A biztos pont

16. Fejezet

Eren:

Ennek is vége van, mehetek haza a börtönbe. Nagyon rossz elválni azoktól akiket szeretsz. Végre barátokra találtam és nem csak Arminék maradnak. Főleg a szerelmedet a legnehezebb otthagyni, de nem lehet örökké minden tökéletes.

A hatalmas vasajtó most, olyan gonosznak tűnik, pedig hányszor léptem át boldogan rajta. Hangosan megrogynak a szárnyai és megcsap a hideg fuvallat. A korcsolya okozta örömhöz semmi sem ér fel. Najó talán a Levial töltött idő tud még ennyire lázbahozni.

- Megleszel? - Áll meg velem szembe Erwin.

- Reméljük, ki tudja milyen emberek akarnak elrabolni...chh. - Kezdtünk el nevetni.

- Remélem veletek minden oké lesz. És Szemöldök!? Nem hagynátok fel a kedvemért ezzel a hobbival? - Néztem rá esedezve.

- A bűlüdözést biztosan nem, de majd újratervezzük a módszereket. - Szorosan megöleltem és nyomtam egy puszit az arcára.

- Köszönök mindent. - Zártam be magam mögött az ajtót.

Elindultam a kilátó fele és leültem. Zajokra lettem figyelmes kint, de gondoltam, hogy ez lesz. A szüleim kapzsik és nem adnak ki pénzt a kezükből szívesen. Szeretnék segíteni, úgyhogy az bejárat felé lépkedek, mikor az hirtelen kivágódik.

- Itt a kölykük! Ha nem akarják, hogy rossz vége legyen, akkor most vigyék! - Kiabálta Erwin álruhában.

- Rendben. - Mondta anya megszeppenve, mire intett nekem, hogy jöhetek.

Lassan, de nem olyan csigán lépkedtem a szüleim mellé, de semmi kedvem nem volt. Szívem szerint vissza futnék ahoz az autóhoz és falnám tovább a hadnagyot. Megálltam mellettük, mire éreztem, hogy apám valami éleset nyom a hátamhoz. Komolyan itt akar késsel hadonászni? A lényeg, hogy erre senki ne jöjjön rá, otthon elintézzük ezt néhágy vágással, aztán mindenki megy, amerre lát.

- Menjünk! - Szólt apa éles hanggal.

- Eren szállj be a kocsiba. - Ahogy megfordultam, láttam, hogy Erwin felém lép, de meggondolja magát és elindul a másik irányba.

- Amint hazaértünk, megbeszéljük a dolgokat. - Indította be a kocsit és ráhajtott a főútra.

Egy csippanást hallottam, mire előkaptam telefonom és beléptem az üzeneteimbe. A legváratlanabb embertől jött a mentsvár. Nem reméltem, hogy lesz tovább, de most már megnyugodhatok.

Hadnagy: -- Ha bármi gond van, írj! Tudom hol laksz és te is tudod.

Kölyök: -- Hogy érlek el és mikor?

Hadnagy: -- Benne van a számom a telódban.

A legnagyobb nyugodtság lenget körbe, de bennem volt egy félsz, hogy rájönnek a kapcsolatomra. Bár még nem kimondott, de tudom, hogy nem sokáig lesz így.

Kölyök: -- Ha nincs semmi, akkor holnap reggel írok.

Hadnagy: -- Rendben, álmodj szépeket.

Kölyök: -- Szeretlek!

Hadnagy: -- Én is szeretlek!

Lezártam a telefonom és ismét zsebre raktam. Annyira nyálasan beszélgetünk, de nem tudok betelni vele. Jobb lenne, ha itt lenne velem, de ez is több, mint amire számítottam.

- Hogy tudtak elrabolni téged? - Tette fel a kérdést anyám szemrehányóan.

- Korcsolyáról jöttem haza...

- Ugye tudod, hogy ez nekünk nagyon sokba fájt? - Szúrósan köpte nekem a szavakat apám.

- Sajnálom... - Összehúztam magam amiennyire csak tudtam.