Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

⚜️Klaus #5⚜️

T/N = te neved

~ E/3.

Klaus szeretett az erdőben lenni. Ott csend van, és az néha nem rossz, főleg ha a testvérei otthon marakodnak. Ha pedig véletlen kirándulókkal találkozik, még jól is lakik. Ma is éppen ez volt a célja, mikor a vér jellegzetes illatát érezte a levegőben, azonban akár ki is akart meghalni, nem volt egyedül. Egy hibrid is volt a társaságában. Klaus megszaporázta a lépteit, mert tudni akarta, melyik általa teremtett hibrid vadászik.

Mire azonban odaért, senki nem volt ott. Illetve ezt hitte, amíg közelebb nem ment. Egy lány feküdt a földön. Körülötte a faleveleket vér szennyezte. Ahogy közelebb sietett hozzá, a lány hangos zokogsásban tört ki, és próbálta összébb húzni magát, de biztos annyira megsérült, hogy ez nem sikerült neki.

~ T/N

El sem hiszem. Azok után, hogy Tylernek próbáltam segíteni a vérfarkas-dologban, megcsalt, és mikor rákérdeztem, miért tette, még neki állt feljebb, és ezért fekszek itt, az erdő közepén, miközben szép lassan elvérzek.

Épp próbáltam elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy a telefonomat elővegyem a zsebemből, és felhívhassam Rebekah-t, a legjobb barátnőmet, hogy jöjjön értem, mikor lépteket hallottam. Azt hittem Tyler jött vissza, ezért szinte rögtön sírva fakadtam, és próbáltam összegömbölyödni, de annyira fájt mindenem, hogy nem sikerült.

– Ne félj, nem bántalak – szólt a hang, amit álmomból felkeltve is felismerek.

– Klaus? – mondtam még mindig sírva.

– T/N? Ki művelte ezt veled? – térdelt le mellém, és kisimította a hajamat az arcomból.

– Tyler...

– Miért?

– Mert rájöttem, hogy megcsalt Caroline-nal, és mikor kérdőre vontam, mérges lett, és... most itt vagyok, miközben szépen lassan elvérzek.

– Azt nem hagyom. Megnézhetem a sérüléseidet? Csak hogy tudjam, kibírnád-e addig, hogy elvigyelek hozzánk.

– Persze – motyogtam.

Miután felmérte a helyzetet, óvatosan felvett engem, és szomorúan rám mosolygott.

– Gyorsan hazaviszlek hozzánk, és adok a véremből. Nem tudom mit művelt veled, de az egyik lábad, és minimum két bordád eltört, ráadásul elég csúnyán megharapott.

– Csak ne hagyj meghalni – bújtam a mellkasához. Bevallom, egy picit szerelmes vagyok Klausba, de igyekeztem ezt az érzést elfojtani, hiszen egészen eddig Tylerrel jártam.

– Sose hagynám, hogy meghalj – puszilta meg a fejem búbját, és elindultunk. Őszintén, még sose utaztam így, de nem lesz a kedvencem, mert nekem túl gyors. De legalább nagyon rövid időn belül megérkeztünk.

– Itthon van valaki? – kérdeztem halkan.

– Most éppen nincs, de Rebekah valamikor késő estére ígérte haza magát.

Bementünk, és amit legközelebb tisztán láttam, az egy szoba plafonja volt. Óvatosan oldalra fordítottam a fejem, és láttam, hogy egy hatalmas ágyban vagyok.

– Tessék, ezt idd meg – mosolygott rám Klaus, és a kezembe adott egy poharat. Felültem, és jobban szemügyre vettem a meglehetősen szép pohár tartalmát. – Tettem bele egy kis vizet, hogy egyszerűbben meg tudd inni – adta a választ. Én biccentettem, és igyekeztem a lehető leggyorsabban kiinni a pohár tartalmát. Borzalmas íze volt, de utána éreztem, hogy a fájdalom, enyhül, és gyógyulásnak indultak a sérült pontjaim.

– Köszönöm – tettem le a poharat az éjjeliszekrényre.

– Semmiség. Feküdj vissza, és pihenj egy kicsit, rendben? Ha pedig éhes vagy, készíthetek neked valamit.

– Jól vagyok, nem kell miattam, fáradoznod – mosolyodtam el halványan.

– Nem fáradság. Most pedig pihenj egy jót – puszilta meg a homlokom, és betakart.

– Ugye nem mész messzire?

– Nem. Itt maradok veled – mondta, és leült az egyik fotelba, és  olvasni kezdett, engem pedig szinte abban a pillanatban elnyomott az álom.

***

Mikor felébredtem Klaus nem volt a szobában, de a résnyire nyitva hagyott ajtó miatt hallottam, ahogy Rebekah-val beszél.

– Jó ötletnek tartom, hogy itt maradjon éjszakára, de mikor szeretnéd neki elmondani? – hallottam Rebekah hangját.

– Nem most. Az alkalom nem a legjobb, elvégre ma szakítottak.

– Szerintem T/N nem bánja, de ahogy jónak látod.

Csendben kikeltem az ágyból, és kimentem a folyosóra, ahol szinte rögtön szembe találtam magam Klausszal.

– Látom, jobban érzed magad – mosolygott.

– Sokkal. Neked pedig köszönöm – öleltem meg, mire egy pillanatra dermedten állt, majd visszaölelt.

– Semmiség. Biztos nem vagy éhes? Szívesen készítek neked valamit.

– Éhes nem vagyok, de egy teát elfogadnék.

– Milyet?

– A kamillás a kedvencem – néztem fel rá.

– Rendben. Egyébként gondoltam, maradhatnál éjszakára. A biztonság kedvéért.

– Tudom, hallottam. Bocs, nem szándékosan hallgatóztam, csak...

– Semmi gond. Lejössz? Megcsinálom a teád.

– Persze, már megyek is.

A konyhában a szekrénynek támaszkodva vártam, hogy kész legyen a teám.

– Amikor odafent beszéltetek, Rebekah mondott valami olyasmit, hogy mikor akarod nekem elmondani. De mit is?

Ekkor szó szerint beleejtette a filtert a bögre forró vízbe, majd felém fordult.

– Elmondom, mert egyszerűen nem bírom tovább. Mióta megismerkedtünk, kedvellek. Csak ezt nem mondhattam, mert barátod volt. Tudom, ez most biztos kellemetlen neked...

– Nik, nincs semmi bajom. Örülök neki, mert én is kedvellek téged, csak próbáltam elfelejteni, pont Tyler miatt.

– Akkor ez azt jelenti, hogy megcsókolhatlak?

Mosolyogva bólintottam, ő pedig a lehető legóvatosabban megcsókolt. Egyszerűen ez volt életem legszebb pillanata. Ám mikor már híján voltam a levegőnek, és ezt ő is érezte, szépen eltolt magától.

– Higyj nekem, én sose teszek veled olyat, mint a mai. Én jobb leszek. Úgy fogok bánni veled, mint egy királynővel, mert te ezt érdemled. Mellettem biztonságban leszel, és senki nem bánthat téged.

Amíg hallgattam, az örömkönnyeim útjukra indultak, és mikor Klaus ezt meglátta, ijedten nézett rám.

– Valami rosszat mondtam?

– Nem – ráztam meg a fejem  mosolyogva, és megöleltem. – Azért sírok, mert ilyen szépet sose mondtak nekem.

– Akkor jobb, ha hozzászoksz – puszilta meg a homlokom.

– Alig várom...