A Másvilág titkai

42.rész

Miután átöltöztem a sárkánytojást varázsoltam elő. Kell neki találnom egy megfelelő helyet, ahonnan könnyen elérhetem, mégsem látja senki. Amint a kezemben tartottam a sötétkékes-lilás élettel teli tojást, megdobbant a szívem. Védelmező ösztöneim minden apró rezdülésre felfigyeltek, szorításom határozottabb lett. Képtelen vagyok ezt így olyan sokáig folytatni. Látnom kell, a kezemben kell tartanom. Éreznem kell Őt.
Körbenéztem egy lehetséges hely után kutatva, de lépéseket hallottam kintről, így gyorsan egy elrejtett zugba betettem, amit nem lehet olyan könnyen észre venni, majd a konyhába igyekeztem, mert a torkom teljesen kiszáradt.
A folyosó üres volt, ami meglepett, mivel biztos vagyok benne, hogy az előbb valaki itt mászkált. A többség viszont már, ahogy hallom nyugovóra tért a tábortűz végeztével.
A hűvös víz egyből jót tesz a torkomnak. Száraz ajkaim újra benedvesedtek, nyelvemmel törlöm le azt a pár kifolyt cseppet.
—Nem aludnod kéne?—kérdezte egy rekedt hang, amitől kirázott a hideg. Ijedten fordultam meg.
—Te csak ijeszteni tudod az embert? A szívem majdnem kiugrott a te szórakozásod miatt.
Nick nevetve csóválta a fejét.
—Meg kell hagyni, a reakciód nagyon jó volt. Viszont nem válaszoltál a kérdésemre. A végén még nem alszod ki magadat és fáradtan fogsz edzeni. És nem szeretnénk, hogy megsérülj, ugye?
Közelebb sétált, ami miatt én hátrébb, egészen addig, amíg a hátam a pultnak nem ütközött.
—Remélem nem...
—Úgy gondolom, eleget cipeltelek. Nem mintha baj lenne, de a végén még tényleg megsebesülsz, mert elbóbiskolsz küzdés közben.
Egyre közelebb jött, teste már karnyújtásnyira volt tőlem. Egy könnyed mozdulattal meg tudtam volna érinteni a a mellkasát. Azt a mellkast, amit a fehér póló alig takar.
Arcomat egyből pír lepte el, poharamat kezdtem el szuggerálni az előttem álló helyett.
—Azt hiszed, ha te nem látsz engem, akkor én sem látom a vörös arcodat?
Felvonta a szemöldökét és finoman a poharam után nyújt. Ahol az ujjai hozzáértek az enyémhez, libabőr hullámai és forróság öntötte el a testemet. Szívem kalapálni kezdett.
—Reméltem, hogy nem veszed észre. Úgy látszik, még sincs itt elég sötét.
—Nem, tényleg nincs, hiszen te beragyogsz mindent.
Először fel sem fogtam a szavait. Kérdőn kaptam fel a fejemet. Jól hallottam vagy utat tört a fáradság?
—Mégis mi volt ez?
Eddig sosem beszélt így velem.
—Egy utalás a szépségedre.
—Ki vagy te?—értetlenkedtem, hiszen ezelőtt sosem mondott még ilyet.
—Amit este csináltál, az egyszerűen... csodálatos volt. Kitettél magadért, Izabella. Kedves volt tőled.
Halványan elmosolyodtam.
—Ennyivel tartoztam. Sokat köszönhetek nektek. Nélkületek elvesztem volna.
Egy pillanatra megdermed Nicholas, de gyorsan kortyol egy kis vizet a poharamból.
—Egyesek nem érdemelték meg azt.
—Mindenki megérdemelte.—akadékoskodtam.—Mindenkinek járt egy kis boldogság.
—Olyan lágy szíved van, félek, egyszer emiatt kerülsz bajba.
—Sosem féltettél, most hirtelen miért tennéd?
Nem akartam feltenni a kérdést, csak úgy kicsusszant. Hamarabb beszéltem, minthogy végig gondoltam volna. Kikerekedett szemekkel néztem Nick szürkéibe, aki csak sóhajtott, majd a poharat halk koccanással a pultra tette. Még közelebb hajolt.
—Igenis féltelek. A húgomnak sokat jelentesz. És... És kezdem úgy érezni, hogy... nekem is.
Döbbenten álltam, tátott szájjal bámultam. Szívem hevesebb dobogásba kezdett. Térdem remegni kezdett, hasam apró lyukká vált. Nagyot nyeltem és dermedten figyeltem.
—Néha... néha elmerengek, milyen is lehet az ajkad érintése. Milyen puhák is lehetnek...
Majdnem összeestem. A hetek óta ismert gúnyos Nick eltűnt és egy olyan valaki lett, aki... aki pozitív hatást gyakorolt rám. Akaratlanul is beharaptam az alsó ajkamat. Nick alig hallhatóan felmordult. Közeledni kezdett. Ajkai már szinte összeértek az enyémmel. Kirázott a hideg, amint forró lehelete megcsapta az arcomat. Hajába akartam túrni, megérinteni, mégis tűkön ülve vártam.
—Annyira jó lenne, de sajnos nem lehet.—felelte, majd elhajolt.
Sokkolódva néztem, ahogyan megfordul. Utána akartam szólni, de csak tátogni tudtam. Remegett az egész testem, ereimben a vér csak úgy száguldott. A pultba kellett kapaszkodnom, nehogy összeessek.
Nicholas távolodó alakját sóvárogva követtem végig. Majdnem megcsókoltam...
Nicholas Westrom majdnem megcsókolt, amit készségesen fogadtam volna...
Mégis mi történt veled, Izabella?