Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

📖Elijah #17📖

fanni_29 kérésére készült, és remélem nem baj, hogy ennyit kellett rá várni ❤️❤️❤️

T/N = te neved
V/N = vezetékneved
K/sz = kedvenc szín

Highschool AU

Elijah egész életében, bármibe belefogott, mindenben tökéletes volt. Épp ezért hamar népszerű is lett az iskolatársai körében, de úgy igazán a testvérein kívül senki nem ismerte. Magának sem vallotta volna be, de a barátnője, Kathriene sem. Élvezte a többiek figyelmét, így nem is nagyon gondolt erre.

Ezzel szemben T/N pont az ellentéte volt. Csendes, nem jelentkezik órákon, ha elmegy melletted, észre sem veszed. Nem is szerette a figyelmet.

~Elijah

– Hülyeséget beszélsz – csóváltam a fejem.

– Nem. Te nem érted. Nem lehet minden lányból bálkirálynőt faragni. Egyszerűen valaki olyan típus, valaki nem.

– Akkor sem hiszek neked.

– Akkor miért nem fogadunk?

– Na, ez már kezd érdekes lenni – vigyorodott el Kol.

– Mi a fogadás? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

– Keresünk egy lányt, és a bálig, ami úgy... három hónap múlva lesz, el kell érned, hogy annyira megkedveljék, hogy majd ő legyen a bálkirálynő.

– Nem is rossz ötlet. Benne vagyok. A tét?

– Lássuk... ha te nyersz, mindannyiunktól kapsz fejenként száz dollárt. Az ötszáz. Viszont, ha nem sikerül, mi kapunk egyenként százat.

– Legyen. És ki lesz a lány?

Damon alaposan körbenézett a folyosón, és elvigyorodott.

– Ott, az a szürke kisegér – mutatott egy lányra, aki épp a szekrényében pakolt, mikor nekimentek, de mintha észre sem vették volna.

– Jó. Majd meglátjuk, ki nyer – bólintottam, és kezet ráztunk.

– Biztos meggondoltad? – kérdezte Rebekah, miután a fiúk tovább álltak. – Ők csak fejenként százat veszítenek, ha te nyersz, de te ötszázat, ha nem sikerül, és bár bízom a tehetségedben, de...

– Rebekah, kérlek... inkább abban segíts, ki tudod-e deríteni a nevét, mert nekem fogalmam sincs róla, és nem állhatok elé anélkül, hogy tudnám, hogy hívják, mert akkor már az elején elszúrom az egészet, és nem szívesen válok meg ötszáz dollártól.

– De veled jár egy osztályba...

– Te meg lány vagy. Kérlek! Könyörgöm, segíts! Ha... ezt megteszed, elviszlek vásárolni, ha nyerek.

– Ez már tetszik – mosolyodott el. – Örömmel segítek. És még a kis ajánlatod előtt belementem volna a dologba, csak szórakoztam veled.

Sóhajtva csóváltam a fejem, de halványan elmosolyodtam.

– Köszönöm, hogy megteszed – öleltem meg.

– Na, menj nyugodtan órára, majd szólok, ha kiderítettem a nevét – nyomott puszit az arcomra.

***

Rebekah ebéd előtt sietett oda hozzám.

– Nagyon nagy szerencséd van, hogy a kishúgod ilyen zseniális. T/N-nak/nek hívják.

– Jaj, nagyon szépen köszönöm! – öleltem meg mosolyogva.

– Tényleg, és Kathriene nem bánja, hogy három hónapig tettetnie kell, hogy szétmentetek?

– Nem örült, de sikerült rábeszélnem. Tudom, te nem kedveled annyira, de megleszünk.

Csendben bólintott, és inkább odament a barátnőihez, én meg a tekintetemmel T/N-t kerestem. Nehezen, de sikerült megtalálnom az ebédlő egyik sarkában lévő asztalnál, ahogy csendben ücsörgött, és az igencsak szerény ebédjét fogyasztotta.

– Szia, leülhetek? – kérdeztem, ahogy odaértem hozzá, de először fel sem nézett. – Hahó! T/N?

Erre már felpillantott, és meglepetten nézett rám.

– Te... te tényleg hozzám beszélsz? Honnan tudod egyáltalán a nevem? Még a tanárok sem mindig tudják – mondta halkan.

– Igen, hozzád beszélek, és... jó, beismerem, a húgom mondta el. És csak annyit kérdeztem, leülhetek-e.

– Miért kérdezed meg? Soha senki megszokta, azon viszont már meg sem lepődöm, hogy magadtól nem tudtad, holott már kábé ovi óta ismerlek.

– Ne haragudj... Tehát leülhetek?

– Nekem mindegy – vont vállat. – De miért nem a barátnőddel ülsz? Vagy a testvéreiddel? Vagy bárki mással.

– Kathriene és én szakítottunk – ültem le vele szemben.

– Igen? Pedig tegnap az üres teremben eléggé egymásba feledkeztetek. Felső nélkül.

– Mi? Bent voltál?

– Nem. Csak ott mentem el előtte – forgatta a szemeit.

– Akkor próbáltam szakítani vele, csak ő pedig nagyon ért a manipuláláshoz... – T/N nem nézett ki úgy, mint aki elhiszi, csak csendben bólintott. – Neked ennyi az ebéded?

– Ennyire futotta – vont vállat.

– Nem kéred legalább a gyümölcsöm?

– Nem kell velem jótékonykodni, megvagyok! – csattant fel, majd elviharzott.

Sóhajtva néztem utána, mígnem Damon ült le a helyére.

– Hát, haver. Ez nem úgy néz ki, mint amiből lesz is valami... – vigyorgott.

– Megoldom ne aggódj!