltöztem, visszamentem a szobámba és az egész napot ott akartam tölteni.
Az ablak előtt lévő bútoron ültem és egy párnát átölelve néztem ki. Senki se jött be, aminek örültem. Nem akartam velük lenni, mert látják rajtam, hogy nem vagyok boldog, és ezért próbálnak segíteni nekem. De majd rá fognak jönni, hogy azzal nem érnek semmit.
Már egy ideje biztosan ott ülhettem, amikor megláttam Nicholas szőke fürtjeit. A két sír mellett megállt és egy darabig nézte őket, majd amikor már minden pontját részletesen megjegyezte, tovább haladt egyenesen az erdőbe. Vajon mit csinál egyedül az erdőben?
Felálltam és egyenesen kifelé mentem, egyenesen a hátsókertbe. Kicsit hűvös volt, de nem zavart. Egyáltalán miért követem Nicket? Ez viszont zavar. Miért érdekel ennyire, hogy magányosan kóborol az erdőben?
—Szia! Pont most gondoltam, hogy felmegyek hozzád.-jelent meg mögöttem Dorothy.—Kicsit gyakorolhatnánk, mit szólsz?
Ha az igazat válaszolnám, akkor egyértelmű ellenzés lenne. Viszont amióta átléptük a határvonalat, azóta van bennem egy furcsa érzés, ami miatt ki akarom engedni az erőmet. Egy nyomó érzés, ami addig piszkál, amíg ki nem törik belőlem. Bár az is lehet, hogy a gyász miatt érzem ezt.
Szólásra nyitom a számat, közben pedig próbálom nagyon gyorsan kitalálni a legudvariasabb elutasítást, amikor mögülem Serafine jelent meg.
—Hallottam, miről beszélgetettek.-nem tudom, milyen beszélgetésről beszél. Ezt egyáltalán nem mondhatom annak.—Szerintem ez jó ötlet. Gyere velünk Bella, ne zárkózz el mindenkitől! Azzal csak rontasz magadon.
Megérintette a vállamat és várakozóan Dorothy mellé állt. Egy kicsit volt nála magasabb Dorothy, de a feltűzött haja miatt optikailag nagyobbak tűnt.
Nemet akartam mondani, csakhogy valamilyen furcsa érzés nem engedte. Nyitva volt a szám, de nem tudtam hangot kiadni. Csak tátogtam, mint egy hal, ami fel is tűnt nekik, ezért Dorothy furcsán, Serafine pedig kifejezéstelen arccal bámult.
Jól van, akkor próbáljuk meg újra.
Ami megjelent a fejemben, azt egyből kiejtettem, gondolkozás nélkül. Mi baj lehetne?
—Rendben, felőlem menjünk!
Tessék?!
—Nagyszerű, akkor gyakoroljunk a kertben!-mondta boldogan a Westrom lány.
Ellenkezni akarok, de megint elnémul a hangom. Mi történt velem?
—Menjetek, én is mindjárt megyek. Kérlek kövesd Dorothy-t!-néz mélyen a szemembe. Megcsillan valami a szeméből, amitől egyenesen a már kint lévő lány után megyek.
Leveszi rólam a kezét. Valahogyan egyből visszatért a hangom. És akkor esett le... Serafine megbűvölt engem. Tátott szájjal magam mögé nézek, de már nincs ott.
—Figyelj, Bella! A lényeg, hogy az erőmmel megpróbállak lefogni, neked meg szét kell törnöd azt. Érted?
—Azt hiszem.-simítok végig a jobb kezemen idegességemben.
Hátrébb lép tőlem, összeköti a haját, aztán felhúzza a pulcsija ujjait. Terpeszbe áll, így a sötét melegítője kiemeli a vékony, de izmos lábát. Mennyit edzhetett, ami miatt ilyen alakja van... Hányszor jelenhetett meg az edzései során a gondolat, hogy le kell győznie a királynőt. Egy háború miatt kell izmosnak, erősnek lennie, nehogy odavesszen.
Én meg itt állok, érzelmek hada között. Kicsit rosszul esik, amiért nem árulták el ezt a szüleim. Amióta Annabell az új uralkodó, ők azóta minden nap gyakorolnak, terveznek, míg mi otthon nevetgéltünk a tévé előtt. Mondhatni elárultuk ezt a világot. Vajon Anyának vagy Apának megfordult a fejében, hogy segíteni kéne rajtuk. És nekem? Én tudnék nekik segíteni, tudom. De meg is tudom majd csinálni? Vagy inkább elbújok és reménykedem abban, hogy Annabell nem fog megtalálni.
—Mehet? Vagy valami baj van?-kiabálja a távolság miatt, ezzel pedig köddé válnak a gondolataim.
—Persze.
Megjelenik a két kezében a narancssárga fény, amiket felém irányítja, majd gyorsan motyog valamit, így villámgyorsan felém repül a fény. A lábam a földbe gyökerezik és a karom is a testemhez ragad. Kicsit előre dőlök. Ez mind Dorothy varázslata miatt van.
—Próbáld meg szétzúzni!
A kezeimet próbálom kihúzni. A vállaimat előre-hátra, majd fel-le mozgatom, de sehogysem akar sikerülni. Akkor nem tudok hozzáérni.
—Nem tudom. Nem megy.-adom fel egyből. Hülyeség az egész.—Engedj ki!
—Nem!
—Mi?-lepődtem meg.
—Ha valami történik veled és ki kell szabadulnod, akkor mit fogsz tenni? Ha egyedül leszel és senki se tud majd megmenteni? Ez az első és szinte a legfontosabb szabály. Én is ezzel kezdtem.
—Fejezd ezt be, inkább szedj ki innen!
—Biztos, hogy nem! Ha a nagynénid elkap téged, akkor csak úgy hagyod magadat?Aki miatt meghaltak a szüleid!
Mi lett vele, amiért ilyeneket mond? Becsukom a szememet és lehajtom a fejemet. Nem akarom ezt hallgatni. El akarok innen menni.
—Egyedül leszel és nem fogsz tudni semmit sem tenni. Mindennek el fog hordani téged és a szüleidet, majd egy mozdulattal megöl, pont úgy, mint a szüleidet, akiket nem tudtál megmenteni!-ordítja, amitől szinte a fák is megdermednek mellettünk.
Nem, ez nem fog megtörténni. Ilyet egyáltalán nem mondhat. Ki ez a nő? Ő utal arra, hogy gyenge és tehetetlen vagyok.
Egy szúrást éreztem a nyakamnál, ami után a düh csak úgy szétáradt a testemben. Miket mer mondani... Azt hiszi nem vagyok képes semmire? Nem tud rólam semmit. Semmit..!
Az öklömön egyik pillanatról a másikra jelent meg a sötétkék fény, amivel egy mozdulattal darabokra törtem a narancssárga fényt magam körül.
—Ez az! Tudtam! Megcsináltad Bella! Gratulálok!-vigyorog, de ezzel a vörös köd ugyan úgy a szemem előtt maradt.
Az ujjaim a kék fénycsóvákkal játszanak, közben pedig lassan és fenyegetően haladok előre, Dorothy felé.
Egyből lehervad a mosolya és félve kérdezget tőlem, de egy szavát sem hallom meg. Védekezően felemeli a kezét és egy varázsige után eldob egy fénygömböt. Pont úgy nézett ki, mint a naplemente. Nagyon gyorsan jött, erősnek tűnt, de a bal karommal, egy hanyag mozdulattal az erdő felé változtattam az útját. Egy bokrot talált el, aminek az ágai legörbültek, amint magába szívta gömböt.
Dorothy hátrálni kezdett, majd egy pajzsot varázsolt maga elé a szokásos varázsigéje után. Maga elé tartotta, de amint meglátta a rajta lévő kék fényeket, eldobta, így köddé is vált.
Már nagyon közel jártam hozzá, amikor oldalra nézett, és egy pillanatra megkönnyebbült az arckifejezése. Balra néztem, vagyis amerre Ő, amikor egy másik szőke tincsekkel rendelkező nekem rontott és fellökött. Ő is velem együtt zuhant a puha fűbe, de egyből felugrott és üvöltözni kezdett velem. Még mindig nem hallottam semmit a haragomtól.
Felálltam és egyenesen neki rohantam. Készült ököllel ütni, de azt az erőmmel ott tartottam. Én akartam megütni, de elkapta a derekamat és megint ellökött. Most nem estem a földre, de ettől csak még dühösebb lettem. Mit képzel magáról? Ő is gyengének néz engem...
Az erőmmel felé varázsoltam egy lándzsának tűnő sötétkék tárgyat, aminek nincsen szilárd alakja. Félre ugrik, majd felém rohan. A földből kék indákat varázsolok elő, amik megfogják a lábát, így arccal a földre esik.
Lassan felé sétálok, amíg próbálja kigubancolni a lábát. Leguggolok elé és csak nézem. Észre se vesz. És még én vagyok a béna. Magamban elmosolyodom és a nyakához akarok nyúlni, amikor elkapja az oldalamat és a földre nyom. Kikerekedett szemekkel nézem, ahogyan a lábaimra dől, így azokat képtelen vagyok mozgatni.
A kezeimmel már felkészülten próbáltam varázsolni, csakhogy elkapta a két kezemet és a fejem fölé emelte. Nagyon közel volt hozzám, szinte láttam a szürke szemeiben lévő halvány kéket. A meleg lehelete az arcomba csapódott. Csendben lihegett a kis küzdelmünk miatt, én meg közben kiszolgáltatottam feküdtem előtte. Képtelen voltam megmozdulni, túl erősen tartott. A fejemet tudtam csak mozgatni. Csak engem nézet, nehogy megpróbáljak valamit csinálni, amivel ki tudnám szabadítani magamat. A mellkasom fel-le emelkedett, majd szép lassan csillapodott, de akkor a fejemet gyorsan felemeltem, hogy le tudjam felelni, de pont nem tudtam elérni. Pár centi hiányzott. Mostmár az ajkaimra ment a forró levegője, amit kifújt.
Ideges lettem, és elkezdtem rángatni az összes testrészemet, hátha ki tudok szabadulni. Nicholas csak nézett és tartott, majd mondott valamit. Mintha teljesen megsüketültem volna.
Fél szemmel láttam, hogy valaki letérdelt elém. A homlokomra szorította a kezét, amitől a hátam ívbe feszült. Mintha egy kővel fejbe vágtak volna.
A meleg test eltűnt rólam, így összegörbülve szenvedtem. A tarkómnál nagyon erős szúró fájdalmat éreztem, majd egy vörös bogár repült el előttem, amit valaki elkapott.
Újra hallottam. Csak lehet nem azt a hangot, amit kellett volna.
Anya hangja visszhangzott egyenesen az erdőből.
—Bella! Erre gyere! Gyere erre!
Menni akartam, de a meleg kezek megjelentek a derekamnál és a térdhajlatomnál. Felemelt és elkezdett elvinni. A fejemet a mellkasára döntöttem és az erdőt néztem, ahonnan a hang jön, hátha meglátom a visszhang forrását.

  ~~~~~~~~~~~~***~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok drága olvasóim!
Már kerek harminc rész van elkészülten, fogalmam sincs mennyi van még hátra, de még messze van a vége, ezt garantálom.
Úgy érzem kezdek ellaposodni. Nem tudom, ti mit láttok ebből, szóval jó lenne, ha valaki valami életjelet mutatna. Tudom nem szoktatok kommentelni, de esküszöm, hogy nem használok fel ellenetek semmit😂
Kérdezzetek nyugodtan bármiről. (A jövőbeli történetről részleteket nem árulok el)🤫
Vagy csak mondjátok el az eddigi gondolataitokat a könyvről. (jöhet hideg meleg, mindenre nyitott vagyok).

Nemsokára itt a nyár, mindjárt vége az online tanításnak. Már csak pár hetet kell kibírni, aztán jöhet a pihi. És persze reméljük a strandidőre már minden helyre áll, szóval addigra "talán" már nem kell maszkban pancsiznunk🤷‍♀️😂