A biztos pont

40. Fejezet

Armin:

Ma lesz a randim Erwinnel, de még azt sem tudom, hogy mit vegyek fel. A parkba hívott, de mivan, ha egy flancos étterembe akarna vinni. Bár engem miért vinne oda, egy tök átlagos ember vagyok, nem illek én ilyen helyekre. Na mindegy, felveszek valami egyszerűt és elindulok végre. Legyen egy bőszárú, kék farmer, egy halványkék ing, a barna csizmám, a fekete kabátom és egy fehér sál.

A hajam egy másik kérdés, legyen felfogva vagy simán leengedve? Neki vajon, melyik tetszene? Mi az ami neki tetszik rajtam? Egyáltalán testszek neki? Miért foglalkozna egy gyerekkel, ha vannak érett felnőttek is?

- Eren kell a segítséged! - Szóltam bele a telefonba.

- Mi ez, így hirtelen? - Nevette el magát.

- Nem tudom, hogy nézzek ki. Mi lenne a legjobb? Hogy tetszenék neki? - Hallottam a vonal túlsó végén egy ajtócsapódást és, hogy minden elnémul.

- Csakis úgy menj, ahogy jól érzed magad, ha nem vagy önmagad, akkor nem éri meg, mert magadért szeret. Csak add azt aki vagy. - De akkor meg fogja tudni a rossz oldalamat is és azt nem akarom.

- És mi van, ha az önmagam annyira nem jó? Mivan, ha talál bennem valami kivetni valót? - Kérdeztem kétségbeesetten.

- Mondom, hogy azt szereti, aki vagy. A jóval és a rosszal együtt is. - Hallom a hangján, hogy mosolyog és próbál nyugtatni, de nálam túl nagy a pánik.

- Köszönöm, majd mesélek. - Már én is mosolyogtam, a gondolat, hogy Erwinnel fogok randizni, annyira boldoggá tesz.

- Szia
- Szia

Akkor marad a hajam leengedve, mert úgy a legkomfortosabb. Gyorsan felöltöztem és megfésülködtem, majd a konyhába mentem. Éppen anyukám sürgött forgott a tűzhely mellett. Gondoltam be kéne valamit kapnom, mert ki tudja mit fogunk csinálni és én ma még nem ettem.

- Jó reggelt! - Köszöntem neki vidáman.

- Neked is kincsem! Hova mész? - Kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Randim lesz. - Mondtam egyszerűen a hűtőbem kotorászva.

- Mégis kivel randizik az én egyetlen kisfiam? - Fordult felém csillogó szemekkel.

- Nem ismered, de ha összejön a dolog, akkor majd bemutatom. - Mondtam és beleharaptam a pulton elheylezkedő almába.

- Rendben, menj csak. - Nyomott egy puszit a fejemre és útnak eresztett.

- Szia!

- Szia kincsem, hívj, ha bármi baj van. - Kiabált utánam még az ajtóban.

- Oké! - Szóltam még vissza és kiléptem a csípős télbe.

Hihetetlen, hogy alig néhány nap alatt ennyi hó le tud esni. Mindent vastagon beterít és nem is olvad el. Mondjuk hideg is van rendesen. Remélem nem fagyunk oda egy padhoz hanem sétálunk. Csak az a lényeg, hogy vele lehessek végre.

A park felé tartó úton vagy kétszer majdnem eltaknyoltam, de megérkeztem az uticélomhoz. A nap meleg sugarai sütötték az arcomat és kicsit kiolvasztották az orromat. A fehér fák között lépkedve megláttam Erwint, ahogy zsebre tett kézzel álldogált.

- Szia! - Köszöntem rá, mire elém állt és elmosolyodott.

- Szia! Hogy érzed magad? - Megálltam mellette, mire elindult, én pedig követtem.

- Veszélyes, ideúton vagy háromszor sikerült az életemre törnie a jégnek. - Panaszkodtam neki, de ő csak szüntelenül mosolygott. - De ezen kívül kifejezetten boldogan. Te?