A Másvilág titkai

29.rész

Felpattanok a puha ágyból és kirohanok a szobámból. Senki sincs kint a folyosón. Teljesen kihalt minden, mintha senki se élne itt. Halkan, észrevétlenül haladok végig a lépcsőn, majd mielőtt kimennék, kinézek. A folyosó és a nappali is üres, ezért villámgyorsan tovább megyek. A teraszajtót kinyitom és kimegyek a kertbe. A pár lépcsőfokon nagyon lassan megyek le. Mezítláb vagyok, ezért egyből megérzem a hűvös füvet a lábam alatt. Előrébb megyek, így látom magam előtt az egész erdőt a kis kert után.
Már sötét van. Nagyon sokáig bent lehettem a szobában. Teljesen elvesztettem az időérzékemet.
A kert közepén járhattam, amikor valami megállított. Hátrafordultam, de nem volt ott senki. Biztos, hogy ezt akarom? Itt vagyok, elmenekülhetnék, el a világ elől. Anya és Apa vajon büszkék lennének erre a tettemre? Vajon megértenék? Miért ilyen nehéz ez..?
Egy nagy villámlás jelent meg az égen, amit egy hangos dörrenés követett. A hanggal együtt a térdem a fűbe esett. Nem fogom tudni megcsinálni. Itt ragadtam.
Az első esőcsepp az arcomra esett, végigfolyt a szemem mellett, majd az államról leesett. Még egy elindult ugyan azon az úton, annyi különbséggel, hogy az egy sós csepp volt.
Megtöröltem a szememet és menekülés helyett varázsolni kezdtem. A kék fény megvilágította a zöld természetet és a kisebb-nagyobb, zuhanó esőcseppeket. Ennyivel tartozom a szüleimnek...
Újra megjelentek azok a világoskék indák, akik egy adott formát vettek fel. Két csomóban gyűltek össze, egymástól kicsit távolabb. Amikor már a két csomóban lévő csavaros fények elég szorosan helyezkedtek el, csettintettem egyet, és szó szerint a föld nyelte el a világító indákat, helyette pedig két kőből készült sír jelent meg, amit az eső egyből sötétebb színre festett. Az egyiken Elizabeth Monerist, a másikon Hardin Steele, a szüleim nevei világítottak kék gyöngybetűkkel.
Lehunytam a szemeimet és összekulcsoltam a kezeimet. Tudom, hogy mit akarok varázsolni, csak ezt a semmiből akarom megteremteni. Szétnyitottam és a tenyeremben lévő kék gömb elkezdett formát ölteni. Szirmok jelentek meg, amik egy egész virággá váltak.
Letettem a földre és hagytam, hadd nőjön. Kis kék porszemek még a semmiből megjelentek és építették a növényt, ami időközben szerteágazott. A gyökerei már a földben szívták magukba a tápanyagot, a száron megjelentek a levelek és még több virág nyílt ki.
Intettem egyet az ujjammal és így a sötétkék fény eltűnt a porszemekkel együtt. Helyette a virág a rózsaszín egy sötétebb árnyalataként ragyogott, sötétzöld szárral és levelekkel.
Megérintettem a virágokat, amik az érintésem nyomán erősebben ragyogtak. Mint egy művirág, amibe egy kis izzó lenne beleépítve. Gyönyörű volt, pont amit megérdemelnek.
Az eső eláztatja, de még így is töretlenül, de frissen teszi szebbé Apáék sírját. Ez nem tölt el elég elégedettséggel, de legalább egy kis lépés a haladás felé. Az elengedés felé...

Másnap reggel erős napsütésre keltem, mintha a hely is örülne, hogy itt vagyok. A ruhámban aludtam el, ezért gyorsan átöltözöm, mielőtt lemennék. Teljesen elfelejtettem kipakolni, igazából, ha belegondolok nem is csináltam semmit a tegnapi ebéd óta. Csak ültem itt és meg sem mozdultam. Senki se keresett, aminek nagyon örülök.
A gyomrom halkan morgott egyet. Régóta nem hallottam semmilyen éhségre utaló zajt, ezt is csak a faradságnak tudom be.
A folyosón senki sincsen, de vannak kis részletek, amikből tudhatom, hogy már ébren vannak. Akinél ki van nyitva az ajtó, belül pedig csönd és világosság van, annál egyszerű, míg akinek zárva van az ajtaja, de fény van, ott már hallgatózni kéne. Mivel ennyire nem érdekel, ezért nem állok meg.
A földszinten megcsap a finom reggeli illata. Követem ezt a mennyei érzést egészen a konyháig, ahol Dorothy-ba ütközöm.
—Jó reggelt! Jól aludtál?-üdvözölt.
—Neked is! És köszönöm jól.-dörzsölöm meg a szememet.—Milyen reggelit csinálsz?
—Amiket óhajtanak.-mosolyog és a serpenyőhöz nyúl és megforgatja a bacont.
—Közös reggeli van?-fogok meg egy pirítóst, amit egy tálra teszek.
—Hát igazából egyszerre szoktunk kelni és úgy eszünk, de aki előbb kel, az előbb eszik. Ez ilyen egyszerű.
—Akkor nem bánod, ha elmegyek és reggelizem?
Nem emlékszem, hogy lettek volna az étkezőben. Nem figyeltem, mégis fel tűnt volna, ha valaki éppen falatozna.
—Nem, dehogy. Én már úgyis ettem.
Bólintok, majd pár zöldséget a tálra téve elindulok a másik szobába. Egyensúlyozva megyek, hiszen még egy pohár vizet is felvettem a pultról. A tálat nézem, így amikor belépek és kicsit elfordulok, szembe találom magamat Nicholasszal. Összerezzentem, ezért a pohárban lévő folyadék egy kis része rám ömlött, a kés pedig a földre esett elég hangosan ahhoz, hogy feltűnjön az ittlétem az étkezőnek.
Kínosan lehajtottam a fejemet és felvettem a földön lévő evőeszközt, csakhogy ezzel a mozdulattal, a paradicsom és a retek legurult a padlóra. Szitkozódva utánuk mentem, persze guggolva, és próbáltam a hajammal takarni az arcomat, nehogy meglássa a szégyentől égő, piros arcomat.
Amikor kész lettem gyorsan leültem a legtávolabb tőle és egy ittam egy kortyot a maradék vízből.
—Jó reggelt!-hallom a humoros hangját. Élvezte az előbbi jelenetet. A kis kárörvendő.
—Jó reggelt...
—Valami gond van?-még mindig vigyorog, amikor ránézek. Hátradőlve figyel engem, közben pedig a bögréje felé nyúl.
—Nincsen semmi.-válaszolom kifejezéstelenül. Merjen csak tovább élvezkedni a helyzeten...
—Pedig nem úgy tűnsz, mintha nem lenne semmi. Valami történt esetleg?-fogja vissza a nevetését, amitől már a fülemig vörösödtem.
—Hidd el, minden a legnagyobb rendben lesz. De ha már ennyire aggódsz értem...-jött elő a gúnyos vigyorom—...mindjárt jobb lesz a kedvem.
Értetlenül nézett rám, miközben szürcsölni kezdte a forró teáját, amin a vigyorom még szélesebb lett. A szemei kikerekedtek és készült elrántani a kezét, amikor a pohár kéken felvillant és szinte porrá tört, mondhatni köddé vált. A forró lé a ruháját átáztatta, a bőrét pedig égette.
Felpattant és dühösen rám nézett, én meg ártatlanul elővettem a kezemet az asztal alól.
—Jó volt veled reggelizni.-pislogtam, mint akinek fogalma sem lenne az előbb történtekről.
Szó nélkül elviharzott én meg visszatértem az elmélkedő, szomorú kislányba, aki nyugodtan és egyedül reggelizik.
Gyorsan megettem, nehogy összefussak valakivel, de amikor ki akartam vinni a konyhába a tálat, szembe kerültem Serafine-nal.
—Ma szeretnélek kicsit megerősíteni. Persze, ha nem bánod.
Nyitottam ki a számat, de már el is viharzott mellettem, így nem tudtam válaszolni neki. Nem mintha tudtam volna értelmes választ adni.
Dorothy csak egy kedves mosollyal rám nézett és folytatta a szorgos munkát.
Serafine most reggelizik, ezért nem akartam zavarni, szóval Dorothy mellett még álltam és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
—Dorothy, ne haragudj, hogy ezzel zavarlak.-megfordult és mosolyogva várta a kérdésemet.—Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy tudod, merre van a mosdó és a fürdőszoba?
—Biztos tudja, te szerencsétlen! Milyen kérdés ez?-szólt a tudatalattim.
Lehet nem éppen a legfrappánsabb kérdést tettem fel. Másképpen is meg tudtam volna kérdezni.
—Persze, pontosan tudom hol van.-kuncogott.—Gyere, megmutatom!
Megtörölte a vizes kezeit egy fehér rongyba, majd elindult kifele.
—Itt van a földszinten, úgyhogy nem kell sokat mennünk, de az emeletről kicsit hosszabb az út.
A nappali után lévő folyosó végénél volt egy ajtó, ami a lépcső alá vezet. Akkor vajon a fürdőszobában látni lehet a lépcsőfokokat?
—Ne aggódj! Szép és elegendő hely van ott. A koszos ruháidat tedd be a szennyesbe, az újnak pedig külön van hely.
—Köszönöm szépen a segítséget.-nézek rá, miközben lenyomom a kilincset, csakhogy nem sikerült.
—Oh, biztos vannak bent.
—Akkor majd később megyek.-fordulok meg, így szemben vagyok Dorothy-val.
Hirtelen valaki lenyomja a kilincset és meleg gőz simít végig a hátamon. Ha gyorsan végiggondolom, hogy három nő van a házban, közülük egyikük sincsen bent, úgyhogy csak férfi lehet az, akit megzavartunk. Eddig jól indult a napom és egyre jobban halad...
—Szia Steven.-int a mögöttem álló férfinak Dorothy.
—Hello, kicsi lány. Jó reggelt, Fenség... azaz Izabella! Elnézést kérek.
Megfordulok és belül reménykedem, hogy legyen rajta ruha. Már éppen kész volt, amikor megzavartuk. Ugye?
—Neked is jó reggelt, Steven.-nézek óvatosan rá, de egyből kifújom a levegőt, mert talpig felöltözve áll előttem.
—Valami gond van?
—Nem nincsen semmi, csak be akartam menni. Vagyis még nem vagyok felkészülve. Dorothy mutatta meg nekem, mert fogalmam sem volt, merre is van a fürdőszoba.-magyarázom gyorsan.
—Értem. Hát már nyugodtan jöhetsz.
—Köszönöm.
—Gyere beljebb,Bella! Megmutatom, mi hol van.-húzott be a szőke hajú lány.—Ide tettem egy kék törülközőt neked.-mutat a fogason lévő vastag pamutra.
Fehér és kék csempék díszítették a falat. A bal hátsó sarokban, a törülközők után ott volt egy zuhanyzó. Mellette egy vécé a jobb oldalon. Annak a bal oldalán, vagyis az én jobbomon a fal közepénél ott volt egy nagy mosdókagyló egy tükörrel, ami be volt párásodva a melegtől. Mellette egy hatalmas fehér szekrény. Beljebb mentem, és a bal hátsó sarokban álltak a nagy kosarak, tele szennyessel. Hangulatos fürdőszoba...
—A szekrényben mindenféle kötszer, gyógyszer és pipere holmikat találhatsz, gondolom a többi menni fog magától.
—Remélem.
—Akkor magadra hagylak. Innen minden menni fog.-lép hátrébb. Mögötte már nincsen a magas barnahajú férfi.