Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

⚜️Klaus #6⚜️

MRS_FUCKING_HEMMINGS kérésére írtam ❤️❤️

T/N = te neved
V/N = vezetékneved

– Rebekah, hát be se mutatod a csinos vendégünket? – kérdezte a számomra ismeretlen, göndör, szőke hajú férfi.

– Kösz, nem. A barátnőim, akiket bemutattam neked, sose jártak jól, úgyhogy bocs, de kihagyom – mondta a legjobb barátnőm, majd a lépcső felé rángatott. Azért visszafordultam, majd intettem egyet az ismeretlennek, mire ő elmosolyodott.

Most először jártam a Mikaelson család hatalmas villájában. Rebekah-val a suliban barátkoztam össze, aztán a hét elején megkérdezte, lenne-e kedvem eljönni hozzájuk, így természetesen rábólintottam a meghívására. Főleg, hogy saját elmondása szerint már elege van a testvéreiből, ezért jó lennék társaságnak.

Ahogy beléptünk Rebekah szobájába, elképedtem, ugyanis az enyém kétszer beférhetne oda.

– Egyébként ő a bátyád? – utaltam az előbbi kis közjátékra.

– Igen – sóhajtotta. – Néha legnagyobb sajnálatomra.

– Ó. Tudod, én néha örülnék egy bátynak. Csak egy kishúgom van, és anyáék folyton vele foglalkoznak.

– Sajnálom. Tudod, egy fiú tesóval még ellennék, de nem hárommal. Főleg, hogy Nik és Kol folyton marják egymást.

– Ja, hát így mindjárt más – nevettem.

– Egyébként, ha gondolod, egyszer tanulhatnánk, nálad, így nem éreznéd magad egyedül – mosolygott rám.

– Köszi.

Ezután még vagy két órát beszélgettünk, de aztán megszomjaztam.

– Bekah, merre találom a konyhát? – kérdeztem.

– A lépcsőn le, balra. Megtalálod?

– Persze – mosolyogtam.

Kimentem Rebekah szobájából, majd elindultam a folyosón a lépcső felé. Ám, alig tettem néhány métert, egy félig nyitott ajtón keresztül megpillantottam egy csodálatos festményt. Közelebb mentem az ajtóhoz, hogy jobban megcsodálhassam a műalkotást. Elég borongós egy festmény volt, de nagyon tetszett.

– Khm. Segíthetek valamiben? – kérdezte egy hang a hátam mögül. Ijedten fordultam meg, és Bekah bátyjával néztem farkasszemet.

– Én... sajnálom, cs-csak a konyhába akartam lemenni, de... megláttam azt a csodás festményt, és... azt hiszem, ideje hazamennem. Elköszönök Rebekah-tól, és megyek – motyogtam és nagyon szégyelltem magam. Elindultam visszafelé, de legjobb barátnőm bátyja elkapta a karom.

– Nem kell menned – mosolygott rám. – Nem haragszok. Egyébként, ha már a húgom nem mutatott be minket egymásnak, engedd, hogy megtegyem. Klaus Mikaelson.

– T/N V/N – mosolyogtam rá.

– Gyönyörű név egy gyönyörű lánynak – villantott felém egy mosolyt, mire az arcom pipacspirossá vált. – Szeretnéd látni a többi festményemet?

– Szabad? – csodálkoztam.

– Persze.

– Akkor... még szép – mosolyodtam el.

Klaus festményei borongósak voltak, de elképesztően jól néztek ki. Nem győztem dicsérni. Közben pedig sok mindenről beszéltünk és közben szinte repült az idő.

– T/N! – hallottam Bekah hangját. – Azt hittem a konyhába mész, de már vagy egy órája itt enyelegsz a bátyámmal!

– Rebekah, én...

– Ne! Nem akarom hallani a kifogásokat! Azért nem akartalak még bemutatni, mert akárhányszor összebarátkozok valakivel, és találkozik valamelyik bátyámmal, utána velem már nem is foglalkoznak! – fakadt ki. – Fogalmad sincs, milyen érzés!

– De – mondtam csendesen. – Tudom milyen. Meséltem, hogy mióta megvan a húgom, velem nem is foglalkoznak a szüleim. Sajnálom hogy ezt neked is át kellett élned. Valamint sajnálom, hogy így itt maradtam Klausszal, csak a festményeit csodáltam és... elbeszélgettük az időt. De ígérem, többet nem lesz ilyen. Ha nem haragszol annyira, még eltölthetnénk egy kis időt...

– Nem haragszok – mosolyodott el. – Sajnálom, hogy így beszéltem veled. Gyere – intett, én pedig követtem, de az ajtóból még mosolyogva visszanéztem Klausra.

– Örülök, hogy találkoztunk – suttogtam, majd Bekah után mentem.