A biztos pont

29. Fejezet (+16)

.............
"Itt vagyok, visszatértem. Elnézést ezért a kis kihagyásért, de még élek. Remélem többször nem lesz, ilyen kényszerpihi, de most muszáj volt. Puszi! "
.............

Levi:

Tehát  Eren végig, ilyen lesz az elkövetkezendő napokban. Nekem tetszik, végre megint ártatlan kisfiú lett belőle. Az arca hihetetlen, olyan aranyos, ahogy kapkodja a levegőt és fülig pirul. A haja néhol homlokára simul, a szemeit alig tudja nyitvatartani.

- Levhi?

- Bocs... - Teljesen elbambultam és ábrándoztam róla.

- Nemh bhí-rhom! - Lassan lehámoztam róla a ruháit és a szoba közepére hajítottam.

Férfiasságára fogtam és gyors tempóban verni kezdtem neki. Fejét hátradobta és hátát is megfeszítette, a hirtelen érzésre.

- Ahhh! - Hallatta a hangját és nem is kicsit.

- Ssss. - Csittegtem le. - Díjazom a hangodat, de most sokan vagyunk a házban. - Próbált aprót bólintani, de újra csak nyögdécselt.

Ahhhhhhh! - Néhány másodperc múlva el is élvezett. Amit az eddiginél sokkal hangosabban jelzett.

- Tényleg Eren, mindenki hallgat. - Nagyot nyelt és lehajtotta a fejét.

- Nehm thud-hom! - Motyogta az orra alatt.
- Annyhira jóh... - Most én voltam az, aki fülig pirult.

Megfordítottam így most előttem térdelt. Megfogtam a derekát és magamhoz húztam, aprót felnyikkant, de hozzám simult. Arrébb tűrtem kósza tincseit és egy puszit nyomtam az arcára.

A teste forró és gyenge volt. A karjai úgy lógtak a teste mellett, mint egy marionett bábnak. A fejét nyakhajlatomba fektette, így ráláthattam kipirosodott pofijára. Még sose láttam nála szebb teremtményt, szinte tökéletes.

- Lhevi? - Rámemelete tekintetét.

- Annyira gyönyörű vagy. - A maradék erejével megfordult ölelésemben és ismét összerogyott.

- Mhiért mondhasz ilyheneket? - Fúrta zöldjeit az enymébe.

- Mert ez az igazság, amire minig rádöbbenek. - Homlokomat az övének döntöttem és így néztem a szemébe.

- Mi lesz velünk a tárgyalások után? - Kérdése komoly volt, eltűnt belőle a gyermeki kíváncsiság.

- Ezt, hogy érted?

- Együtt maradunk, ha már rendeződtek a dolgok? - Oldalára simítottam és szorosan magamhoz öleltem.

- Nem is engednélek! Itt fogsz megöregedni. - Vágtam hozzá durcásan, mire csak felnevetett.

- Rendben.

Kis idő múlva, már egyenletesen vette a levegőt és mint egy zsák, úgy dőlt rám. Letettem az ágyra és betakartam, nincs nehezebb dolog, mint itthagyni őt. Tehát nagy civakodások árán magammal, végre elindultam a földszintre.

- Hello Levi~ Jött közelebb Hange. A szája, már ijesztően felfele görbült.

- Pápaszem? - Megállt előttem és ugrándozni kezdett.

- Mi van Erennel?

- Miért?

- Mert hallottunk hangokat.

- Én is.

- Mi is.

A röpke szócsatánk után ismét kérlelően nézett rám. Közelebb jött hozzám és a vállamra rakta kezét. Mormolt valamit, majd ismét rámnézett.

- Miért csitítgattad? - Szegezte nekem a legfurább kérdést.

- Mert ti, így is végighallgattátok. - Válaszoltam értetlenül.

- És Eren még egyben van vagy, már szétbasztad a fenekét? - Najó tévedtem, ez a legfurább kérdése.

- Nem, alszik. - Indultam el a konyha felé, ahol Jack várakozott.

- Szia!
- Szia!

- Mi volt ez a kis közjáték? - Tette fel kérdését, de látszott, hogy zavarban van.

- Csak szükségállapot, de már itt vagyok és beszélhetünk. - Leült az asztalhoz és gondolkodni kezdett.

- Te lefeküdtél azzal a kölyökkel? - Bólintottam, de nem hagytam annyiban a dolgot.

- Azért annyira nem kölyök, mindjárt 18. - Teljesen leesett az álla.

- Wow, pedig én 15-nek néztem. - Most nálam volt a sor az értetlenkedésre.

- De nem néztél utána?

- De, de nem volt, ilyen adat róla. A pontosat nem tudjuk. - Bólintottam és leültem az asztalhoz.

- Szóval? Miről akartál beszélni?

- Jaaaa, csak elmondani, hogy kitűzték a tárgyalás pontos időpontját és hogy találtunk még egy tanút. - Szóval ezekért a semmilyen tényekért rontott ránk?

- Értem, köszi.

- Mesélj egy kicsit kettőtökről. - Fordult felém és úgy nézett, mint egy tini lány.

- Szóval azt te is tudod, hogy elraboltuk. Utána összejöttünk. - Zártam le röviden.

- Ez most komoly? Fejtsd ki! - Mordult rám.

- Oké, oké. Szóval kiderült, hogy ő is szereti a teát. Utána azt is megtudtam, hogy rohadt aranyos éa imádnivaló. Majd valahogy megtörtént éa utána összejöttünk. Most meg elvagyunk, mint a befőtt. - Ránéztem és lefagyhatatlan mosolyt véltem felfedezni a száján.

- Imádom, ahogy róla álmodozol, teljesen más ember vagy  ilyenkor.

- Milyen ember? - Nem szeretem, ha megbélyegeznek.

- Boldog... felhőtlen és kedves.

- Ugyan már, csak jó kedvem van.

- De ki miatt? - Vágott vissza azonnal.

- Miatta... - Vallottam be morgolódva.

- Na látod. Jó, hogy találtál magad mellé valakit. Sok boldogságot. - Felállt az asztaltól és elhagyta a házat.

Visszamentem a nappaliba és lehuppantam Erwin mellé a kanapéra. Hihetetlen csend telepedett a házra. Csak a madarakat lehet hallani és hogy Erwin néha lapoz egyet. Jól esik most ez a semmi, nincs dolgom, nem kell beszélgetnem, csak én és a gondolataim vagyunk.

- Bocs, hogy megtöröm a békédet, de kérdezhetek valamit?

- Hajrá.

- Ha vége van ennek az egésznek gondolom megkéred a kezét. - Helyeslően bólintottam és hallgattam tovább. - El fogsz költözni?

- Az igazat megvallva, még nem gondolkoztam ezen. Igazából ezt nem csak én döntöm el. Ha Eren is úgy akarja, akkor talán... - Elgondolkodtam kérdésén, ami nagyon jó felvetés, de nem tudom a választ.

- Értem, de most a te véleményedre vagyok kíváncsi.

- Én sem tudom. Annyira megszokott ez, így... azóta együtt lakunk, mióta az eszemet tudom. - Fura, hogy ezen még nem gondolkodtam.

- Fontosabb az ő boldogsága?

- Igen... - Ez természetes, ha kell életem árán is megvédem.

- Tudod mi a legjobb ebben? - Tette fel Erwin a tág kérdést.

- Nem, mi? - Rámnézett és elmosolyodott.

- Meg kell tanítanod minket főzni. - Nevette el magát, mire én is elmosolyodtam.

- Meglesz.