A biztos pont

44. Fejezet

Huh... Azt se tudom, hogy kezdjem, szóval csak mondom. Nagyon sajnálom, hogy így eltűntem, de voltak dolgok. Sablonosságot elhagyva inkább elmesélem, ha nem érdekel ugordd csak át.

Szóval lebetegedtem és elég rosszul is voltam. Ez kb 3 hétig tartott, de az elején még küszködtem a részek kirakásával. Ez idő alatt kb 3 covid tesztem is volt. (Egy egész életre elég.) Majd ismét visszatértem az iskolába és teleszórtak mindennel. Az összes létező dolgot rámakasztották és este 7-8-ig senyvedtem bent.

Most már némileg rendeződött az időbeosztásom, így ismét adok életjelet. Ebből tanulva nem ígérek semmit, nem biztos, hogy minden nap lesz rész.

És most, hogy kipanaszkodtam magamat, íme a jól megérdemelt egyik legunalmasabb rész. Jó olvasást és eseménydús napot kívánok. 😘

Eren:

- Jó napot! Eren? - Jelent meg előttem egy férfi.

- Igen, jó napot! - Köszöntem vissza neki kínosan.

- Velem tudna jönni? - Átnyújtott egy óriási mappát.

- Persze, de nem tudom, hogy maga kicsoda. - Mosolyogtam segítségkérően, mire bólintott.

- Fred Watson, a szüleid volt mindenese. - Nyújtott kezet nevetve.

- Eren Yeager, a szüleim fia. - Ráztam kezet vele szintén nevetve.

- Bemutatlak az alkalmazottaidnak. - Huhh ez fura lesz, de essünk túl rajta.

- Rendben, de miért csak volt mindenes? - Léptünk beljebb az ajtóból.

- Mivel már nem a szüleid a vezetők, így az állásom is megszűnt. - Mondta enyhén szomorkásan.

- Ők kirúgták magát? - Megrázta a fejét és bohókásan nézetm

- Nem, de ők alkalmaztak...

- Hűűű, de lassú a felfogásom. Szóval azért nincs munkája, mert nincs kinek dolgoznia? - Bólintott és mosolygott hülyeségemen. - Akkor dolgozna nekem, mint mindenes?

- Ezer örömmel. Köszönöm, már azt hittem, hogy el kell hagynom a vállalatot. - Sóhajtott megkönnyebbülten.

- Én köszönöm, itt nem ismerek senkit, úgyhogy jól jön a segítség. - Beléptünk a hatalmas irodába és minden szem ránk szegeződött.

- Csendet kérek! Figyeljetek rám egy kicsit! - Kiabálta el magát és azonnal elhallgattak. - Bemutatom Eren Yeagert a vállalatunk új vezetőjét.

Szembe lépett velem és elkezdett tapsolni, majd mindenki rákezdett. Kurjongattak, fütyörésztek és bíztatóan mosolyogtak rám. Tehát nem fognak annyira utálni, mint gondoltam. Minden félelem és aggodalom leesett a vállamról. Biccentettem és én is tapsolni kezdtem, mire mindenki meglepődött.

- Köszönöm az eddigi munkájukat! Habár még nem ismerem magukat, azon leszek, hogy ez megváltozzon. Nem vagyok még üzletember, se sikeres igazgató, de remélem hamar beletanulok. - Még nagyobb éljenzés támadt és hangos nevetés.

- Fura, hogy egy gyerek fog vezetni minket, de bízunk magában. - Szólalt fel valaki a tömegből, a többiek pedig csak helyeseltek.

- Köszönöm a bizalmukat, nem fogok visszaélni vele. - Fred karon ragadott és maga után húzott.

- Jöjjöm megmutatom az irodáját. - Mutatott egy helyiségre.

- Hűha, van egy saját irodám... - Hátul üveg fal, a többi oldalon, pedig bézs színű falak. Egy hatalmas tölgy asztal és egy tipikus gurulós szék.