Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

🎄⚾Kol #8⚾🎄

T/N = te neved
B/N = bátyád neve

Nagyon izgatottan siettem a ház felé, ahol a bátyám lakása volt néhány másikkal egyetemben. Nagyon örültem, hogy vele és a menyasszonyával tölthetem a karácsonyt, bár az bántott, hogy anyáék nem érnek rá.

Vidáman nyomtam meg a testvérem lakásának kaputelefonját, és vártam, hogy halljam a hangját, vagy legalább beengedjen.

- Igen?

- T/N vagyok. Felengedsz?

- Persze. Gyere!

Ahogy meghallottam a berregést, beléptem az ajtón, amely a tipikus New Orleans-i ház belső udvarára vezetett. A nyitot folyosókon lévő ajtókon láttam a számot, és amint megpillantottam a tizenkilencest, felsiettem a lépcsőn. Ám, ahogy a tizennyolcas ajtó előtt siettem el, pont kilépett a lakó, akibe beleütköztem.

- Bocsáss meg, óvatosabban is kijöhettem volna - mondta rögtön, és ahogy felpillantottam rá, elpirultam.

- Ugyan, én is vigyázhattam volna jobban - mosolyodtam el.

- Nem történt semmi. Hagylak is tovább menni.

- Köszönöm. Előre is boldog karácsonyt! - intettem, majd kikerültem, és boldogan kopogtam be a bátyám karácsonyi koszorús lakásának ajtaján.

Ő rögtön ajtót nyitott, és szorosan megölelt.

- T/N, húgi! De jó látni téged! Hiányoztál!

- Te is nekem, bátyus!

- Na, gyere be! Luna már vár bent.

Mosolyogva bólintottam, majd együtt mentünk be.

~Kol

A lakás nem volt borzasztóan nagy, pont elég volt nekem. És annak ellenére, hogy Mikaelson vagyok, megelégedtem ennyivel, hiszen egy nagy lakástól csak magányosnak éreztem volna magam, épp ahogy otthon is. Elvégre épp ezért költöztem el. A telefonomat nem is használtam, nem akartam látni a sok nem fogadott hívást. Remekül megvoltam egyedül is. Bár azt nem tagadom, így karácsony előtt tényleg fura volt a csendes lakásban.

***

~T/N

Pár napja már a testvéreméknél voltam, és jól éreztem magam velük, és az új szomszédjukkal is többször összetalálkoztam. Megtudtam a nevét, de a bátyám se tudta pontosan, honnan költözött ide, vagy miért.

Egyik délelőtt egyedül voltam otthon, így végül néhány mézeskalácsot tányérra tettem, majd átkopogtam Kolhoz. Kíváncsian nyitott ajtót, és elmosolyodott.

- Szia! T/N, ugye?

- Szia! Igen - mosolyogtam rá.

- Mit tehetek érted?

- Tudom, hogy egyedül laksz, és mivel most csak én vagyok itthon, gondoltam, hozok át egy kis sütit.

- Ez nagyon aranyos tőled, gyere csak - állt arrébb, hogy beengedjen a lakásba.

Mosolyogva léptem be, majd együtt leültünk a nappaliba, ahol felfedeztem néhány bekeretezett fotót.

- Kik ők? - kérdeztem, mire felsóhajtott.

- A testvéreim. A nővérem, a két bátyám és a húgom.

- Velük karácsonyozol?

- Nem tudom. Nem biztos.

- Összevesztetek?

- Olyasmi. Hagyjuk. Nem akarok erről beszélni, jó? Csak örülök, hogy hoztál sütit.

Csendben bólintottam, és kicsit bántam, hogy így faggatóztam.

- Kol, ne haragudj! Nem kellett volna faggatóznom. Sajnálom...

- Jaj, nem! Nincs gond. Csak ez egy komplikált téma. Gyakran vannak nézeteltéréseink, abból adódóan, hogy rólam gyakran megfeledkeznek. És inkább elköltöztem - vont vállat.

- Sajnálom. Ez azért szomorú. Főleg, így az ünnepek előtt.

- Ugyan, megvagyok. Kicsit hiányoznak, de... mindegy.

- Kol, nem az én dolgom, tudom. Viszont, ha hiányoznak, talán beszélnetek kéne. Elmondani, mi a gondotok egymás viselkedésével, hátha kibékülnétek.

- Majd... meggondolom, jó? Köszönöm.

***

Kol és én remekül elbeszélgettünk egész délután, közel kerültünk egymáshoz, és végül összebújva kezdtünk filmezni.

- T/N... - kezdte óvatosan, felpillantottam rá, mire megcsókolt.

Elképedtem, de átöleltem a nyakát, és viszonoztam a csókot.

- Nagyon kedvellek, T/N - mosolygott kedvesen.

- Én is kedvellek Kol.

***

Szenteste napján, az újabb adag mézeskalács sütése közben kopogtak.

- Majd én kinyitom - mosolygott a bátyám, és sietett ajtót nyitni. - Á, szia, Kol! Miben segíthetek?

- Beszélhetnék a húgoddal, kérlek?

- Persze, megyek, szólok neki. T/N, gyere kérlek!

Sietve mentem az ajtóhoz, és mosolyogva intettem Kolnak.

- Szia! Mi a helyzet?

- Izé... elkísérnél a testvéreimhez?

- Persze, szívesen! - mosolyogtam, és már le is vettem a kabátomat a fogasról. - Mehetünk.

A bátyám csak elképedve nézte, ahogy megölelem, és elköszönök tőlük. Kol mosolyogva megfogta a kezem, ahogy kiléptem a lakásból.

- Örülök, hogy meggondoltad magad - néztem rá.

- Azt hiszem, én is. Az elmúlt pár napban átgondoltam, és beláttam, igazad van. Meg kell beszélnünk.

Büszkén mosolyogtam rá. Hosszasan beszélgettünk, mígnem megálltunk egy két emeletes ház előtt.

- Ez mind a tiétek? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Aha - vigyorgott, majd benyitott a kapun, és az ajtón is, a ház belső udvarára. - Hahó! Van itthon valaki?

Ekkor az egyik ajtó kinyílt, és egy szőke, göndör férfi nézett ki. Kol bátyja.

- Kol! Úristen, na végre! - Lerohant, és szorosan megölelte az öccsét. - Hova tűntél? Nem tudtunk elérni!

- Jól hallottam? Kol van itt? - jelent meg a húga, majd szép lassan az egész család.

Boldogan megölelgették Kolt, makd engem is észrevettek.

- Izé... én megyek is haza, csak elkísértem a testvéreteket. És én vettem rá, hogy hazajöjjön.

- Ezesetben engedd meg, hogy megkínáljunk egy teával, mielőtt hazaindulsz - mosolygott Elijah.