Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

⚜️Klaus #4⚜️

T/N = te neved
T/B/N = te beceneved

Egy kora tavaszi estén már majdnem futva igyekeztem a Mikaelson-villához, ugyanis tudtam, hogy aki most kell nekem, az Klaus.

Siettem, ahogy csak tudtam, de mégis úgy éreztem, mintha egy örökkévalóságig tartana eljutni oda, de mikor mégis elértem a terasz lépcsőjéig, elsírtam magam, és lerogytam az egyik középső fokra. Nem sokkal később nyílt az ajtó, majd valaki leült mellém, és átkarolta a vállam.

– T/B/N, drágám, mi a baj? – kérdezte Klaus, ugyanis ő ült le mellém.

– M-majd odabent – ráztam a fejem sírva.

– Akkor gyere, menjünk be, mert elég hideg van, és tudom, milyen könnyen betegszel meg – simogatta a vállam, mire bólogattam, és az ő segítségével felálltam a lépcsőről, felvett a karjába, majd néhány pillanattal később a szobájában voltunk. Letett az ágyra, majd a hajamat simogatva próbált megnyugtatni.

– Elmeséled ki bántott meg így?

– Anyáék... – motyogtam, miközben megtöröltem az arcomat, de teljesen feleslegesen, ugyanis továbbra is peregtek a könnyeim.

– Mi történt? Hiszen sose veszekedtetek annyira.

– Tudod, hogy apa sose törődött velem külünösebben. Sose kérdezett a kedvenc dolgaimról, szinte nem is tudott rólam semmit. Anyával nem volt baj, csak ma elegem lett, hogy folyton leszólja például a legjobb barátnőmet...

– A rockert, akinek színes a haja?

– Igen. Meg tudod, a filmek, amiket nézek. Mesélek neki, de sose jegyez meg fontos, legalábbis számomra fontos dolgokat. Meg ha mondok neki valamit, nem is mindig figyel, és...

– Hogy kezdődött ez a vita?

–Azt hiszem úgy, hogy próbáltam anyával játszani azzal a harry potteres kvíz játékkal. Tudod, amit tőled kaptam karácsonyra. Aztán amyának elege lett, mert úgyse tudja a választ. Erre kiakadtam, és megmondtam, hogy az egy dolog, hogy utálják azokat, amiket én szeretek, de legalább megpróbálhatnák elviselni, mint ahogy te is csinálod, mikor Harry Potter filmeket nézünk. Ők még erre se képesek a kedvemért. Aztán elkezdtünk kiabálni egymással. A fejemehez vágták, hogy az elmúlt években annyi hülyeséget csináltam, és miután ezek közé sorolták azt is, hogy összejöttem veled, elrohantam.

Klaus csak bólintott, és megölelt.

– Azért jöttem ide, bár a te helyzeted rosszabb volt, tudod milyen, ha gond van a szülőkkel. De most mondd meg, mi bajuk van velem?! Rosszat tettem? Könyörgöm, tizennyolc vagyok! Akkor minek mondogatják, hogy még gimiben hozzunk rossz döntéseket, ha azt se szabad?! Sőt, ha már suli: ha nem  ötöst kapok, az már nem jó nekik. A rossz jegyeket észre veszik, de mikor a jóért várnék dicséretet, semmi! – Az idegességtől ismét sírva fakadtam.

– Csss, nem vagy rossz. Egyáltalán nem – mondta halkan Nik. – Te vagy a legkedvesebb, legokosabb, és legviccesebb lány, akivel hosszú életem alatt valaha találkoztam.

– Ez rendes tőled, csak kár, hogy ezek közül egyik se vagyok – szipogtam.

– De, vagy. Csak a szüleid azt próbálták elhitetni veled, hogy nem. Elhiszed nekem? – kérdezte, és eltolt magától, hogy a szemébe nézhessek.

– I-igen – motyogtam.

– Jól van – puszilta meg a homlokomat. – Mi lenne, ha ma éjszaka maradnál? Holnap meg elmegyek veled hozzátok, és beszélgetek kicsit velünk.

– Oké. Köszönöm, hogy itt vagy nekem  – pusziltam meg az arcát.

– Semmiség. Most feküdj le, és pihenj, amíg hozok neked teát – mosolygott rám.