A Másvilág titkai

38.rész

Az ismerős fertőtlenítő szagtól még most is kiráz a hideg. A szaggal járó kellemetlen események minden emberben benne maradtak. A kórházakban vagy akár a suli orvos kórtermében is ott ülepszik az erős fertőtlenítő okozta szag. Baktérium ott biztos nincs, ellenben a szörnyű emlékekkel. A különböző oltások, amiknek a felidézésétől is már elzsibbad a bal karom, a fájdalmas felsértett bőrömön lévő fertőtlenítő, amivel csak megtisztítják a sebemet. Ezek mind nyomot hagytak bennem. És most, ahogy Dorothy előveszi a különböző fertőtlenítő szereket és kötszereket, Serafine pedig kezelésbe veszi a sebeimet, akaratlanul is összébb húzódom.
—Nem kell félned, csak egy kicsit csípni fog.-nyugtat az idős nő.
—Itt vannak az emberek világából származó fertőtlenítők.-szólalt meg vidáman Dorothy.—El se fogod hinni, mennyire hasznosak ezek a folyadékok.
—A gyógynövényeknél biztos nem jobb.-vágta hozzá Serafine.
—Csak hiszed te, drága barátnőm. Ez itt egy gyógyszertárban elérhető folyadék, mely egy cseppjével is kitisztítja a sebet, majd rá ezt kell kenni.-Egy száraz bőrre és a bőrön lévő betegségekre való krém látványa megmosolyogtat.—Na mit szólsz?
—Túl sokat voltál a túl oldalon.-horkantott fel.—Nem elég egy nő, aki nem képes még tisztelni a különböző varázsnövény értékét -ne vedd a szívedre, Bella-, de már te is más pártját fogod. Viszont nem bánom én.-sóhajtott.—Engedem, hogy használd azt a valamit. De!-Felemelte az ujját és fenyegetően ránk nézett.—Ha valamilyen gond adódik és az én segítségem kell, hát egyből verhetitek ki a fejetekből.
—Ne fájjon ettől a fejed, ezek után már nem kellenek a növényeid. Tartsd ide a karod, Bella!
Serafine megmarkolta a földön lévő szakadt pulcsimat és épp igyekezett kilépni a fürdőből, amikor utána kiáltottam.
—Serafine! Ha nincs más krém, akkor képtelen vagyok a gyógynövényeid segítségét kérni.
Mindkét lány meghökkenve nézett rám.
—Mi a gond ezzel a krémmel. A nálatok lévő gyógyszertárban vagy hol szereztem.
—Azt értem én, csakhogy az nem a nyílt és vérző sebekre van, hanem például a kiszáradásra. Érted?
Dorothy mintha megvilágosult volna.
—Oh, akkor ezért nem gyógyult be Nicky ökle, amikor ezzel bekentem.-Halálsápadt arccal ránk nézett.—Egy szót se erről neki! Ne tudjátok meg, mit kaptam én és a krémjeim, amikor azokban a napokban begyulladt a mély vágása.
—Emiatt ne aggódj, Drága! Viszont amiatt aggódjon a fejed, hogy végül nekem lett igazam.-Az idős nő arcán elégetett vigyor jelent meg.—Hallani akarom! Hallani, ahogy hasznosnak nyilvánítod az én orvoslásomat.
—Legyen.-sóhajtott megadóan a szőke hajú.—A gyógynövényeid igenis hasznosak, nem is értem mi lenne velünk nélkülük.-harsogta monoton, szinte gépies hangon.—Több ilyenre ne számíts!-sziszegte halkan.
—Csak egy pillanat lesz, Bella. Mindjárt itt vagyok.-Azzal távozott.
A mosoly még mindig az arcomon pihen. Szórakoztató volt az előbbi csatájuk. Látszik mennyire összeszoktak az idő haladtával. Csipkedik egymást, mégis ugyan úgy folytatják a dolgukat, mintha mi sem lenne természetesebb. Kezdem egyre jobban megszeretni őket.
—Mindig ilyen harcias lesz, amikor a "drága" növényeit piszkálom.
—De nem szoktatok komolyan veszekedni, ugye?
—Nem, eddig soha nem fordult ilyen elő. Valahogy elsőre megszerettük egymást, azóta pedig, mint két rokon, itt vagyunk egymásnak. Olyan, mintha a nagynénim lenne.-sóhajtotta szeretetteljesen Dorothy.
—Igen, tényleg olyannak látszik.
Számára Serafine jelenti az olyan anyapótlékot, amit nem kaphatott meg. Ő lehet neki az olyan ismerős, aki inkább családtag, mint barát. Nicholas után Serafine lehet a másik olyan ember az életében, akit olyan közelinek érzi, mint senki mást a bátyán kívül.
—Ne mond el neki, de néha tényleg hasznosak azok. Ha tudod, mi mire való, már egy hasznos gyógyitalt vagy gyógy krémet tudsz készíteni belőle. Egy egész könyvet vezet a különféle hatásokról és ellenmérgekből.
—Az tényleg nagyon hasznos tud lenni.
—Peterrel együtt szokták írni. Mindig ott van és leteszteli egyes komoly bájitaloknál a tényleges hatását.
—És ez nem veszélyes?
—Dehogynem. De a két legokosabb ember csinálja, akiket ismerek.
—Itt is vagyok.-lépett be az ajtón Serafine. A kezében telis tele volt szárított növényekkel és különféle krémmel.—Gyere közelebb a közvetlen fény alá, hogy jobban lássam az ellátásra való sérüléseket.
Úgy tettem, ahogy mondja. A szoba tetején lévő lámpa világított, de nem elég erősen, így a tükör előtti, sokkal erősebben ragyogó lámpa elé ültem, így még a mosdókagylón meg is tudtam támasztani a kezemet.
A haját hátra csattolta, bár még így is éktelenkedett egy-két őszülő tincs.
—Hadd lássam!-nyújtotta ki a kezét, amibe lágyan bele illesztettem az enyémet. Megforgatta és a már karomon megalvadt vért letörölte egy vizes rongy segítségével.—Nincs nagy baj. Mivel az otthonodban vagy, így nem csak az erőd nő folyamatosan, hanem a tested is erősebb lesz.
—Ezt hogy érted?-néztem a már sokkal szebb karomra.
—Gyorsabban regenerálódsz, erősebb leszel, így a fizika megterhelést jobban fogod bírni, és hasonló dolgok.
Pár percen belül már másodjára képedtem el. Mennyi mindent fogok még megtudni magamról..?
—Az... nagyon hasznos. Hihetetlen...
—Igen az. A test szépsége.
Ezután csöndben ellátta a sebeimet, amik már inkább hasonlítottak horzsolásra. Látszott Dorothy-n, hogy kérdezni akar az éjszakával kapcsolatban, de türtőztette magát. Pedig most már sokkal könnyebben tudok beszélni ezekről. Már nem hunyászkodom meg. Nem félek elmondani a tegnap esti történéseket egészen persze a barlangig. Azon kívül mindent elmondanék, ha kérdezné. Viszont csak akkor kezd el beszélni, amikor már a végénél járunk.
—És mond, hogyan szerezted ezeket sérüléseket?-szólal először halkan, majd ahogy látja a nyugodt arcomat, már magabiztosabban folytatja.
—Találkoztam egy Csontrémmel.
—Mivel?
—Azzal a lénnyel, amivel találkoztunk út közben. Tudod, ami megtámadt minket.
—Hogy micsoda?-nézett a szemeimbe kikerekedett szemekkel.—Egyáltalán hogy élted túl? Azt a szörnyet is megölted?
A "szörny" szó hallatán keserű ízt éreztem a számban. Mi tettük rá ezt a jelzőt, mert nem tudtuk mi az. És emiatt a Csontrém már jobban fel tőlünk, mint mi tőle.
—Nem szörny, hanem Csontrém. És nem öltem meg. Elengedtem.
—És a szö... akarom mondani a Csontrém nem támadott meg?
—Nem. Soha nem is akart bántani egyik lény sem. Annabell kényszerítette. Biztos valamilyen bűbájt használt.
—Akkor az, aki ránk támadt, csak Annabell miatt tette.-jött rá.
—Pontosan.
—Csináld neked valamit, Bella?-szólalt meg most Serafine. Egy pillanatra nézett rám mindentudóan, de aztán folytatta a már véres és koszos ronggyal való tisztítást.
—Öhm, hát nagyon semmit.-Visszajátszom azt az emléket.—Bár meghajolt előttem. Ennyi igazából.
Mindketten megmerevedtek. Dorothy Serafine-re nézett, majd még mindig dermedten újra rám vezette a tekintetét. Zöld szeméből csak úgy sütött a döbbenet.
—És mond...-szólalt meg rekedten Serafine, miközben mélyen a szemembe nézett.—A Kamélfarkasok bántottak téged?
Félve válaszoltam.
—Nem igazán. Sofia morgott rám, de csak mert a kölykét védte, ártani nem ártott.
—És Ő is meghajolt?
A furcsa viselkedésük miatt még jobban eluralkodott rajtam a pánik.
—Mi a baj? Miről beszéltek igazából?Kezdem azt érezni, nem is az éjszaka történéseire vagytok kíváncsiak, hanem valami teljesen más, mélyebb dologra.
—Akkor ezzel válaszoltál a kérdésre.-suttogta Serafine. A koszos rongyot a csapba dobta, majd egy zöld színű, egyértelműen növényekből készült krémmel pikk-pakk bekente a sérült bőrömet.—Készen vagyunk. Mehetsz!
—Nem! Addig nem megyek sehova, amíg nem magyarázzátok ezt meg.
Dorothy kérdőn az idős nő felé fordult, aki most még öregebbnek tűnik. Vacillál, ez látszik rajta. Meredten bámultam rá. Rendíthetetlennek érzem magam. Valamit eltitkolnak előlem, és ez mérhetetlenül rosszul esik.
—Nem véletlenül akarja tanulmányozni Peter Reminder a Kamélfarkast.-Serafine a körmén lévő koszt piszkálta, miközben beszélt.—Eddig nem volt olyan ember, ki épp bőrrel megúszta volna. Próbáltak kutakodni utána, de pár tekercsnél tovább nem jutottak. Különlegesek, mint azt te is észre vetted. Tudni akarták, mire is jó, mire képesek, viszont... viszont nagyon sokan megsérültek, sokuk közül meg is haltak. Veszélyes lények, nem beszélve a Csontrémekről. Annabell nem véletlenül őket állította maga mellé. Senki sem parancsolhat nekik, senki nem irányíthatja őket, és senkinek sem hódolnak be. Annabellnek is csak varázslattal sikerült. Viszont itt vagy te. Te, akinek meghajoltak. Ez nagyon nagy szó. Nem ártottak neked, nem fenyegettek meg, sőt a szőrős állatok még segítettek is. Nagyon különleges vagy, Izabella...-A kezemre tette a kezét és közelebb hajolt.—Még nem tudjuk, pontosan mire születtél, de biztos nem csak arra, hogy legyőzd Annabellt.