A biztos pont

47. Fejezet

Jól van na, most már nem keresek mentségeket. Nem megy ez nekem, nagyon rosszul osztom be az időmet, így csak 3-4 naponta tudok kirakni részt. Az elején még azt hittrm, hogy menni fog a mindennapos írás, de... Nem.

Szóval átállunk a 2-4 napos rendszerességre,de amint szünetem lesz,( mert valószínű, hogy addig írni fogom,) akkor lehet, hogy sűrűbben lesz.

Mindenkinek jó olvasást és szép napot. (Remélem nektek több szabadidőtök van.)

Levi:

- Megérkeztünk uticélunkhoz! - Mondtam, amolyan GPS hangon.

- Köszönöm sofőr Úr, de nem tudom hova megyünk. - Nézett rám kíváncsian, hátha elárulom.

- Akkor kövess! - Kiszálltam az autóból és az ő ajtajához mentem.

- Igenis kapitány.

- Mademoiselle... - Nyújtottam neki kezet, amit ő nevetve el is fogadott.

- Megjöttünk! - Álltam meg egy puccos étterem előtt.

- Nem hagyhattad ki, ugye? - Bólintottam és mosolyogva elindultam.

- Klisékre fel. - Karolt belém és széles mosollyal a száján indult el mellettem.

- Jó estét, Ackerman néven foglaltam asztalt. - Rám nézett a pincér, majd Erenre és egy furcsa mosoly ült ki az arcára.

- Erre tessék... - Vezetett az asztalunkhoz, majd odasúgot valamit Erenhez, amitől fülig vörösödött.

- Köszönjük. - Odaadta az étlapokat, majd távozott.

- Szóval mit súgott neked? - Kérdeztem meg, mire csak még vörösebb lett, immár lehajtott fejjel.

- Azt... Azt, hogy szép... szép pár vagyunk... - És ezen volt úgy ki? Bár legalább nem "csúfolják" emiatt.

- Ez akkora nagy baj?

- Nem, én csak... még senki nem mondta ezt. - Kinyitotta az étlapot és mögé bújt.

- Tudod Eren sokan fogják még ezt mondani, de sokan bántani is fognak emiatt. - Felnézett a könyvecske mögül csodálkozva.

- Sokan fognak még ilyeneket mondani? - Nem is a rossz oldal lepte meg?

- Igen, hiszen mind a kettőnk ismertebb ember lesz és az egész életedet figyelni fogják. Mindenhol lesifotósok és újságírók, úgyhogy nem lesz minden olyan egyszerű. - Bólintott, majd letette az étlapot...

A kellemesen eltöltött vacsora után ismét az autóban ültünk és tartottunk hazafele, de gondoltam az túl uncsi, ha hazamegyünk. Úgyhogy tettünk egy kis kitérőt. A hely nem volt a legszebb és nem gyémántból épültek a házak. De én sok időmet töltöttem itt és ezért szerettem volna megmutatni, habár már elég késő van. Ezt mutatja az is, hogy Eren is az ablaknak dőlve tekint a külvilágra. Fáradtak vagyunk, de tudom, hogy ő kíváncsi is. Én meg az ő reakciójára.

- Megjöttünk. - Simítottam combjára, mire ő végignézett a házon.

- Hol vagyunk? - Kérdezte nagyot ásítva.

- Itt nőttem fel. - Mutattam a házra, majd kiszálltam az autóból és kisegítettem őt is.

- Nincs, olyan kinézete, mint a filmekben. Sokkal inkább kedves és otthonos. - Mosolygott rám szelíden.

- Akkor menjünk be.

- Most akarsz rájuk törni? Éjszaka van. - Nem baj, most az egyszer kibírják. Mondjuk jön a Mikulás vagy valami.