Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

⚜️Klaus #1⚜️

reka008 kérte a legelsőt(még régen). Igyekszek nagyon jót írni 😉

Mystic falls mindig is tele volt természetfeletti lényekkel, de egyik se jelenetett különösebb veszélyt(na jó, talán csak Damon Salvatore). Egészen addig, amíg a Mikaelsonok vissza nem tértek. Nos, igen. Egy mezei vámpír, mint Isobel, nem tud túl járni az Ősök eszén.

Igaz, a városban sokan nem tudták az igazi kilétüket, mégis benne volt az emberekben, hogy ha nem muszáj nem érintkeznek velük.

Jane Smith mégse rettegett tőlük. Még Klaustól se. A barátai, például a Salvatore fivérek hiába próbálták neki elmagyarázni, hogy Klaus a legveszedelmesebb vámpír, akit ráadásul szinte lehetetlen megölni.

De hiába. Jane-t ez nem érdekelte. Továbbra is elment a kis patakhoz, aminek a közelében ott volt a Mikaelsonok lakhelye.

Meg azért se fogadta meg a barátai tanácsait, mert szerinte mineki okkal olyan, amilyen. Ő hitt abban, hogy Klaus se volt mindig gonosz.

Ma is a kedvenc helyén, a kis pataknál volt, és rajzolt, mikor egy ág reccsenését hallotta.

– Lám-lám. Csak nem a Salvatore testvérek, és a hasonmás lány barátja? – kérdezte valaki a háta mögül.

Ijedten fordult meg, és most, életében először valóban megijedt Klaustól.

– S-sajnálom, de azt hittem, hogy ez a hely már n-nem tartozik a birtokhoz – mondta remegő hangon.

– Valóban nem. Így sajnos nincs okom rá, hogy végezzek veled – mondta vigyorogva Klaus.

Jane rettegett. Mostmár bánta, hogy nem hallgatott a barátaira.

– A szíved majd kiugrik a helyéről. Csak nem félsz? Pedig hallottam már, hogy az egyik Salvatore miattad dühöng, mert mindig azt mondod, hogy biztos nem voltam mindig gonosz – vigyorgott, továbbra is a fának dőlve.

– N-nem félek – mondta Jane. Mondjuk a hangja nem volt meggyőző. – Szerintem mindenki okkal olyan, amilyen – motyogta. Közben ültében hátrálni kezdett, de a patak partján lévő kövek közül az egyik mélyen megvágta a alkarját. Jane fájdalmában rögtön felzokogott.

Klaus kiszagolta a kibuggyanó vért, ami végig folyt a lány karján, majd beszennyezte a patak partján lévő kavicsot.

Jane mégjobban megijedt. Tudta, hogy itt a vég. Klaus lassú léptekkel elindult feléje.

A lány becsukta a szemét, és várta a halált. Ami nem jött el. Lassan kinyitotta könnyes szemeit. Klaus előtte guggolt, és meglepő módon mosolygott.

– Nem öltél meg – csodálkozott Jane.

– Mint látod – nevette el magát.

– Miért?

– Talán mert te vagy az egyetlen, aki nem csak a gonosz hibridet látja bennem.

– Akkor...

– Igen. Igazad volt velem kapcsolatban. Nem mindig voltam ilyen, ha ez megnyugtat.

Jane nem tudott mit mondani zavarában, ezért inkább megvizsgálta a karját. A vágás nagyon hosszú, és mély volt, a vér pedig csak ömlött belőle.

– Mutasd – mondta halkan Klaus.

Jane tétovázott.

– Ne félj, nem öllek meg. Csak segíteni szeretnék.

A lány végül odanyújtotta a karját.

– Ez elég csúnya egy vágás – simított végig a seben. – Tudok segíteni – mosolygott.

– Hogy?

– Innod kell a véremből. A seb begyógyul. Semmi nyoma nem lesz.

– Rendben – bólintott Jane.

Klaus megharapta a csuklóját, majd Jane szájához tartotta.

A lány igyekezett minél kevesebbet inni belőle. Szerencsére egy kisebb korty után érezte, hogy a seb begyógyul.

– Köszönöm – mondta végül a lány.

– Lenne kedved találkozni a Grillben? – kérdezte Klaus.

– Ez most elég váratlanul ért, de... Rendben.

– Esetleg este nyolc?

– Megbeszéltük. De mostmár szerintem megyek.