Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

⚾Kol #7⚾

fanni_29 kérésére és ötlete alapján készült ❤️❤️❤️

T/N = te neved

Kol és én már két nagyjából két éve vagyunk együtt. Eleinte minden a legnagyobb rendben ment, de mostanában vannak gondjaink. Jobban mondva nekem. Kol folyton ígéreteket tesz, de egyszerűen képtelen betartani őket. Mindig mondja, hogy majd elvisz nyaralni, ilyen, meg olyan randit tervez, de végül semmi nem lesz belőle.

Egyik délelőtt épp kettesben voltunk otthon.

– Kol, beszélhetnénk? – kérdeztem óvatosan.

– Persze. Valami baj van?

– Úgy érzem, kicsit eltávolodtunk. És... sose tartod be az ígéreteidet. Nem akarsz már velem lenni?

– T/N, erről szó sincs, csak... – vett egy mély levegőt, és mélyen a szemembe nézett. – T/N, amint kilépek az ajtón, nem emlékszel arra, együtt voltunk, amíg nem találkozunk ismét, és új életet kezdesz.

– Nem emlékszek, hogy együtt voltunk, és új életet kezdek. – Behunytam a szemem, és mielőtt kinyitottam volna, úgy éreztem, mintha valaki megpuszilta volna a számat.

A ház üres volt, és csak én ültem a kanapén.

~Kol

Amint hazaértem, a nappaliban lévő italos asztalhoz léptem, és nem foglalkoztam azzal, hogy pohárba töltsem a bourbont. Egyszerűen leültem a fotelbe és meghúztam az üveget.

– Kol, mi van veled? – lépett a nappaloba Rebekah.

– Szugeráltam T/N-t... nem akartam, hogy veszélybe kerüljön, és...

– Sajnálom. De biztos megoldod valahogy – ölelt meg.

***

2 évvel később...

~T/N

Ezalatt az két év alatt sokat utaztam, de úgy döntöttem, visszamegyek New Orleansba. Azon belül is először a parkba indultam, miután lepakoltam a holmimat egy kis lakásban. Fogalmam sincs, miért oda mentem, de valami vonzott a szép nagy parkban.

Sikeresen találtam egy üres padot, így abba az irányba igyekeztem, de emiatt beleütköztem egy ismeretlenbe. Elpirulva néztem fel rá, és az arcom színe még sötétebb lett, mikor megláttam, hogy az illető egy jóképű, barna hajú, barna szemű fiatal férfi.

– Bocsánat. Nem figyeltem – mondtam halkan.

– Ugyan, nem történt semmi – mosolygott rám kedvesen. – Megkérdezhetem, hogy hívnak?

– T/N vagyok.

– Kol – mosolygott szélesebben. – Lenne kedved beszélgetni?

– Persze. Jól hangzik.

***

1 évvel később...

Kol és én már egy éve vagyunk, és nagyon jól érzem magam a társaságában. Ugyanakkor féltem, hogy valami oknál fogva megint kiesik nekem két év, mint legutóbb.

Egyik délelőttön Kollal még az ágyában lustálkodtunk.

– Kol? – szólaltam meg halkan, mire kíváncsian nézett rám.

– Mi a baj?

– Félek, hogy kiesik nekem két év, mint azelőtt, hogy megismertelek... – szomorkodtam.

– Biztos nem lesz ilyen – ült fel, mire én is így tettem.

– Honnan tudod? – kérdeztem, mire mélyen a szemembe nézett.

– T/N, most már emlékezhetsz!

Néhány másodpercig sűrűn pislogva meredtem magam elé, majd felnéztem rá, és elsírtam magam.

– Miért csináltad?!

– Úgy sajnálom, drágám. De nem akartalak veszélybe sodorni. Azért voltam veled olyan, amilyen. Sajnálom. De képtelen vagyok nélküled élni.

Szipogva bólintottam.

– Jó... megbocsátok, de csak ha többet nem csinálsz ilyet.

– Ígérem, nem lesz több ilyen – csókolt meg.